A világ egyik legnagyobb médiumát is elérte a válság – áramvonalasítja műsorstruktúráját és leépít a BBC

A költségcsökkentő intézkedések miatt a sztrájk lehetőségét fontolgatják az újságírók, a hétvégén pedig elindult a „save the BBC News channel” elnevezésű petíció.

A BBC vezetése közölte, hogy költségcsökkentő változtatásokat eszközölnek, annak érdekében, hogy egy „gyorsabb, megfizethetőbb hírszolgáltatást” hozhassanak létre, illetve kulcsfontosságú lépést tegyenek a vállalat digitális jövője érdekében. A változások magukba foglalják, hogy az eddigi BBC News és BBC World News csatornák egybeolvadnak BBC News néven. Ennek hatására Washingtonban 20 új munkahely fog létrejönni, viszont 70 állás megszűnik Londonban, valamint a két csatorna műsorvezetőinek száma tizenkilencről hatra csökken.

A fentiek eredményeképpen a csatorna több nemzetközi hírt fog majd közvetíteni és kevesebbet foglalkoznak a brit hírekkel.

Az alkalmazottak felháborodtak a változtatások hallattán, elsősorban amiatt, hogy egy válság idején tovább szűkíti a vállalat az angol hírszolgáltatást. A kritikusok szerint a BBC szolgáltatásaiért kötelező és borsos „előfizetési” díjat fizető britek fognak kevesebb őket érdeklő hírhez hozzájutni, ami azzal is járhat, hogy elpártolnak az angliai közéletben hagyományosan óriási szerepet játszó médiumtól. (Ettől egyébként még fizetniük kell az előfizetési díjat, aminek aligha fognak örülni.) Emellett politikai hátulütőktől is tartanak a költségcsökkentés kapcsán, kérdés, miként reagálnak ha a brit politikusok és pártok ha felismerik, hogy kevesebb belpolitikai műsoridő miatt kevesebb alkalmuk lesz álláspontjuk és érveik kifejtésére.  

Ehhez hasonló karcsúsítási folyamat figyelhető meg az elmúlt hónapokban Magyarországon is. Május elején látott napvilágot az a hír, hogy a Hírklikk megválik az összes külsős szerzőjétől. A gazdasági okokkal magyarázható leépítéssel kapcsolatban a tulajdonos azt mondta, hogy reméli csak átmeneti a helyzet, és a hamarosan beindítandó olvasói támogatási programnak köszönhetően később minél több szerzőt újra meg tudnak majd bízni munkával. Nemcsak a Hírklikknél dolgozó újságírók kerültek nehéz helyzetbe. Korábban a 168 Óra teljes szerkesztőséget elbocsátották, és kijelentették, hogy a jövőben csak külső munkatársakkal dolgoznak együtt. A döntést a lap azzal indokolta, hogy nem tartható fenn a 168 Óra az eddigi költségszint mellett, és az elbocsátások érintették a Pesti Hírlapot is. A Jobbik-közeli fenntartó is hasonló lépéseket tett, miután a párt frakciójának kevesebb pénz jutott az április 3-i országgyűlési választásokat követően. Abban az esetben a fenntartó az N1TV és az Alfahír szerkesztőségének méretét csökkentette, és mindössze néhány munkatársat tartottak meg. Több újságírónak is sms-ben mondtak fel, gazdasági nehézségekre hivatkozva. Augusztus elején pedig az Azonnali.hu járt hasonlóképpen: bejelentették, hogy Ungár Péter és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös portálja megszűnik. A médiavállalkozó akkor azt nyilatkozta, hogy a döntés mögött gazdasági okok húzódnak, a cég évek óta veszteséges volt, a legutóbbi időben pedig a gazdasági kilátások rendkívül bizonytalanná váltak, senki nem tudja, mi jön most. A kormányközeli lapoknál is volt példa hasonlóra: júniusban Csermely Péter, a Mediaworks tartalomfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese a lapnál dolgozó munkatársak előtt bejelentette, hogy „határozatlan időre felfüggesztik” a Figyelő és a Világgazdaság nyomtatott kiadását a növekvő energia- és papírárak miatt. Az ott dolgozó újságíróknak azonban rögtön nyílt lehetőség, hiszen a legtöbbjük megtarthatta az állását, és az Origo és a Magyar Nemzet gazdasági tartalmainak előállításában vállalnak szerepet. Szintén a Mediaworks-höz tartozó FourFourTwo pedig áprilisban jelent meg utoljára. Májusban pedig a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) és a Mediaworks több megyei lapjánál is elbocsátási hullám kezdődött, ugyanis több újságírót, tördelőt és fotóst is elbocsátottak a Csongrád-Csanád megyei Délmagyartól, de ezzel egyidőben a Zalai Hírlap szerkesztőségében is történtek hasonló elbocsátások.