A hétvége egyik legnagyobb eseménye volt – legalábbis a magyar labdarúgás rajongói számára mindenképpen – a szombaton megrendezett Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája mérkőzés, ahol meglepetésre a mieink szerezték meg a három pontot. Az eredmény önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy mind a magyar, mind a nemzetközi sajtó középpontjába kerüljön a Budapesten megrendezett mérkőzés, de az összecsapásnak volt egy másik aspektusa is.

A mérkőzést ugyanis zárt kapuk mögött kellett megrendezni, mert az UEFA még az Eb-n tanúsított diszkriminatív szurkolói viselkedés miatt három meccsre büntette az MLSZ-t, később aztán háromról két hazai zárt kapus mérkőzésre mérsékelték a magyar szövetség büntetését. A döntés érdekessége, hogy a büntetés kiszabásában nagy szerepet játszott a magyar szurkolók angolok elleni meccsen tanúsított viselkedése, most pedig pont velük mérkőzött meg a magyar csapat. A zárt kapuk ellenére, több mint 30 ezer ember fogadta a két nemzeti gárdát a Puskás Arénában, ugyanis az UEFA szabályzata megengedi, hogy a 14 éven aluli gyermekek – tíz gyermekenként egy kísérővel – részt vehessenek a mérkőzésen, amit az angol játékosok a vereség után nehezményeztek és a büntetés kijátszásának, valamint az UEFA szabályzatának nevetségessé tételének tituláltak. (Miközben az angol szövetség ugyanígy fog eljárni az EB-döntőn történt botrányok miatt kapott zártkapus meccsek kapcsán.)

Mindemellett természetesen továbbra is témát szolgáltat az angol csapat térdelése, amely eddig se és most se nyerte el a magyar szurkolók általános tetszését.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a mérkőzésről megjelent cikkek mekkora része szólt magáról a meccsről és a két válogatott teljesítményéről, és mekkora része szólt inkább a meccsre kilátogató gyermekekről és az UEFA szabályzatáról.

Kiüresedett gesztus

Az angol válogatott a megszokottak szerint letérdelt a mérkőzés kezdetét jelző sípszó előtt, amit a mérkőzésre beengedett magyar fiatalok fütyüléssel fogadtak.

Érdemes tisztázni, hogyan is alakult ki a térdelés gesztusa, amivel kapcsolatban a Mérce a mérkőzést követően megosztotta az egy évvel korábbi cikkét, amely „A térdelés gesztusának melyik értelmezése előtt hajtunk térdet? A kontextus hatalma – a térdelés szemantikái” címmel jelent meg. Ebben a cikkben Nagy Dániel fogalmazza meg azt, hogy a térdelés már-már közhelyszámba megy, illetve, hogy a szóban forgó fél térdre ereszkedést a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2016-os augusztusi előszezon mérkőzésein a San Fransisco 49ers csapatának irányítója, Colin Kaepernick kezdte (csapattársával, a védőjátékos, Eric Reiddel) a kisebbségeket érő rendőri brutalitás elleni tiltakozásul. Ez a mozdulat azért volt nagy hatással a közvéleményre, mert Kaepernick és Reid az Egyesült Államok himnusza közben ereszkedett fél térdre, pedig törvény írja elő, hogy a nemzeti himnuszt vigyázzállásban, az ember jobb kezét a szíve fölé helyezve kell hallgatni. A mozdulat, így valóban demonstrációnak számított, hiszen a játékosok szándékosan megtagadták a törvény által előírt tiszteletadási formát, mivel úgy érezték az állam sem bánik tisztelettel a polgárai egy részével, különösen az afro-amerikaiakkal. Nagy arra is felhívja a figyelmet, hogy az amerikai-futballban térdelésnek van még egy gyakori alkalmazása. Amikor az egyik csapat játékosa mérkőzés közben megsérül, akkor társai – és gyakran az ellenfél csapat tagjai is – fél térdre ereszkedve fejezik ki szolidaritásukat. Ez alapján Kaepernickék mozdulatát, lehet úgy is értelmezni, hogy ezzel fejezték ki szolidaritásukat a rendőri brutalitás következtében megsebesült vagy elhunyt honfitársaik iránti. Ezek ismeretében lehet egyetérteni és nem egyetérteni a két játékos felfogásával, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy egy nagyon komplex és jól felépített véleménynyilvánítást láthattak aznap a nézők, aminek motivációját meg lehet érteni, szimbolikájapedig világos. A megmozdulás nagy figyelmet kapott, Nagy szerint „szemiotikai szempontból fogalmazva, a Kaepernick és társai által indított térdelés típusjellé (type) vált, amely további példányjeleket (token) inspirált”. A példányjelek elterjedése azonban szükségszerűen magával hozta az eredeti kontextustól való eltávolodást is. Nagy úgy látja, hogy George Floyd halála óta, a Black Lives Matter mozgalom keretein belül a térdelés már csak „formailag utal vissza az NFL-játékosok eredeti gesztusára (ezt a formai hasonlóságon alapuló jelölést nevezik a szemiotikában ikonicitásnak), miközben annak eredeti kontextusa elhalványul (például már szó sincs róla, hogy a tüntetéseken a himnusz alatt térdelnének le)”.

Ennek eredménye lett az, hogy mára már a szurkolók egy része – nem csak a magyar „huligán 14 évesek” hanem a Premier League szurkolói is –, sőt néhány játékos is úgy érzi, hogy a térdelés kiüresedett és nincs valódi hatása. Wilfried Zaha, a Crystal Palace játékosa volt az, aki az angol élvonalban elsőnek megszakította a térdelés hagyományát és tüntetőleg állva maradt a sípszó előtti rituálé közben, arra hivatkozva, hogy ez a fajta tiltakozás egyrész kiüresedett. A félreértések elkerülése végett fontos leszögezni, hogy Zaha azért tiltakozik a tiltakozás ellen, mert úgy látja, hogy az elkezdett pusztán önmagáról szólni, megrekedt a futballpályákon, miközben lényegi üzenetet nem közvetít és nem is ér el lényegi változásokat. Azt Zaha is mindig kiemeli, hogy nagyra értékeli a térdelők szolidaritását, de szerinte ennél többre, konkrét cselekvésre lenne szükség a pusztán szimbolikus tettek helyett.

Magyarországon viszont elsődlegesen nem a szimbólum kiüresedése miatt fütyülik ki a térdelőket. De akkor miért?

Szabados Ádám teológus erre kereste a választ a mérkőzés után, a Mandineren is megjelent cikkében. Ő úgy látja, hogy a magyaroknak azzal van a gondja, hogy nevelni akarják őket, külső ideológiát akarnak rá erőltetni a magyar nemzetre, a magyarok pedig ezekből az ideológiai hódításokból mindig rosszul jöttek ki – akkor is, ha behódoltak, akkor is, ha nem. A teológus úgy látja, hogy emiatt a magyar elutasítás ösztönös. Szerinte a magyaroknak nincsenek se történeti, se mai konfliktusai a fekete bőrű emberekkel, hiszen nagyon kis arányban jelennek meg a magyar társadalomban, így a lehetősége sem volt meg annak, hogy kialakuljon ilyen fajta rasszizmus a magyar emberekben. Szabados úgy látja, hogy a nevelési szándék az, ami provokálja a magyarokat és „irritáló birodalmi gőgöt” látnak benne.

Azt nehéz megállapítani, hogy valóban ez áll-e a magyar reakció mögött, de az biztos, hogy a nemzetközi és a hazai sajtó beszámolói is a térdelés szimbolikája, a rasszizmus kérdése és a zártkapus büntetések jelentősége körül forogtak, elhomályosítva a magyar válogatott teljesítményét, amivel legyőzték a 22 meccs óta veretlen angolokat. Elemzésünkben azzal foglalkozunk, hogy ez az összetett társadalmi-politikai kérdés, vagy a meglepetést jelentő magyar győzelem mozgatta-e meg inkább a magyar sajtót a hétvégén.

Teljesítmény kontra politika

Elemzésünkben hat kormánykritikusnak (Telex, 444, Mérce, 24.hu, HVG, Index) és hat kormánypártinak (Hirado.hu, Origo, Magyar Nemzet, Pesti Srácok, Mandiner, 888.hu) tartott portált vizsgáltunk meg az alapján, hogy mennyi cikkben foglalkoztak a mérkőzés eseményeiről és az eredményről és mennyi cikkben írtak inkább a térdelésről, a fütyülésről és a politikai háttérről.

A kormánykritikus oldalak összesen 23 cikkben írtak a hétvégi mérkőzésről, ebből 12 cikkben elsősorban a pályán történtekről és a magyarok győzelméről írtak és 11 cikkben foglalkoztak a politikai megnyilvánulásokkal. Ezzel szemben a kormányközelinek tartott sajtó 33 cikkben foglalkozott az angol magyar összecsapással, amelyből csak 15 cikk szólt a mérkőzésen látottakról, míg 18 az ideológiai kérdésekkel foglalkozott. Meglepő módon tehát, amíg a kormánykritikusnak tartott média 52,2 százalékban foglalkozott az eredménnyel, addig a kormányközelinek tartott média csak 45,5 százalékban írt a történelmi győzelemről és inkább a politikai megnyilvánulásra helyezték a hangsúlyt.

Általánosságban a kormánykritikusnak mondott sajtóorgánumok szoktak többet foglalkozni a térdeléssel és az, ahhoz csatlakozó ideológiai kérdésekkel. Most, azonban a kormányközeli médiumok írtak a kérdésről, aminek oka az, hogy a csalódott angol szurkolók szívesebben foglalkoztak volna a mérkőzés eredményével, mint a kifogásként felhozott „teltházzal” és fütyüléssel a zártkapus mérkőzésen. Ez abból is látszik, hogy amíg az angol sajtó elsősorban az „ellenséges fogadtatásról” ír, addig a cikkek alatt vegyes reakciók jelennek meg. Tavaly az I Sport címlapján az „Anglia–Rasszisták 4–0” címmel jelent meg cikk, valamint számtalan angol portál foglalkozott azután a mérkőzés után is a magyar szurkolók fütyülésével is az angolok térdelése közben. Tavaly szeptemberben azonban nem jelentek meg ilyen számban azok az angol kommentelők, akik kritizálták volna a válogatottjuk térdelését, hiszen sima 4-0 arányú győzelmet arattak. Ebből következik, hogy amennyiben az angol csapat az elvárásaiknak megfelelően teljesített volna Budapesten, akkor valószínűsíthető, hogy most sem találkoznánk ilyen sok kritikus és ironikus kommenttel, és a magyar sajtóban is inkább a kormánykritikusnak mondott portálok szemezgetnének a szigetországi kommentek közül. Összességében tehát 56 cikk született a Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája mérkőzéssel kapcsolatban, amelyek közül pusztán 27 cikk számolt be az eseményről (48,2 százalék), amelyen történelmi sikert aratott a magyar válogatott, amíg a térdelésről, fütyülésről és rasszizmusról szóló cikkek száma 29 (51,8 százalék). Sajnos ez azt mutatja, hogy hiába a történelmi siker, hiába a nagyszerű játék, a média és médiafogyasztók számára fontosabb a politikai és ideológiai törésvonalak mentén való csatározás, mint a nemzet sikere és egy jó meccs élvezete.