Jászberényi Sándor haditudósítói munkái és novellái szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A régi hagyományokat felelevenítve újságíróként és szépíróként is tevékenykedik. Haditudósítóként járt a darfúri konfliktusban, a gázai övezetben, a líbiai és egyiptomi forradalom eseményeit és a dél-jemeni szeparatista mozgalom tevékenységét is végigkövette. Akkor ment ki Irakba, amikor az Iszlám Állam elkezdte erőszakos működését. Legutóbb az ukrajnai frontról küldött beszámolókat. Portrénkból kiderül, hogy miért lett haditudósító, milyen szépirodalmi munkáiról ismert, és az is, hogy miért van lesújtó véleménnyel a hazai, posztmodern irodalomról.
Jászberényi Sándor Sopronban született 1980-ban. Az ELTE hallgatója volt, ahol magyar és művelődésszervezés szakon végzett, de hallgatott arabot, filozófiát és esztétikát is. Haditudósítói karrierjét 2005-ban kezdte, tudósításait később irodalmi formába is öntötte, novelláskötetekben írva meg haditudósítói tapasztalatait. Két legnagyobb sikerű könyve Az ördög egy fekete kutya és más történetek (2013), valamint A lélek legszebb
éjszakája (2017). Több nemzetközi konfliktus is táptalajául szolgált írásainak, ugyanis haditudósítóként számolt be a darfúri konfliktusról, a jemeni szeparatista mozgalmakról, a 2009-es “Öntött ólom” – hadműveletről a Gázai Övezetben, a nigériai lepra – és tuberkulózis járványról, a 2011-es egyiptomi forradalomról és a líbiai polgárháborúról is. 2004-től a Népszabadságnál dolgozott riporterként, majd 2007-től a Magyar Narancs politikai hetilap szerzője volt. 2010-ben lett az Athena Intézet vezető kutatója. 2012-2014 között az Átlátszó munkatársa volt, 2014-2016 között a 24.hu szerkesztőségének impresszumában is szerepelt. 2016 óta szabadúszó újságíró. Cikkeiért 2005-ben Szabad Sajtó-díjat, 2007-ben Minőségi Újságírásért Díjat, 2009-ben pedig Junior Prima díjat kapott.
Hogyan lett haditudósító?
Egy interjúrészlet szerint a már huszonhat éves korában jelentkező “kapuzárási pánik” volt egyik oka annak, hogy haditudósítónak állt: „Megijedtem attól, hogy semmit nem fogok látni az életből, a világból, az emberből. Itt, Magyarországon nagyon kiszámítható az életpálya. Jean-Paul Sartre Az undor című regényében jut arra az egyik szereplő, hogy minden ok nélkül születik és véletlenül hal meg. Én is féltem ettől az értelmetlen haláltól. Ebben persze benne volt a huszonévesek sajátos türelmetlensége, hiszen ma már világos előttem, hogy az ember soha nem értheti meg a teljes valóságot.” Prózaibb okai is vannak amiért haditudósítónak állt: egy 2005-ös, Kairóba szóló meghívás jelentette a döntő pontot nála, mert lenyűgözte az ott tapasztalt káosz. Ott olvasta 2006-ban, a Nile Hilton hotel tetőteraszán az Ahram Weekly-t és a Herald Tribune-t című újságot, ezekben olvasott egy kis hírt arról, hogy elengedtek 2000 (egy másik interjú szerint 3500) gyermekkatonát Csádban. Ennek apropóján felmerült benne, hogy el kellene menni Csádba, és tudósítani az eseményekről. Kairó nagyjából négy óra repülőútra van Csádtól, akkori főszerkesztője pedig támogatta Jászberényi ötletét. Csádban jött rá arra, hogy ezt – azaz a haditudósítást – szeretné csinálni, mert „ez már emlékeztetett arra, hogy élek”.
2015-ben Szudánból, a Dárfúri-konfliktus idején tudósított a 24.hu-nak. A konfliktusról szóló egyik cikkének idején éppen etnikai tisztogatás zajlott. A konfliktus akkor éppen tizenkét éve zajlott. Az utóbbi években alábbhagyott ugyan az erőszak, napjainkban továbbra is rengeteg a fegyver Dárfúrban, és a legelőhöz vagy vízhez való hozzáférés miatt azóta is törnek ki összecsapások. 2019-ben közölt fotóriportot Jászberényi a Válasz Online felületén Kairóból az ott eltöltött tíz évének fotóiból.
Jászberényi Sándor az újságírás mellett szépirodalmi műveket is alkot. Prózája témájaként elsősorban a Közel-Keleten haditudósítóként szerzett tapasztalatai szolgálnak. Elmondása szerint kamaszként azt hitte, hogy azzal, hogy író, jól lehet csajozni, de később kiderült számára, hogy ez nem így van. Azt üzeni minden tinédzsernek: „aki csajozni akar, menjen inkább rockzenésznek.” 2001-től publikál verseket, novellákat. Művei megjelentek például az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban, a 2000-ben, a Tiszatájban, a Hévízben és a Holmiban is. Meglehetősen kilóg nemcsak a hazai, de a közép-európai prózaírók közül is. A Guardianban megjelent írásában Tibor Fischer ekképpen fogalmaz: „Jászberényi a magyar irodalom kontextusában egy veszélyes eretnek, egy ólmosbotot lóbáló vadállat.” Egyedi stílusát a rövid, lényegretörő mondatok jellemzik, alapvetően a realista, történetmesélő próza híve.
Az Irodalmi Jelennek adott interjújában felmerül, hogy sokan Hemingwayhez hasonlítják írói stílusát. Jászberényi elismeri a hemingway-i hatást, egyszersmind kritikával illeti a posztmodern magyar prózát: „A hemingway-i hatás egyértelmű szerintem. Halálosan idegesített a posztmodern magyar próza, engem nem ver földhöz, hogy mennyire le van nyűgözve 500 oldalon keresztül a saját műveltségétől egy író. Az ebből való kiút szerintem a visszatérés a realista, történetmesélő prózához. Történeteket szeretnék olvasni, nem impotens értelmiségi nyüglődést, a döntésképtelenség taglalását tömött sorokban, és értelmetlen, tucatból egy kelet-európai spleent. Hemingway Men Without Women könyvét azt hiszem Alexandriában vettem meg egy használtkönyv-árustól angolul. Lenyűgözött és azt gondoltam, hogy így kellene írni, ezzel a pontossággal.” Nem az írói szakma, és a magyar értelmiség visszajelzése motiválja, mivel róluk lesújtó véleménnyel van. Egy Pesti Srácoknak adott interjújában elmondja, hogy a magyar értelmiséget megveti, ugyanis „féltékenyen őrizgeti a pozícióját, nem mer konfrontálódni, vagy kilépni a komfortzónájából.” Szerinte könyveinek sikerei pont ennek az elbeszélői módnak köszönhetőek, nem pedig a háborús cselekménynek. Véleménye szerint hazánkban „az irodalom elég régóta csak egy szűk hiperművelt elit saját belterjes játéka”, ez pedig sok potenciális olvasót elidegenít az irodalomtól. Ennek tulajdonítja azt is, hogy hátráltatva van egy új írógeneráció megjelenése, mert sokan úgy gondolták, hogy szükséges „a kritikusoknak, megmondóembereknek az engedélye, jóváhagyása bármihez is”. Szerinte a ’90-es évek előtt lehetett erről szó, de a világ azóta megváltozott. Sikereit abban látja, hogy könyveiben zsigerből utasítja el a kelet-európai spleent és döntésképtelenséget, intellektualizmust, konformista nihilizmust, és hősei mindig cselekvő hősök. Lesújtó véleménnyel van a magyar irodalmi életről, amivel kapcsolatban úgy véli: „Rég nem az esztétikumról szól, hanem arról, ki, hogyan kaphat meg állami díjakat. Megy a lökdösődés, az egymás hátvakarása.” Emellett a kortárs magyar írókról is hasonlóan negatív véleménnyel van, szerinte kevés olyan író van, aki nem úgy gondolja, hogy az államnak kellene eltartania csak azért, mert író. Úgy érzi, sikerült meghekkelnie a rendszert, ugyanis a hazai irodalmi élet megpróbálta elhallgattatni a könyveit, aminek eredménye az lett, hogy a Litera helyett a Guardian írt róla, a Móricz-ösztöndíj helyett Kirkus-ra jelölték. Szerinte ezek olyan platformok, „ahol nem számít, hogy kinek vagy a kis barátja”. Olyannyira nincs kibékülve a kortárs magyar irodalommal, hogy annak egyik jeles képviselőjének, Gerlóczy Mártonnak a ’pofáját’ be is akarta verni, legalábbis Gerlóczy állítása szerint. Ennek oka az volt, hogy 2017-ben indult egy Facebook-oldal Jászladányi Nándor néven, amit valaki Karinthy ”Így írtok ti” című stílusparódia-kötetének mintájára, az író stílusát és attitűdjét parodizálni kívánó oldalként indított. Anno Karinthy stílusparódiáit elismerésként fogadták az akkori művészek, Jászberényi Sándor azonban nem volt ilyen lelkes. Nyilván meg is akarta tudni, hogy ki a szerzője ennek az oldalnak, és egy félreértés miatt Gerlóczyra terelődött a gyanú. Addig ugyanis jóban voltak Jászberényi Sándorral, a konfliktust egy kérdés indíthatta el. A 444.hu anyagából arra következtethetünk, hogy Gerlóczy megkérdezte Jászberényit, hogy az egyik könyvesboltban hány példány fogyott abból a könyvéből, ami akkoriban felkerült a Libri sikerlistájára. Azért kérdezte, mert a saját könyveivel sosem tudott felkerülni a bolt sikerlistájára, és kíváncsi volt, hogy ez hány eladott példánnyal lehetséges. Pár nappal a kérdés után jelent meg a Jászladányi Nándor Facebook-oldal, Gerlóczy szerint Jászberényi Sándor azt gyanította, hogy az ő féltékenységből vagy bosszúból elkövetett műve. Egy -már nem elérhető- Facebook-posztjában (amit csak a 444.hu cikkéből lehet rekonstruálni) Gerlóczy utalást tesz a pofabeverés lehetséges veszélyére: „Ha tapasztalataidra támaszkodva azt hiszed, hogy az érdekérvényesítéshez elég, ha veréssel fenyegetsz meg valakit, tévedsz. Nem fogok a bocsánatodért esedezni (furcsa is lenne annak fényében, hogy nem én vagyok Jászladányi Nándor) csak azért, mert megfenyegetsz, verd csak be a pofámat, nem foglak feljelenteni, kivéve ha megkérsz rá, ami nem lepne meg, a sitten ugyanis csak úgy hasít a véres realizmus.” Majd Gerlóczy megemlíti, hogy a paródiaoldal valódi szerzője megkereste őt és elnézést kért az akaratlanul okozott kellemetlenségért, azt is hozzátéve, hogy „nem szeretem, ha fenyegetnek, nem fogok csöndben tűrni, mint egy gyerek a buszon, akinek szarni kell”. A vitát eredményező Facebook-oldal még elérhető, de 2018 óta nem aktív. Azonban érdemes egy pillantást vetni rá, mert tényleg jól parodizálja Jászberényi írói stílusát. Külön kiemelnék egy paródiáját, ami ismerős lehet azoknak, akik olvasták a Lélek legszebb éjszakája című novelláskötetet:
„A hagyományos beduin női szájkötőt, a batúlát viseli. Szeme zölden ragyog, mint a Khasab öblének háborítatlan víztükre, kendője tarka, mint a muréna háta. Amikor szája mosolyra húzódik, elefántcsont szemfoga vakítóan villan: Ru’us al Jibal legendás handzsárjainak páros pengéje ötlik eszembe róla.
Testesebbnek tűnik a ráfeszülő abayában, mint a képeken, mégis rám tör a vágy: hajnalig kúrnám, mint epilepsziás kahváni tahr a pőre kaktuszt.
Már a szálloda liftjében nekiesem. Érzem, hogy ő is akarja. Szinte vallásos transzba esve nyalogatom, harapdálom az orrát még most is fedő batúlát. Cserzett bőr kesernyés íze a számban. Kezem abayája alá kalandozik, zihálva keresem apró mellét.
Ujjaim ekkor érzik meg a robbanómellény csatjának jéghideg fémjét. Amikor felemelem a tekintetem, a detonátor már a kezében, nagyujja a vörösen izzó gombon.
Nem félek. Tenyerem a kezére fonódik, szemem a szemébe fúródik.
– Mindent a maga sorrendjében. Ahogy a néped mondja: a világ hajnalán a Halál is csak baszásból fogant.
Élete legnagyobb orgazmusa adja a lendületet, amikor markunk egyesült görcsben nyomja le az elsütőgombot.”
Íróként sokat merít haditudósítói anyagaiból. Azonban úgy vélekedik, hogy a „novella egészen más műfaj, mint egy újságcikk”. Nem hírértéke, hanem esztétikuma van egy novellának, és ha egy novellát hasonlóképpen írna meg, mint egy újságcikket, akkor szerinte az már nem lenne szépirodalom. Novellaírási módszereiről azt nyilatkozta, hogy „elég komoly struktúrákkal dolgozom, van olyan, hogy hónapokig kotlok egy-egy szöveg felett, mire elengedem. Sosem érdekeltek a szóvirágok, ezért szeretem a minimalista prózát. Abban minden a szövegstruktúra. Ez érdekel.” Elmondása szerint sosem jegyzetel, inkább elkezd kidolgozni a fejében egy képet vagy történetet, mert rossz a fantáziája, szüksége van valamilyen impulzusra, hogy elkezdjen működni az agya. Egy-egy írással képes hónapokig szöszölni, de természetesen az újságírás más műfaj, ott nem törekszik egy hosszú érvényességre, mint a szépirodalmi szövegeknél.
Jászberényi Sándor jelenleg is a The Continental Literary Magazine főszerkesztője. A lap kiadója a magyar állami támogatással, Demeter Szilárd irányításával működő Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). A lap ötlete 2019-ben született meg azzal a céllal, hogy legyen egy olyan angol-nyelvű irodalmi folyóirat Paris Review (a neves, Párizsban alapított New York-i lap) mintájára., ami pozitív hatással lehet mind a magyar, mind a Közép-Kelet Európai regionális irodalomra. A 2021 novemberében indult kiadvány jelenlegi formájában negyedévente jelentkezik. Elsődleges célja a magyar, illetve a közép-európai irodalom exportja az Egyesült Államokba, valamint elősegítse a régió irodalmának megismertetését az angol nyelvű közönséggel, és megteremtse azt a platformot, amelyen keresztül a kortárs magyar és közép-európai szépírók beléphetnek az észak-amerikai irodalmi piac sodrába. A magazin elindulásáról tartott sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy térségünk szerzői mellett világhírű angol nyelven publikáló szépírók is szerepelnek. A nem angol nyelvű írások fordításait minden esetben anyanyelvi fordító végzi szoros együttműködésben a szerzővel, ezzel is biztosítva, hogy a szövegek megfeleljenek az angolszász irodalmi piaci elvárásainak. A The Continental Literary Magazine 5500 példányban készül, ebből 2500 példány kerül kereskedelmi forgalomba az Egyesült Államokban. A magazin az Egyesült Államok szinte minden államában kapható a Barnes & Noble és a BAM! – Books-A-Million könyvesboltjaiban, valamint az Egyesült Királyságban a WHSmith könyvesbolt-hálózatban és a nagyobb reptereken. A lap nyomtatott vagy online formában bárki számára előfizethető a www.continentalmagazine.com weboldalon. Eddig őt tematikus lapszám jelent meg: Előítélet – Prejudice, Sóvárgás – Crave, Hit – Faith, Noir – Noir, Young & Beautiful.
Ezzel kapcsolatos kérdésünkre kifejtette, hogy:
“A magyar irodalmi élet tekintélyelvű, és politikailag behatárolt. Én a középgenerációhoz tartozom, nem vagyok igazából sehová sem bekötve. Volt egy ötletem, miszerint ahelyett, hogy Közép-Európa nemzetállamai százmilliókat égetnének el fordításokra, csak remélve, hogy egy-egy adott szerző érdemben meg tud jelenni külföldön, érdemesebb lenne egy aktív fórumot létrehozni, melyben az amerikai- és általánosan az angolszász szépírók is érdekeltek, mert így fent lehet tartani egy jelenlétet, létre lehet hozni egy kánont. Ez lett a Continental, amit a Petőfi Kulturális Ügynökség finanszíroz. Magyarországon ebben a politikai légkörben ez már önmagában kiverte a biztosítékot. Van egy elvárás például a Szépírók Társasága részéről – részt vettem egy pont a művészetek szabadságát vizsgáló nemzetközi alapítvány konferenciáján, ahol elhangzott, hogy bojkottálják a PIM-et és az alapítványait, miközben a legharcosabb kardcsörtetők komoly összegeket vesznek fel (ez közérdekű adat) ugyanezektől a szervektől. Tehát, míg egyesektől elvárják, hogy ne működjön együtt, és az ellenzéki média előszeretettel szemlézi, amikor egy szent tehén szidja a kormány kultúrarfinanszírozását, de az nem hangzik el, nem kérdeznek rá, hogy akkor miért fogad el pénzt, pályázik ugyanezeknél a szerveknél. Egyszer nem láttam, hogy ezt megkérdezte volna újságíró.”
A magazin missziójával kapcsolatban elmondta, hogy “A Continentalban nem feladatom az én általam képviselt irodalmi értékeknek teret adni, Közép-Európa irodalmának kell fórumot készitenem. Tehát nem az a feladatom, hogy a saját értékrendszeremet vezessem be, ez alapján nem válogathatok, hanem a régió nemzeti irodalmait, különösen a magyart. Az én személyes értékrendem így nyilvánvalóan a háttérbe szorul, de a személyes nexusaim is. Azt gondolom, hogy ez egy olyan lehetősége a magyar- és a régió irodalmának a kilépésre, melyre nem volt még példa, és bár szerintem nagyon élesen különbözik a véleményem bizonyos kérdésekben a konzervatív intézményvezetéssel, azt ők is nagyon jól látják, hogy relativ kevés pénzből (egy 8 országot koordináló kiadványról beszélünk, amerikai terjesztéssel és megjelenéssel) tényleg lehet érdemben formálni a nyugati kánont, megmutatni a magyar irodalmi értékekeket.”
Mindezek mellett továbbra is aktív haditudósító (“nem vonultam vissza”). Egy 2016-os interjújában – akkor a 24.hu-nak dolgozott – azt nyilatkozta, hogy a főszerkesztővel szokott egyeztetni a témákról, majd beszél több más lappal, ahová még ír a haditudósítói céljairól. Amennyiben összejön elegendő megrendelő, és anyagilag nem hatalmas a bukta, akkor megkezdi a felkészülést, és elmegy a haditudósítás helyszínére. Haditudósítóként több konfliktusa is volt lapszerkesztőkkel. Ennek szerinte két oka volt: a fő ok, hogy előfordult, hogy nem fizették ki, a másik pedig a veszélyes területekről a hazaérkezésekor őt ért gyakori megalázó bánásmód. Szerinte a lapszerkesztők nincsenek tisztában azzal, hogy milyen a folyamatos ágyúzás, az ember alatt rázkódó föld. Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy a lapok a haditudósításra pénzt áldoznak, a főszerkesztők tehát Jászberényi szerint nincsenek is tisztában azzal, hogy mekkora üzletet köznek, amikor kevés pénzért tudtak embert küldeni terepre.
Erkölcsi dilemmának tartja haditudósítóként azt, hogy adott esetben megírjon-e egy privát történetet, valakinek a tragédiáját ezzel áruba bocsátva. De próbálja magát ahhoz tartani, hogy ne ártson azoknak, akikről ír. Ennek kapcsán nagy port kavart a Földes Andrással lezajlott haditudósítói vitája. 2021. szeptemberében Földes András a Telex haditudósítójaként Kabulból tudósított, abban az időben vették át a Tálibok a hatalmat Afganisztánban.
Közösségi oldalain Földes közzétett két sort egy olyan üzenetből, amelyet egy afgán nő küldött neki, miután interjút készített vele. Az üzenet azt tartalmazta, hogy amióta a tálibok bő egy hónappal ezelőtt átvették az ország irányítását, nem járhat iskolába, és dolgozni sincs esélye a nőnek, ezért örülne, ha Földes segítene neki munkát találni, vagy ha vele dolgozhatna, ugyanis a tétlenség miatt depressziós lett. Földes közzétette a szöveget, de csak a nevét takarta ki, a profilfotója látható maradt. Még aznap reagált Jászberényi Sándor a saját Facebookján. Földest idiótának nevezte, és hozzátette, hogy a külpolitikai újságíráshoz nem rendelkezik elegendő ismeretanyaggal. Ami a legfontosabb a történetben, hogy Jászberényi szerint Földes az üzenetek nyilvánosságra hozatalával veszélybe sodorta az üzenetet küldő nőt. Ugyanis szerinte a Földest kísérő tálibok minden vele kapcsolatos dologról részletes napi jelentést adtak le, amiben többek között szerepel az is, hogy kivel találkozott, így a Kabulban élő nő könnyen beazonosítható lesz, akit emiatt csak további retorziók fognak érni őt. Földes másnap reagált is Jászberényi kritikáira, amiben azt írta a Telex újságírója, hogy káosz van Afganisztánban, nem titkosrendőrség, ráadásul a nő beazonosíthatatlan szerinte, mert nemcsak vele, hanem négy másik haditudósítóval is interjúzott különböző napokon és helyeken. Mindemellett a nővel spontán találkoztak az utcán, nem szervezett körülmények között. A videón készült interjúrészleteken pedig a nyilatkozó hölgy semmi titkos információt nem osztott meg, még a szövegrészletek közlését is engedélyezte, jelezve, hogy szívesen nyilatkozik újra.
Vélemény a közel-keleti menekültekről:
Jászberényi Sándor részben Kairóban él, írásainak alapját főleg a közel-keleti környezet szolgáltatta. Mind haditudósítói, mind szépírói tevékenysége során sokat merített a Közel-Kelet valóságából, jól ismeri a terület vallási, politikai, kulturális viszonyait. Több mint 15 éve él a Közel-Keleten, arab országban. Elmondása szerint nagyon szereti az arabokat, és szeret Egyiptomban élni, de azt nem szeretné, hogy Európa is a Közel-Keletté váljon. A 2015-es migrációs válság után Európába érkező menekültekről, és az integráció kudarcáról is véleménye van, ami kairói tartózkodása miatt reálisabb, és komolyabban vehető véleménynek számíthat, mint egy Nyugat-Európából megfogalmazott vélemény. Erről a véleményéről adott interjút 2021. elején a Hírklikknek. Felidézte, hogy hazánkban a „hazugság-propagandának” Gyurcsány Ferencig átívelő hagyománya van (utalva az erdélyi magyarok elleni uszításra), amit szerinte 2015-ben is megvalósított az akkori kormányzat a migránsokkal szemben. Hozzáteszi, hogy Orbán Viktort a 2015-ös migrációs válság idején az egész európai értelmiség elutasította, de „az elmúlt öt évben, ha tetszik, ha nem, Orbán Viktor menekültpolitikája elfogadottá vált Európában. Minden egyes terrorcselekmény Nyugat-Európában az ő narrációját erősíti.” Az ellenzéket is kritizálja, mert nem látott tőlük olyan programot, amelyben elismerik, hogy a migráció hosszú távon beláthatatlan politikai- és kulturális következményekkel járhat. Szerinte a bevándorlás növekedni fog a források rohamos csökkenése, és a világ túlnépesedése miatt. A baloldali, liberális válaszok bevándorlási válságra adott megoldási javaslatok hiányával kapcsolatban azért kritikusabb, mint a jobboldali válaszokkal, mert erősen baloldali közegben szocializálódott, és ezt a gondolkodási mintát jobban ismeri. Az egyik liberális választ, a menekültek befogadását abszurdumnak nevezi, ami szerinte „hosszú távon a demokrácia működését lehetetlenítené el”, ugyanis a Közel-Keleten Izraelen kívül nincs demokrácia sehol. A másik liberális választ, a kvótarendszer átláthatatlannak tartja, mert szerinte „nem mindegy, hogy ötezer orvost vagy ötezer írástudatlan, képzetlen embert delegálnak egy-egy EU-s tagállamba.”, ezekkel szemben azt vallja – ami több ponton egybecseng a magyar kormány álláspontjával –, hogy a konfliktusos országban kell aktív segítséget nyújtani, és megakadályozni az emberiség-ellenes bűncselekmények elkövetését. A globális nagytőkét is kritizálja, amiért támogatja a bevándorlást, szerinte álságos a hozzáállás a migránsokhoz, mert a nagytőke vonzza be a migránsokat, de nem az elitnek kell együtt élni velük. Az eddigi európai migránspolitikát következőképpen illeti kritikával az interjúban: „Egy középkori kalifa-rendszert éltető, az iszlámot politikai abszolútumként beállító takfiri imám a szólásszabadságra hivatkozva tartja meg a gyűlöletbeszédeit. És Európában ezt éveken keresztül hagytuk. Az eredménye az lett, hogy önjelölt saría törvény végrehajtói tanárokat fejeznek le a nyílt utcán Franciaországban.” Az interjúban azt is hozzáteszi, hogy nem a bevándorlók ellen beszél, pusztán félelmeit fogalmazza meg a folyamattal kapcsolatban.
Bár a Közel-Kelet áll hozzá igazán közel, az élet és a történelem sajnos mindig szolgáltat alkalmat arra, hogy új helyszíneket is felkeressen haditudósítóként. Legutoljára Ukrajnában tevékenykedett. A háború kirobbanása előtt egy kis ideig már Kijevben tartózkodott, New Yorkból érkezett oda. A Klubrádiónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „súlyos fenyegetettség és bizonytalanság, az emberekben lévő „lázas rettegés” ellenére külső nyomai nincsenek a háborúközeli helyzetnek”, de a médiát és a teljes közbeszédet uralja a téma. A fővárosban zajlott akkor még a hétköznapi élet, pánik sem uralkodott el Kijev városán. Úgy vélekedett, hogy mivel külső fenyegetettségről van szó, valószínűleg csak akkor állnának fel az ukrán fegyveres erők, ha megindulna az orosz offenzíva. Az interjúban később hozzátette, tizenöt éve tudósít fegyveres konfliktust átélő országokból, és mindenhol az volt a megdöbbentő élménye, hogy az utcaképen nem látszik az egyébként meglévő súlyos feszültség.
Március 1-én érkezett meg tizenhét órányi vezetés után Hölvényi Kristóffal a Mandiner tudósítójával Kijevbe, aki már Lembergből (Lviv) február 28-án tudósított a pályaudvaron lévő menekülthelyzetről fotóriporttal. A Kijevbe tartó úton egy négyes konvoj egyik tagjaként mentek Jászberényi Sándorral, aki a 24.hu haditudósítójaként volt jelen. A konvoj másik három tagja önkénteseket szállított Ternopilből Kijevbe. A konvoj egyik tagja, a nemzetközi jogot végzett Alex saját Toyotájával indultak útnak. Aznap nem tudtak bejutni Kijevbe, mert az este tíz órakor életbe lépő kijárási korlátozáskor a városba tartó ellenőrzőponton voltak, így ott ragadtak. Este a mínusz 4 fokos autóban aludtak. Másnap reggel indulhattak be a városba. Hölvényi a március 2-i napról is tudósított a Mandinernek Kijevből. Beszámolt az éjszakai rakétatámadásokról, és légvédelmi szirénákról. Viszonylag kevesen voltak az utcákon, a tudósító úgy fogalmazott, hogy „Aki akart, az már nagyrészt elment.” Találkozott egy amerikaival is, aki be akar állni az önkéntesek közé. Több kijevi pedig arról számolt be neki, hogy meglátásuk szerint be fognak jönni az oroszok.
Jászberényi Sándor kijevi tudósításából kiderül, hogy a ternopili központ vezetőjének köszönhetően tudtak a konvojjal eljutni Kijevbe. A konvoj végig ukrán területen haladt, folyamatosan kapták a friss híreket arról, hogy melyik utat kell elkerülni, mert lövik az oroszok. Hölvényihez hasonlóan, az éjszakát Jászberényi is a hideg autóban töltötte, másnap reggel jutott be a városba. A Kozatsky hotelbe érkeztek, itt laknak a külföldi újságírók. A beszámolója szerint „gyakorlatilag nincs is más vendége a hotelnek, csak török, német, olasz, angol és spanyol újságírók.” Egy ott lévő olasz haditudósító kollégája azt mondta neki, hogy „Mindenki tudja, hogy itt van a sajtó, az oroszok is. Ide talán nem lőnek majd rakétát.” Március 2-i napról való tudósításában beszámolt az Ukrajna legnagyobb gyermekkórházában látottakról.
Március 9-én posztolta Facebookra, hogy megpróbálják Isten kegyelméből elhagyni Kijevet, később egy március 16-én RTL Klubnak adott interjújában nyilatkozta, hogy azért kellett elhagynia Kijevet, mert ellehetetlenült a haditudósítói munka a térségben.
Kairónak is búcsút int: a 2022-es évértékelőjéből – és korábbi Facebook-bejegyzéseiből – kiderül, december elején Isztambulban keresett albérletet, hogy 10 év után átköltözzön Törökországba.
Érdekességek
Nemcsak prózát, hanem verseket is írt. “Rossz versek” címmel adta ki magánkiadásban, kis példányszámban (300 db) verseskötetét. Saját maga is rossznak tartja ezeket a verseket, de a nosztalgia miatt mégis kiadta ezeket. A Népszavának adott interjújában úgy vélekedik a versekről, hogy azok „egyébként még csak nem is igazán rosszak, hanem reménytelenül közepesek”. Emellett pedig viccesnek gondolta kiadni egy olyan kötetet, aminek a címe a Rossz versek, valamint arra is kíváncsi volt, hogy mit lehet megcsinálni ma Magyarországon úgy, ha lecsatlakozik a kiadói-könyvterjesztői rendszerről. A Varjúkirály című kötete pedig arabul is megjelent Egyiptomban.
