Evan Gershkovich, a Wall Street Journal című amerikai lap munkatársa Oroszországról és Ukrajnáról tudósított, beleértve a térségben dúló háborút is, amikor idén márciusban az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata (FSZB) kémkedés vádjával váratlanul letartóztatta az amerikai újságírót. A hidegháború óta nem volt példa hasonló esetre. A legutóbbi precedensek egyike Nicholas Daniloff esete volt, akinek a csuklóján még 1986-ban kattant a bilincs, amikor egy amerikai médiavállalat moszkvai tudósítójaként vetült rá a kémtevékenység gyanújának árnyéka. A Gershkovich-ügy hátterét rekonstruáló elemzésünkben egyúttal azt is megvizsgáljuk, hogy az orosz-ukrán háború hogyan hatott a médiaviszonyokra és az újságírók helyzetére Oroszországban, illetve Ukrajnában.
A kémkártya kijátszása a média megregulázásában
Evan Gershkovich 2016-ban kezdte karrierjét a New York Times-nál, majd 2017-től három éven át a The Moscow Times című, angol és orosz nyelvű internetes újságnak írt cikkeket, aztán az AFP francia hírügynökségnek is dolgozott, mielőtt 2022-ben a főleg üzleti és gazdasági fókuszú Wall Street Journalhoz igazolt. Gershkovich maga is orosz zsidó emigráns szülők leszármazottja, de ő már New Jersey-ben nevelkedett, azonban a gyökerei arra ösztönözték, hogy jobban megismerje Oroszország és a környező államok kultúráját. Tisztában volt vele, hogy kockázatos kalandra vállalkozik az ottani tudósítással, moszkvai megbízatása kezdetén pedig még sokáig kellett csiszolnia a hiányos orosz nyelvtudását, hogy megelőzze az olyan kínos helyzeteket, mint amikor bemutatkozásnál az „izgatott” szó helyett tévedésből egy olyan kifejezést használt, amely a szexuális izgalomra utal.
Gershkovich már hat éve élt Oroszországban, ahol a külügyminisztérium hivatalos akkreditációja mellett folytatta tudósítói tevékenységét. Az utóbbi időben főleg az orosz-ukrán háború fejleményeiről tájékoztatta lapját, legutolsó riportjában pedig azt mutatta be, hogy milyen hatást gyakoroltak az orosz gazdaságra az Ukrajna megtámadása miatt kivetett nyugati szankciók. 2023. március 29-én bekövetkezett letartóztatása Jekatyerinburgban érte, miután a sofőrje kirakta egy étteremnél, ahol az egyik informátorával találkozott volna, két órával később viszont már elérhetetlennek bizonyult. Gershkovich-ot szinte akciófilmbe illő módon vette őrizetbe a KGB utódszervezete, a kémelhárításért felelős Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Állításuk szerint tetten érték az újságírót, amint éppen arra készült, hogy a helyi titkosszolgálatok által államtitoknak minősített információkat gyűjtsön egy orosz hadiipari komplexumhoz tartozó vállalatról. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője órákkal a tudósító eltűnése után jelentette be hivatalosan a letartóztatás tényét, de további részleteket nem árult el az ügyről. Nem sokkal később Gershkovich-ot átszállították a sztálini időkben hírhedtté vált moszkvai Lefortovo börtönbe, melyet a Szovjetunió idején később is a rendszerrel ellenszegülők fogva tartására használtak.
A Wall Street Journal a kezdetektől fogva határozottan tagadta, hogy kollégájuk kémkedni próbált volna. Emma Tucker, a lap főszerkesztője júliusban nyílt levelet intézett az olvasókhoz, amelyben biztosította őket arról, hogy minden körülmények között kiállnak munkatársuk ártatlansága mellett, hiszen „az újságírás nem bűncselekmény, ezért addig nem nyugszunk, amíg Evan vissza nem nyeri a szabadságát”. Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon tárgyalt a helyzetről orosz kollégájával, és a tudósító azonnali szabadon bocsátását követelte. Szergej Lavrov közleményt adott ki a történtekről, amelyben azzal indokolta a nemzetközileg széles körben bírált eljárást, hogy Gershkovich-ot tetten érték, amikor „újságírói státuszának álcája alatt próbált meg államtitoknak minősülő adatokhoz jutni”. Április 3-án Evan Gershkovich fellebbezést nyújtott be, csakhogy az ügyét tárgyaló bíró elutasította beadványát a lapját kiadó Dow Jones nagyvonalú ajánlatával egyetemben, amelynek értelmében készek lettek volna több mint félmillió dolláros óvadékot fizetni, hogy kollégájuk a börtön helyett legalább házi őrizetbe kerülhessen. Minden jogi, politikai és diplomáciai erőfeszítés ellenére az orosz bíróság májusban úgy döntött, hogy meghosszabbítja a tudósító előzetes letartóztatását, amelyet a nyár végén újabb három hónappal toldottak meg, tehát úgy tűnik, hogy Evan Gershkovich egészen november végéig biztosan a rácsok mögött marad.
Lynne M. Tracy, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete április 17-én meglátogathatta az újságírót, akiről azt nyilatkozta, hogy jó egészségnek örvendett, Tolsztojt olvasott és lelkileg sem roppant össze az események súlya alatt. Szüleinek címzett orosz nyelvű levelét is áthatotta az optimizmus, még a börtönkoszttal kapcsolatban is viccelődött, kiemelve, hogy a reggelire kapott ételek a gyermekkorát idézik fel benne, mert az édesanyja is hasonló fogásokat készített. Samantha Berkhead, a The Moscow Times újságírójának elmondása alapján ez nem meglepő, mert Gershkovich mindig is humorkedvelő, életigenlő és szilárd személyiség volt, aki őszintén szerette, sőt az otthonának tekintette Oroszországot. Egykori munkatársai nem győzték méltatni a profizmusát, a segítőkészségét és a karizmatikus egyéniségét.
Túszdiplomácia orosz és iráni módra
Az újságírói szakmai szervezetek egyöntetűen kiálltak a tudósító mellett, de még a Fehér Házban is rég nem látott konszenzus alakult ki a demokraták és a republikánusok között Gershkovich ügyét illetően. A zsurnaliszták jogainak és a sajtószabadságnak a védelmére hivatott, „az újságírás Vöröskeresztjeként” is emlegetett Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű nonprofit szervezet, illetve az amerikai újságírók érdekeit képviselő Society of Professional Journalists is hevesen tiltakozott Gershkovich letartóztatása ellen. A legendás haditudósító, az Iszlám Állam terrorszervezet által elrabolt, majd 2014-ben lefejezett James W. Foley örökségét ápoló alapítvány jelentésének tanúsága szerint csak 2022-ben hatvanöt amerikait börtönöztek be külföldön hamis vádak alapján. A Biden-kormányzat konkrét lépéseket is tett az ügyben: állampolgárai jogtalan letartóztatására hivatkozva szankciókat rendelt el az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda ellen. A két szervezet stratégiájában kirajzolódni látszanak bizonyos közös vonások, ugyanis az eddigi esetek alapján úgy tűnik, hogy általában olyan külföldi médiamunkásokat „szemelnek ki”, akiknek a származásuk révén valamilyen kötődésük van az adott országhoz. A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre kijelentette, hogy Gershkovich kiszabadítását a kabinet legfontosabb feladatai közé sorolják, míg az amerikaiakat arra kérte, hogy lehetőleg ne utazzanak orosz területre, mert nem tudják garantálni a biztonságukat. A Biden-kormányon kívül az Európai Unió és a NATO is a kémkedéssel vádolt tudósító azonnali szabadon bocsátására szólította fel Oroszországot.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy Evan Gershkovich elfogásának hátterében egy esetleges fogolycsere forgatókönyve rejlik, amely lehetővé tenné, hogy szabadlábra kerülhessenek bizonyos orosz kémek, akik nyugati börtönökben raboskodnak. Máshol olyan olvasatokkal is találkozhatunk, hogy Vlagyimir Putyin gyakorlatilag „túszként” tartja fogva Gershkovich-ot, hogy engedményeket csikarjon ki az Egyesült Államoktól. Néhány szakember pedig azt állítja, hogy az orosz elnök arra használja az újságírót, hogy a feltételezett kémkedésével bizonyítsa be népének azt a narratívát, miszerint Amerika destabilizálni kívánja Oroszországot. Daniel Hoffman, a CIA egyik korábbi vezetője, egyben a Fox News munkatársa úgy látja, hogy a tudósító megvádolásával az orosz államfő kifejezetten „a nyugatellenes hisztéria” további táplálására törekszik. Az amerikai katonai hírszerzés egykori tisztje, Rebekah Koffler, aki könyvet is írt Vlagyimir Putyin „titkos tervéről”, arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz propaganda roppant kifinomultan működik. Nem szándékoznak közvetlenül az emberek arcába tolni az amerikai destabilizáció elméletét, inkább előállnak egy-egy olyan esettel, mint amilyen Gershkoviché is, hogy látszólagos tényekkel támasszák alá a narratívájukat. A kémkedéssel vádolt tudósító letartóztatása óta Koffler folyamatosan nyomon követte az orosz állami médiának az üggyel kapcsolatos híradásait és arra a következtetésre jutott, hogy a helyi lakosság túlnyomó többsége hitelesnek tartja az ott tálalt információkat. Az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) volt tisztje kiemelte, hogy Putyin jelenlegi támogatottsága eléri a 79 százalékot, tehát az oroszok nagy része hitelt ad az elnök véleményének. Koffler hozzátette, hogy Oroszország tisztában van az Egyesült Államok kultúrájának egyik alapkövét képező felfogással, amely egyúttal az ország egyik gyenge pontját is jelenti. Jól tudják, hogy az amerikaiak szemében „minden élet számít”, Putyin pedig pontosan erre építi a „túszdiplomáciáját”, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján felismerte, hogy Amerikával szemben ez az egyetlen működőképes módszer.
Jeanne Cavalier, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) kelet-európai és közép-ázsiai kirendeltségének vezetője „megtorlásnak” minősítette Gershkovich letartóztatását, amely szerinte felér a nyugati újságíróknak címzett, burkolt fenyegető üzenettel, hogy tudják, mire számíthatnak, ha oknyomozás címszó alatt az Ukrajna elleni háború kényes kérdéseit mernék feszegetni orosz területen. Cavalier hozzátette, hogy Oroszország valószínűleg egyfajta „tárgyalási alapként” tartja fogva az amerikai tudósítót. Ezt az elméletet támasztja alá John J. Sullivan, az Egyesült Államok korábbi moszkvai nagykövete és a már említett Daniel Hoffman is, akik arra a következtetésre jutottak, hogy Gershkovich elfogásával egy régóta tervezett fogolycserét készíthettek elő, melynek gyökerei még a kémkedéssel vádolt Szergej Cserkaszov ügyére nyúlnak vissza. Cserkaszov hamis dokumentumok birtokában, Victor Muller Ferreira álnéven brazil diáknak adta ki magát, így próbálva gyakornokként beférkőzni a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra, ahol jelenleg az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök ügyét vizsgálják, s idén márciusban elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen. Cserkaszov valójában illegális hírszerzőként, úgymond „mélyfedésben” az orosz katonai hírszerzésnek (GRU) dolgozott, de miután a holland titkosszolgálat lebuktatta, okirat-hamisítás vádjával börtönbe került Brazíliában. Evan Gershkovich letartóztatása kapcsán most olyan elméletek láttak napvilágot, amelyek azt sugallják, hogy az egyre gyakrabban emlegetett fogolycsere forgatókönyvét kifejezetten Cserkaszovra találhatták ki az oroszok.
Evan Gershkovich esete nem nevezhető precedens nélkülinek, ugyanis 2022 februárjában, alig néhány nappal Ukrajna megtámadása előtt, hasisolaj birtoklása miatt letartóztatták Brittney Griner amerikai kosárlabdázót a moszkvai reptéren. A sportoló majdnem egy teljes évet töltött egy orosz fegyenctelepen, amikor a korábban az orosz hadsereg őrnagyaként szolgáló (és valószínűsíthetően a katonai hírszerzésnek, a GRU-nak is dolgozó) fegyverkereskedőért, Viktor Boutért cserébe szabadon engedték. Andrej Zaharov orosz oknyomozó újságíró úgy véli, hogy ezúttal Evan Gershkovich és egy Paul Whelan nevű volt amerikai tengerészgyalogos lehetnek egy újabb hasonló megállapodás alanyai. Whelant még 2018-ban tartóztatták le Oroszországban kémkedés vádjával, amiért tizenhat év börtönbüntetésre ítélték. Zaharov szerint az oroszok velük akarják kicserélni a számukra kémtevékenységet folytató Maria Mayert és Ludwig Gisch-t, akiket 2023 januárjában lepleztek le Szlovéniában. A Guardian újságírója, az orosz viszonyokat is behatóan ismerő Shaun Walker, aki korábban maga is évekig moszkvai tudósítóként tevékenykedett, külön cikket írt a magukat átlagos családként álcázó kémekről, akik egy ljubljanai kertes házban éltek a két gyermekükkel. Fedősztorijuk értelmében a rossz közbiztonság elől menekültek el Argentínából a békés kis közép-európai országba. Látszólag minden részlet stimmelt, még a gyerekek is spanyolul kommunikáltak egymással játék közben. A szlovén hatóságok egyszer csak fülest kaptak egy külföldi titkosszolgálattól, ezt követően kezdődött a házaspár elleni akció, melynek keretében olyan temérdek mennyiségű készpénzt találták náluk, hogy órákba telt, mire megszámolták. Feltételezésük szerint Mayer és Gisch kenőpénzként használhatták a csillagászati összeget, hogy kémekként további információkhoz jussanak.
Mindeközben Irán is előrukkolt egy, a kémkedés vádjának fundamentumára alapozott újabb „túszdiplomáciai” üggyel. Bár az Európai Unió berkeiben sokáig szándékosan eltitkolták az esetet, szeptember elején a New York Times megírta a svéd diplomata, Johan Floderus történetét, akit Evan Gershkovich-hoz hasonlóan szintén kémtevékenységre hivatkozva vettek őrizetbe tavaly áprilisban a nyaralásáról hazafelé tartva a teheráni repülőtéren. Floderus már több mint ötszáz napja az iráni Evin börtönben raboskodik, tehát lassan két éve övezte hírzárlat a történteket, egészen addig, amíg az amerikai lap végül megtörte a csendet. Cikkük megjelenését követően Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is megerősítette a New York Times értesüléseit. Úgy tűnik, hogy Teherán ismét a jól bevált forgatókönyvhöz folyamodott, hiszen a külföldiek vagy a kettős állampolgárok koholt vádakkal való letartóztatásával tárgyalási alapra tesznek szert a fogolycserékhez és a különféle kedvezmények kikényszerítéséhez. Ezzel kapcsolatban érdemes röviden visszautalni az amerikai katonai hírszerzés ügynökének, Rebekah Kofflernek a megállapítására, miszerint az Egyesült Államok egyik Achilles-sarka az emberi élet értékének tiszteletben tartása, ezért nemrég több milliárd dollárnyi iráni olajbevételt szabadítottak fel, ráadásul öt állampolgáruk szabadon bocsátása ellenében iráni foglyokat adtak ki a „túszdiplomáciával” ügyesen zsonglőrködő ázsiai országnak. Johan Floderus kapcsán Irán már elő is állt egy alkuval: az EU Külügyi Szolgálatának dolgozó svéd diplomata szabadságának árát Hamid Nouri elengedésében szabták meg. Nourit korábban életfogytiglanra ítélték a diplomata hazájában, Svédországban, amiért részt vett az iráni politikai foglyok tömeges kivégzésében, így az ajánlat ellen fellebbezést nyújtottak be.
Az orosz médiaviszonyok átalakulása az Ukrajna elleni háború tükrében
A Riporterek Határok Nélkül 2023-as jelentése alapján, amely a sajtószabadság szempontjából rangsorolja a listán szereplő 180 államot, Oroszország idén kilenc hellyel rosszabb pozícióban végzett, mint tavaly, amikor még a 155. volt. A szervezet szerint az orosz-ukrán háború kitörése óta majdhogynem az összes független médiumot betiltották, blokkolták vagy „nemkívánatosnak” minősítették, minden mást pedig katonai cenzúrának vetettek alá. A magántulajdonban lévő független televíziós csatornák többségének működését megtiltották, kivéve a szórakoztató tartalmakat vetítő kábelcsatornákat. Számos nyugati médium, mint a brit BBC, a France 24, vagy az Euronews adása már nem elérhető Oroszországban. A Roskomnadzor, vagyis az orosz médiafelügyeleti hatóság lehetetlenné tette az olyan független hírforrásokhoz való hozzáférést, mint a Meduza és a Novaya Gazeta. A még jelenleg is működő tévécsatornák és sajtótermékek többnyire behódoltak a Kreml által diktált irányvonalnak, vagy szigorú öncenzúrát gyakorolnak, következetesen kerülve azokat a témákat és kulcsszavakat, amelyek esetleg dezinformáció gyanújába keverhetnék őket. Egyébként ugyanez a helyzet áll fenn a rádióadók esetében is.
Az orosz médiakörképet befolyásoló tényezők között megemlítik Vlagyimir Putyin külvilágtól való egyre fokozódó elszigetelődését is, amely már a koronavírus-járvány idején érzékelhető volt, majd az Ukrajna elleni háborúval csúcsosodott ki. Az orosz elnökhöz csupán egy szűk körnek van bejárása, a parlamentnek már csak formális jóváhagyási szerepköre van, az állami propaganda pedig mindenhol jelen van és mindent eláraszt. A jelentés kiemeli, hogy már a pandémia idején kezdetét vette azoknak a drákói szigorú törvényeknek az elfogadása, melyek a rágalmazást és az álhírek terjesztését szankcionálják, az Ukrajna elleni hadműveletek pedig újabb lendületet adtak ennek a folyamatnak. A Riporterek Határok Nélkül arra is felhívja a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború következtében alkalmazott nyugati megtorló intézkedések valójában komoly csapást mértek az orosz gazdaságra, a válság pedig az elsők között érte utol a cenzúra által is sújtott médiaszektort, ahol megcsappantak a hirdetésekből származó bevételek, hiszen az egyes vállalatok a kríziskezelés egyik első lépcsőjeként rögtön az ilyen jellegű kiadásaik csökkentése mellett döntöttek. Ennek eredményeként számos újságíró kénytelen volt karriert váltani, vagy valahol külföldön folytatni a pályafutását.
Az oroszok hírfogyasztási szokásairól szólva a jelentésből kiderül, hogy a lakosság majdnem kétharmada elsősorban a kormány által szorosan ellenőrzött televízióból vagy a helyi közösségi média valamely platformjáról tájékozódik. A homoszexualitás és a vallási vonatkozású témák gyakorlatilag tabuvá váltak, amit azzal magyaráznak, hogy Vlagyimir Putyin a konzervatívabb nézetek követésére buzdítja az orosz társadalmat. Az újságírók helyzetét és munkakörülményeit is negatívan befolyásolták ezek a változások. A biztonságérzetüket immár nemcsak a háború veszélyei kérdőjelezték meg, hanem az állam önkényes bíráskodása és a szigorú cenzúra is. Az orosz hatóságok folyamatos nyomás alatt tartják a zsurnalisztákat, beleértve azokat is, akik már nem élnek állandó jelleggel az országban, csupán a rokonaikat járnak haza meglátogatni. Nem véletlen, hogy az Evan Gerskovich-hoz hasonló, orosz származású, egyben mégis amerikai, vagy más külföldi kötődéssel bíró sajtómunkások könnyen célponttá és bűnbakká válhatnak.
A független újságírók számára tehát Oroszország kimondottan nehéz terepnek számít, mert mindazok, akik nem a hivatalos közlemények kottájából merítik az értesüléseiket és komponálják meg a cikkeiket, könnyen rács mögött találhatják magukat. 2022-ben a tudtán kívül került fel a körözött személyek listájára Andrej Szoldatov oknyomozó újságíró, az orosz titkosszolgálatok szakértője, aki úgy véli, hogy az Ukrajna ellen indított háborúval kapcsolatos cikkek miatt pillanatok alatt álhírek terjesztésével vádolhatják a sajtó képviselőit, ami már külön tételként szerepel az orosz büntető törvénykönyvben. Szoldatov szerint ezzel lerakták az újságírók üldözésének jogi alapkövét. Bármilyen olyan tartalomra rögtön rásüthetik a dezinformáció bélyegét, amely ellentmond a kormány narratívájának.
Idén augusztusban álhírek terjesztésének vádjával a távollétükben tizenegy év börtönbüntetésre ítéltek két száműzetésbe vonult orosz újságírót, Ruszlan Levjevet és Michael Nackét. Előbbi a Conflict Intelligence Team nevű oknyomozó szervezet alapítója és elemzője, míg Nacke video bloggerként tevékenykedik. 2022 márciusában olyan anyagot töltöttek fel a Youtube-csatornájukra, ahol a háborús hadműveleteket elemezték, különös tekintettel a zaporizzsjai atomerőmű sorsára, de az orosz hadseregre vonatkozó álhíreket kriminalizáló törvényt is megvitatták. Alig néhány héttel Ukrajna megtámadása után döntés született a jogszabály-változtatásról, amelynek értelmében pénzbírságot és akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak mindazokra, akik diszkreditálják az állami haderőt vagy hamis információkat terjesztenek róla. Michael Nacke azt állítja, hogy egy olyan felvétel van a birtokukban, amelyen az orosz katonák éppen tüzet nyitnak egy ukrán nukleáris létesítményre.
Az új ukrán médiatörvény árnyoldalai
Azonban Ukrajnában sem sokkal kedvezőbbek a háború alatti médiaviszonyok. Ahogyan a Semafor nevű híroldal 2023 júniusában megjelent cikkéből is kiderül, itt az információkhoz való hozzáférés, valamint az akkreditáció megvonásával tartják sakkban a sajtó azon képviselőit, akik olyan hírekről számolnak be, melyek nem felelnek meg a hivatalos ukrán közleményeknek. Ezzel a nyomásgyakorlással a kormány arra törekszik, hogy a saját érdekeinek megfelelően formálja az újságírók cikkeinek és tudósításainak narratíváját. Az amerikai NBC hírcsatorna, a CNN, a New York Times vagy a New Yorker magazin is az érintettek közé tartozik, ugyanis Ukrajnából tudósító kollégáik megbízólevelét arra hivatkozva vonták vissza, hogy megszegték az állami médiafelügyeleti szerv szabályzatát.
Tavaly májusban Maxim Dondyuk, a nemzetközileg elismert ukrán fotós és képzőművész, akinek az alkotásait például a párizsi Modern Művészetek Múzeumában is kiállították, arról panaszkodott az Instagramon, hogy a katonai sajtóiroda az akkreditációja megvonásával fenyegetőzött, miután a New Yorker magazin egyik cikkében megjelentek azok a képei, melyek bemutatták a frontvonal lövészárkaiban harcoló ukrán újoncok mélyen megindító körülményeit. Dondyuk azt is hozzátette, hogy Ukrajnában a hatóságok csak a sajtóiroda munkatársainak kíséretében engedik meg az újságíróknak, hogy a hadműveletek helyszíneiről tudósítsanak. A kamerák előtt úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és a számukra kedvezően alakulnának a háború fejleményei, de rettegnek attól, hogy a média képviselői esetleg bepillantást nyerhetnek a valós helyzetbe, mindez pedig oda vezethet, hogy a tények helyett csupán az állami propagandát lehet tálalni a cikkekben. Az ukrán katonai sajtóiroda előzetesen ellenőrzi a zsurnalisztákat, mielőtt engedélyt adna nekik a háborús övezetbe utazáshoz, ahol gyakran a saját tisztviselőik kísérik őket. Interjúkat is csak azt követően készíthetnek, ha aláírnak egy olyan dokumentumot, amelyben kijelentik, hogy maradéktalanul betartják a hadsereg által előírt szabályokat.
De korántsem Maxim Dondyuk volt az egyetlen, aki a média részéről összetűzésbe keveredett az ukrán hatóságokkal. Thomas Gibbons-Neff korábbi amerikai tengerészgyalogos, a New York Times jelenlegi ukrajnai tudósítója, aki testközelből közvetítette a hadműveleteket, azzal haragította magára őket, hogy lerántotta a leplet arról, hogy az ukrán katonák tiltott kazettás lőszereket használnak a harctéren. Az újságíró akkori megbízólevele pedig a tényekhez való hűségének áldozatául esett, s csak nemrég kapott újat. Amikor idén februárban az NBC stábja Moszkvából a Krímbe utazott, egy oroszbarát szevasztopoli lakos azt nyilatkozta Keir Simmons tudósítónak, hogy „ez a mi földünk”. A riportra reagálva az ukrán kormány azonnal visszavonta az amerikai hírcsatorna munkatársainak akkreditációját és gyakorlatilag a kijevi szállásukra korlátozta a mozgásterüket. Ukrajna külügyi szóvivője, Oleg Nyikolenko mindezt azzal indokolta, hogy „ezzel megszegték az ukrán törvényeket, mi pedig nem akarjuk, hogy más nyugati médiumok is hasonlóan járjanak el”. A Magnum fotóügynökség kollégája, Antoine D’Agata pedig állítólag azért bukta a megbízólevelét, mert egy olyan fotóesszét jelentetett meg a New York Times Magazine hasábjain, amely az ukrán katonák által elszenvedett pszichológiai traumákat dokumentálta egy mentális egészséggel foglalkozó intézményben.
Oroszország ráadásul azzal vádolta Ukrajna kormányát, hogy ők szervezték meg a Vlagyimir Putyin egyik legfőbb tanácsadójának számító Alekszandr Dugin lányának, az újságíró Darja Duginovának a meggyilkolását. Azóta az amerikai hírszerzés is megerősítette az oroszok gyanúját, miszerint a 2022 augusztusában történt autóbombás merényletet az ukrán kabinethez köthető személyek rendelhették meg, az eredeti célpont azonban az apja lehetett. Duginova halálán kívül egyébként Moszkva még Vladlen Tatarszkij háborúpárti orosz katonai blogger idén áprilisban történt megölését is az ukrán vezetés számlájára írta. A chilei-amerikai kettős állampolgárságú újságírót és producert, Gonzalo Lirát, aki ukrán feleségével Harkivban élt, májusban már másodszor tartóztatták le azzal a váddal, hogy oroszbarát propagandát terjesztett a Youtube-on és a Telegram-csatornáján, ahol megkérdőjelezte a kormány és Volodimir Zelenszkij elnök háborúra vonatkozó hivatalos álláspontját, valamint azt sugallta, hogy az orosz inváziót Ukrajna és a NATO keleti bővítési törekvései provokálták ki. Miután óvadék ellenében elhagyhatta a börtönt, ahol rabtársai bántalmazták is, júliusban a korábbi Twitteren, az X-en egy olyan posztot tett közé, amelyben azt állította, hogy megpróbál Magyarországra jutni és ott menedékjogot kérni, majd ezt követően nyoma veszett. Gonzalo Lira előre közölte, hogy ha ez megtörténik, akkor az annyit jelent, hogy megint letartóztatták, de ezúttal egy ukrán börtön lesz a temetője. Az újságíró szerint Washington a kisujját sem mozdította a szabadon engedéséért, amit azzal indokolt, hogy „nem vagyok fekete leszbikus drogos vagy transznemű szélhámos”, amellyel valószínűleg a már említett sportolóra, Brittney Grinerre és Sarah Ashton-Cirillóra célzott, aki a világ első transznemű tudósítójaként tevékenykedett az orosz invázió utáni Ukrajnában, ahol a nemrég bekövetkezett felfüggesztéséig az Ukrán Területvédelmi Erők angol nyelvű szóvivője is volt. Cirillo a nagy botrányt keltő kijelentése után kényszerült távozásra, amikor az orosz propagandisták levadászásáról beszélt, amit többen is a zsurnaliszták elleni bujtogatásként értelmeztek.
Helyi újságírók elmondása alapján az ukrán biztonsági szolgálatok kiemelt figyelmet fordítanak azokra a sajtómunkásokra, akik az ország keleti részén tudósítanak a hadműveletekről, vagy akik a feltételezésük szerint kapcsolatban állhatnak a szeparatistákkal. Mások pedig arról számoltak be, hogy a kormány arra kérte az akkreditációért folyamodó újságírókat, hogy vessék alá magukat hazugságvizsgálatnak, mert így akartak megbizonyosodni arról, hogy nem orosz kémekről van szó. Mindezek ellenére az Ukrán Fegyveres Erők határozottan tagadták, hogy a megbízólevelekkel való zsarolással próbálnák manipulálni a tudósítók tevékenységét és a háborúval kapcsolatos narratívájukat. A helyi újságírókra persze még fokozottabb nyomás nehezedik, mint a külföldi kollégáikra, hogy a kabinet céljainak megfelelő, kedvező képet sugározzanak Ukrajna háborús szerepléséről.
Nagy sajtóvisszhangot keltett a 2022 decemberében elfogadott új ukrán médiatörvény is, amit az Újságírók Nemzetközi Szövetsége (IFJ) is hangosan bírált, majd arra szólította fel a kormányt, hogy vizsgálja felül a sok szempontból vitatható szabályozást, amely nagyobb hatalmat biztosít számára a médiumok felett, veszélybe sodorva ezzel a helyi média palettájának sokszínűségét és a sajtószabadságot. A zsurnaliszták szervezete rámutatott arra is, hogy az ukrán politikai vezetésnek párbeszédet kellene kezdeményeznie az ügyben az újságírók szövetségével és a médiaszektor további képviselőivel. Az új törvény széles körű jogosítványokat biztosít a Nemzeti Televíziós és Rádiós Tanácsnak, amely átmenetileg betilthatja az online médiumok működését és előzetes egyeztetés nélkül is elrendelheti, hogy az internetszolgáltatók blokkolják az általuk publikált tartalmakhoz való hozzáférést. Ezenkívül a kábeles és az online tévécsatornákkal kapcsolatos szabályozás jogával is ez a testület rendelkezik, sőt a nyomtatott sajtó felügyelete is a hatáskörébe tartozik. Amikor Ukrajna 2022 júniusában hivatalos tagjelölti státuszt kapott az Európai Uniótól, az Újságírók Nemzetközi Szövetsége az ukrán zsurnaliszták szervezetével egyetemben arra szólította fel a helyi illetékeseket, hogy egyeztessék össze a törvénytervezetet a sajtószabadság uniós normáival, mert attól tartottak, hogy a Nemzeti Televíziós és Rádiós Tanács túlzottan tágra szabott jogköre, melynek hátterében a média állami kontroll alá helyezésének szándékát sejtették, fenyegetést jelenthet a szólásszabadságra nézve. Az ukrajnai független sajtótermékek szakszervezete arra is felhívta a figyelmet, hogy az új szabályozás nem segíti elő a kormánypárti politikai erők médiára gyakorolt befolyásának visszaszorítását és ellentmond a pluralizmus elvének is, miközben „az ország elnökének személyes döntéseitől való teljes politikai és gazdasági függésbe taszítja az egyes médiumok tulajdonosait, ami a demokrácia szempontjából is problémákat okozhat”. Anthony Bellanger, az IFJ főtitkára arra figyelmeztetett, hogy az új médiatörvény kedvezőtlen hatással lesz a szabad véleménynyilvánításra, az ukrán kormány autoriter irányvonalát pedig felettébb nyugtalanítónak nevezte. A francia zsurnaliszta úgy fogalmazott, hogy „független újságírás nélkül nem beszélhetünk demokráciáról”.
Evan Gershkovich kémkedés gyanújával való letartóztatása tehát sokkal messzebbre vezet, mintsem hogy egy egyszeri, vagy elszigetelt esetről lenne szó. Sovány vigasz lehet a fél éve a Lefortovo börtönben raboskodó tudósító számára, hogy az amerikai Time magazin 2023-ban a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta. Cikkükben kiemelik, hogy Gershkovich bebörtönzésével a Kreml újabb frontot nyitott a sajtó elleni küzdelem terén, mert minél kevesebb hozzá hasonló nyugati újságíró tartózkodik Oroszországban, annál könnyebb dolga van Vlagyimir Putyinnak, hogy tovább folytathassa a hazugságok stratégiáján alapuló kormányzását. Ezt az elméletet látszanak megerősíteni a Gershkovich letartóztatását követő események is, mivel azóta a Wall Street Journal moszkvai irodájának vezetője, Ann Simmons és a lap többi ottani munkatársa is távozott az orosz fővárosból. Összességében tehát elmondható, hogy a 2022. február 24-én kirobbant orosz-ukrán háborús konfliktus mindkét érintett országban átírta a médiaviszonyokat, nagymértékben teret engedett az állami propagandának és jelentősen rontott mind a sajtószabadság, mind pedig az ott tevékenykedő újságírók helyzetén.
Felhasznált internetes hivatkozások
https://www.wsj.com/articles/russian-security-service-detains-wall-street-journal-reporter-cbfbd505
https://www.wsj.com/articles/wsj-reporter-evan-gershkovich-detained-russia-cd03b0f3
https://www.bbc.com/news/world-europe-65310529
https://www.wsj.com/articles/jailed-wsj-reporter-in-letter-home-says-he-is-not-losing-hope-4cbbd1af
https://www.themoscowtimes.com/2023/04/04/the-evan-gershkovich-i-know-a80692
https://www.theguardian.com/world/2023/mar/24/suspected-russian-spies-trial-slovenia
https://rsf.org/en/country/russia
https://www.themoscowtimes.com/2022/06/10/bad-news-for-me-is-good-news-for-russia-a77967
https://www.nytimes.com/2022/10/05/us/politics/ukraine-russia-dugina-assassination.html
https://www.ifj.org/media-centre/news/detail/category/press-releases/article/ukraine-ifj-calls-on-the-government-to-revise-new-media-lawhttps://time.com/collection/100-most-influential-people-2023/6269877/evan-gershkovich/
https://time.com/collection/100-most-influential-people-2023/6269877/evan-gershkovich/