Lemondott a főszerkesztői posztjáról Mandula Viktor, a DK-szimpatizáns Nyugati Fény alapítója

Nyolc év után lemondott főszerkesztői posztjáról Mandula Viktor, a Nyugati Fény nevű ellenzéki hírportál alapítója. A távozásáról szóló cikkében azt írta:

„A legenda szerint az ember sejtjei hétévente lecserélődnek – én 8 éve indítottam útjára a Nyugati Fényt, ideje van tehát a változásnak. Portálunk 8 év után – történetében először – főszerkesztőt cserél, hogy minden legalább úgy, vagy még jobban folytatódhasson, mint eddig.”

Mandula 2015 januárjában indította el a Nyugati Fényt, amely a kezdeti években blogként működött a blog.hu felületén. A karcos, ellenzéki hangvételű oldalon található írások gyakran kikerültek az Index blogketrecére is, amelynek köszönhetően nagy népszerűségre tett szert az „Orbán-ellenes” újságolvasók táborában.

Mandula a Nyugati Fény megalapítása előtt fél évig a 24.hu (korábban Hír24) politikai újságírójaként dolgozott, innen 2014 végén távozott. Elmondása szerint azért adta be a felmondását, mert a „Ciki fideszesnek lenni” című írását a lap akkori főszerkesztője kiegyensúlyozatlannak és egyoldalúnak tartotta, ő ezzel azonban nem értett egyet.

A blog 2017 januárjában alakult folyamatosan frissülő hírportállá, azóta ő töltötte be a főszerkesztői pozíciót a lap élén. A Nyugati Fényt ugyan gyakran emlegetik „DK-s blogként” is, sem a párt, sem Mandula nem ismerte el, hogy formális kapcsolat lenne a portál és a Gyurcsány Ferenc vezette párt között.

Mandula a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának vendégeként azt mondta, hogy az általa is vallott politikai nézeteket leginkább a Demokratikus Koalíció és a Momentum képviseli, ezért támogatja őket a lapjában.

A Nyugati Fény impresszuma szerint egy Szlovákiában bejegyzett cég, a Western Light s.r.o a lap kiadója, amelynek összesen 7 munkatársa van. Elmondása szerint a szerkesztőség Google-hirdetésekből és támogatói adományokból tartja fenn magát, de a választási kampányok alatt fizetett politikai hirdetők is megjelentek a felületen. A Demokratikus Koalíció mellett a Momentum is hirdetett már a Nyugati Fényen, de az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, amely a baloldali pártok képviselőcsoportja az Európai Parlamentben) is reklámozta már magát a portálon.

Mandula Viktor távozása mellett bejelentette utódját is, a jövőben Kenyeres Bence főszerkeszti az ellenzéki hírportált.