Több magyar újságíró is tudósít, vagy tudósított Ukrajnából. A Telex újságíróinak sikerült Kijevből eljutniuk a békésebb Lvivbe (Lemberg). A HVG munkatársai már épségben visszatértek Magyarországra. A 24.hu és a Mandiner haditudósítói folytatják a munkájukat Kijevből, ők pár napja érkeztek meg az ostrom alatt álló ukrán fővárosba.
Az újságírói hivatás legromantikusabb, de egyben legkeményebb része a haditudósítói munka. A frontokról, néha a tűzvonalból tudósítók olyan különleges információkról tudnak beszámolni, amilyeneket a hírügynökségi jelentéseket figyelve aligha találunk, ugyanakkor sokszor az emberi szenvedés legmélyebb bugyraival kell szembesülniük, miközben saját életük is veszélybe kerülhet. Az alábbiakban áttekintjük, hogy milyen magyar haditudósítók jelentkeztek vagy jelentkeznek mind a mai napig az ukrán-orosz háborúból.
A Telextől hat újságíró tudósított Ukrajnában. Földes András és Simor Dániel egy ideig Kijevből, Huszti István és Nyilas Gergely szintén, csak egy másik szálláson voltak. Mizsur András és Bődey János a nyugat-ukrajnai Lvivben tartózkodott. a kezdetektől. A HVG-től Bihari Ádám, Németh András és Túry Gergely tudósított. Nemrég érkezett meg Jászberényi Sándor és Hölvényi Kristóf Kijevbe a 24.hu-t tudósítva.
A Telex és a HVG újságírói kimenekültek Kijevből
Nyilas Gergely, a Telex munkatársa már február 10-én tudósított Avgyijikából, ami a szeparatista oldaltól alig száz méterre lévő ukrán területeken található. Február 24-én, a háború kitörésének napján jelentkezett a magyar-ukrán határról. A határról egyébként a Telex több videós riportot is készített, amik a YouTube csatornájukon elérhetők. Február 25-én érkeztek meg Kijevbe vonattal a Telex tudósítói. A vasútállomáson arról számoltak be, hogy „az újságíróknak sincs könnyű dolguk a helyszínen. Az akkreditációk ellenére a rendőrök mindenhol megtiltják a fényképezést a rendkívüli állapotra hivatkozva”. Még aznap tudósítottak a Kijevet ért addigi károkról. A Telex haditudósítói február 28-án jártak az Ohmatdit gyermekkórházban. Február 27-én arról olvashattunk, hogy Nyilas Gergelyéknek van fogytán az élelmük. Március 1-én is Kijevből tudósítottak.
A négy, Kijevben tartózkodó tudósító március 1-én ment el az ostromlott városból. Felugrottak az első nyugatra tartó vonatra. Földes András a tudósításában erről úgy fogalmazott, hogy „Rádöbbentem, hogy már mi sem újságírók vagyunk, hanem sokkal inkább menekültek, akik terveik ellenére, a nyomás hatására hagyják el Kijevet, ahogy körülöttünk mindenki más is”. A vonatuk a román határ felé tartott. Végül felszálltak egy másik vonatra, amivel eljutottak Lvivbe. Ide menekülnek Ukrajna legtöbb irányából. A város Ukrajna nyugati részén helyezkedik el, még nem érintik az orosz támadások, jelenleg a lakosok felkészülnek, és barikádokat építenek. Úgy tűnik, nem igazolódott be az a február 27-i optimista jövendölés, amit egy Kijevben élő ukrán adott a Telex haditudósítóinak, miszerint „Azt látom, hogy győzelemre állunk, szerintem jövő héten minden újra nyitva lesz”
Február 23-án érkezett meg a HVG háromfős stábja, Bihari Ádám, Németh András és Túry Gergely az ukrán fővárosba. A háború kitörése is ott érte őket. Március 1-én érkeztek vissza Magyarországra, pont akkor, amikor más magyar haditudósítók épp megérkeztek a városba. A HVG tudósítói jelentős részben a Kijevben zajló, és az azt érintő eseményekről számoltak be. Élő, videós bejelentkezéseket készítettek. Az ostromlott Kijevből február 28-án menekültek el.
Hölvényi és Jászberényi úton a sűrűjébe, Kijevbe
Március 1-én érkezett meg tizenhét órányi vezetés után Hölvényi Kristóf a Mandiner tudósítója Kijevbe, aki már Lembergből (Lviv) február 28-án tudósított a pályaudvaron lévő menekülthelyzetről fotóriporttal. A Kijevbe tartó úton egy négyes konvoj egyik tagjaként mentek Jászberényi Sándorral, a 24.hu haditudósítójával. A konvoj másik három tagja önkénteseket szállított Ternopilből Kijevbe. A konvoj egyik tagja, a nemzetközi jogot végzett Alex saját Toyotájával indultak útnak. Aznap nem tudtak bejutni Kijevbe, mert az este tíz órakor életbe lépő kijárási korlátozáskor a városba tartó ellenőrzőponton voltak, így ott ragadtak. Este a mínusz 4 fokos autóban aludtak. Másnap reggel indulhattak be a városba. Hölvényi a március 2-i napról is tudósított a Mandinernek, immár Kijevből. Beszámolt az éjszakai rakétatámadásokról, és légvédelmi szirénákról. Viszonylag kevesen voltak az utcákon, a tudósító úgy fogalmazott, hogy „Aki akart, az már nagyrészt elment.” Találkozott egy amerikaival is, aki be akar állni az önkéntesek közé. Több kijevi pedig arról számolt be neki, hogy meglátásuk szerint be fognak jönni az oroszok.
Jászberényi Sándor, a talán leghíresebb magyar haditudósító (egyúttal sikeres novellista) Hölvényi Kristóffal együtt jutott el Kijevbe Ternopilból. Tudósításából kiderül, hogy a ternopili központ vezetőjének köszönhetően tudtak a konvojjal eljutni Kijevbe. A konvoj végig ukrán területen haladt, folyamatosan kapták a friss híreket arról, hogy melyik utat kell elkerülni, mert lövik az oroszok. Hölvényihez hasonlóan, az éjszakát Jászberényi is a hideg autóban töltötte, másnap reggel jutott be a városba. A Kozatsky hotelbe érkeztek, itt laknak a külföldi újságírók. A beszámolója szerint „gyakorlatilag nincs is más vendége a hotelnek, csak török, német, olasz, angol és spanyol újságírók.” Egy ott lévő olasz haditudósító kollégája azt mondta neki, hogy „Mindenki tudja, hogy itt van a sajtó, az oroszok is. Ide talán nem lőnek majd rakétát.” Március 2-i napról való tudósításában beszámolt az Ukrajna legnagyobb gyermekkórházában látottakról.
Nem lehet most stresszmentes Kijevből tudósítani a Mandiner és a 24.hu újságíróinak. Mindenesetre fontos, hogy a jelenlegi helyzetben minél több hiteles, első kézből származó információt juttassanak el az olvasók számára a háború sújtotta városokból, elsősorban Kijevből. A Telex újságírói pedig Lvivből folytatják a tudósítást.
Borítókép: A Telex kijevi tudósító csapata a vonaton – Fotó: Földes András / Telex