Telex a Pegasus-ügyről: szerkesztőségek közötti egyeztetés nem történt

“Nincs objektív mérce arra, mennyi idő után nevezhető valami botránynak” – válaszolta Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője alapítványunknak.

A Telex szerkesztőségének a Pegasus-ügy médiafolyamatait elemző írásunk kapcsán küldtünk kérdéseket. Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztőjének válaszait változtatás nélkül közöljük:

  1. Mennyi időnek kell eltelnie, illetve milyen objektív mércének kell megfelelnie egy hírnek, hogy arra botrányként lehessen hivatkozni? Milyen megfontolások alapján döntött úgy a szerkesztőség, hogy pár órával a hír magyarországi megjelenése után már botrányként hivatkozik rá?

Nincs objektív mérce arra, mennyi idő után nevezhető valami botránynak. Jelen esetben arról van szó, hogy szerte a világban újságírókat, közéleti embereket figyeltek meg titkos módon, kémprogramokkal – máig nem tudni, kicsodák és miért. Ha ezt újságírók botrányként definiálják, nem látok ebben kivetnivalót.

  1. Milyen megfontolásból időzítették az emberek megfigyeléstől való félelmére építő cikket a Pegasus-ügy reggelére? Korábban legyártott, ekkorra betervezett cikkről van szó vagy az éjszaka folyamán írták meg? (Forrás: https://telex.hu/​direkt36/2021/07/19/hogyan-​tudjak-feltorni-a-telefonomat-​es-mit-tehetek-ellene)

Miután tisztában voltunk a vasárnap esti cikk által felvetett kérdésekkel, írtunk egy olvasóinkat minél jobban képbe helyező cikket, amelyet hétfő reggel publikáltunk. A normális szerkesztőségi munka része, hogy előre készülünk egyes témákat több szempontból körüljáró cikkekkel. Minden más esetben is így járunk el, és korábban megtervezzük a vezető anyagaink publikálását. 

  1. Miért döntöttek úgy, hogy Orbán Viktort rakják a kiemelt képre a Pegasus-ügyet kirobbantó cikkükben, amikor nincs bizonyított köze az ügyhöz?

Több közvetett bizonyíték van arra, hogy a magyar állam, illetve egy szerve is megvásárolta ezt a kémprogramot – ezt nem is cáfolta eddig egyetlen magyar állami döntéshozó sem. Mivel a végrehajtó hatalom feje a miniszterelnök, ezért a címlapon így jeleztük, hogy állami ügyről van szó.  

  1. Számos nem kormánypártinak tartott médium meglepően rövid idő alatt kezdett el egyhangúan botrányként hivatkozni a Pegasus-ügyre. Történt bármilyen egyeztetés a szerkesztőségek között a hír kommunikálásának módjával kapcsolatban?

Minden normálisan működő újságnál a szerkesztőségi autonómia része, mivel, hogyan, milyen gyorsan foglalkoznak az újságírók. Ez a Telexnél is így történt, és minden bizonnyal más, ön által említett médiumnál is. Szerkesztőségek közötti egyeztetés nem történt.

Kiemelt kép: HVG