A Tisza veszített három pontot, a Fidesz nyert hármat 

A Medián legfrissebb felmérése első ránézésre egyszerű történetet kínál. Júliushoz képest a Tisza Párt három százalékpontot veszített, a Fidesz–KDNP pedig ugyanennyit erősödött. A teljes népességben így 54–22 az állás, a biztos szavazóknál pedig 64 százalékon áll a Tisza, 27-en a Fidesz. Vagyis egyszerre igaz az, hogy az ellenzéki Fidesz közelebb került a kormánypárthoz, és az is, hogy a két párt között továbbra is nagy a különbség. 

A kutatást szeptember 14. és 18. között készítette a Medián ezerfős országos reprezentatív mintán. A teljes mintára közölt maximális hibahatár 3,1 százalékpont. Ez azért fontos, mert éppen három százalékpontos elmozdulásokról beszélünk. Vagyis a mostani változásból önmagában még nem lehet biztosan korszakhatárt rajzolni. Az irány ugyanakkor érdekes. Ezúttal nem a bizonytalanok vagy valamelyik kisebb párt profitált a Tisza csökkenéséből, hanem a Fidesz erősödött vele párhuzamosan. A Medián értelmezése szerint elképzelhető, hogy korábban megingott fideszes választók egy része tért vissza a párthoz. 

Már maga a HVG, amelynek megbízásából a kutatás készült, meglehetősen pontosan jelezte ezt a kettősséget. „Kicsit visszaesett a Tisza, de továbbra is népszerűbb, mint a választások idején.” Ez a cím egyszerre tartalmazza a rossz és a jó hírt a Tisza számára. Van visszaesés, de a jelenlegi támogatottság még mindig magasabb, mint amellyel áprilisban kétharmados parlamenti többséget szerzett. A HVG-nél ezért nem fordulat, hanem korrekció rajzolódik ki. A választás utáni eufória csillapodik, a politikai érdeklődés csökken, a Fidesz pedig visszaszerez valamennyit korábbi táborából. 

A 24.hu már egy teljesen más számot tett előre. „Medián: továbbra is 60 százalék fölött a Tisza.” A hárompontos visszaesés természetesen a cikkben is szerepel, ahogy a Fidesz erősödése is, de az első benyomás nem az, hogy fordulat kezdődött, hanem az, hogy a Tisza fölénye továbbra is szokatlanul nagy. A 24.hu ráadásul külön hangsúlyozza, a pártot választani tudók és a részvételüket biztosra mondók között is 64 százalékon áll a kormánypárt. Ha valaki csak a címet olvassa, azt viszi magával, hogy lényegében változatlanul domináns a Tisza. 

A 444 valahol a kettő között maradt. „54:22 – kicsit visszaesett, de maradt fölényes a Tisza előnye a Medián szerint.” Ez talán a leginkább számszerű cím. Nem rejti el a Tisza gyengülését, de nem is tesz úgy, mintha három százalékponttal eltűnt volna a 32 pontos különbség. A cikk már erózióról ír, és azt is kiemeli, hogy a csalódott fideszesek egy része visszatalálhatott korábbi pártjához. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Tisza még most is erősebb, a Fidesz pedig gyengébb, mint az áprilisi választás idején. 

A Népszava szinte ugyanezt a szerkezetet választotta. „Kicsit visszaesett a Tisza támogatottsága, de így is stabilan őrzi előnyét.” A lap azt is előre teszi, hogy a Tisza a biztos szavazóknál továbbra is közel kétharmados szinten van, és a közhangulat romlása ellenére a válaszadók 60 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy jó irányba mennek a dolgok Magyarországon. 

A Magyar Nemzet címe: „Három százalékponttal erősödött a Fidesz, ugyanennyit veszített a Tisza a Medián szerint.” A cikk ugyanakkor nem hallgatja el a jelenlegi különbséget. Leírja az 54–22-es állást, a 64–27-es biztos szavazói arányt, és külön megjegyzi, hogy az elmozdulás hibahatáron belüli. Ez fontos, mert a cím dinamikát, a szöveg pedig kontextust ad. 

Az Origo hasonlóan fogalmazott. „Csökkent a Tisza támogatottsága, nőtt a Fideszé – itt vannak a számok.” Ebben már maga a sorrend is beszédes. Először a Tisza vesztesége, utána a Fidesz nyeresége. A jelentős, továbbra is fennálló különbség csak a cikkben jelenik meg. 

Az ATV ugyanezt az irányt követte. „Csökkent a Tisza támogatottsága, erősödött a Fidesz.” Rövid, világos, látványos. A cím azonban nem mondja el, honnan hová történt az elmozdulás. Márpedig nem mindegy, hogy egy hárompontos változás 33–30-ból csinál 30–33-at, vagy 57–19-ből 54–22-t.

És talán itt van az egész mérés médiaelemzési kulcsa. A változás és az állapot nem ugyanaz.

A változás azt mondja, hogy a Tisza gyengült, a Fidesz erősödött. Az állapot azt mondja, hogy a Tisza továbbra is több mint kétszer akkora támogatottságú a teljes népességben, a biztos szavazóknál pedig a Medián szerint 37 százalékpont a különbség.

Az Index például egyenesen összekapcsolja a Fidesz erősödését Orbán több hónapos pihenő utáni újraaktivizálódásával. A Medián maga óvatosabban fogalmaz. „alighanem” sikerült visszacsábítani a megingott fideszesek egy részét. Ez azonban még nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot. Egyetlen mérésből nem lehet megmondani, hogy Kötcse, Orbán visszatérése, a Tisza kormányzásának első hónapjai, gazdasági ügyek vagy egyszerű választás utáni lehűlés áll-e a hárompontos elmozdulás mögött. 

Ráadásul maga a Tisza is rögtön más összehasonlítási alapot választott. Magyar Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy pártja áprilisban 53 százalékot szerzett, a Medián most a biztos szavazóknál 64-et mér neki. Vagyis miközben a média egy része júliushoz képest Tisza-visszaesést lát, Magyar áprilishoz képest további erősödést.