A demokratákkal szimpatizáló magyar orgánumok már a választást megelőzően próbálták relativizálni a republikánus előretörést azzal, hogy hangsúlyozzák, az elnöki ciklus félidejében tartott szavazáson a regnáló elnök vereséget szokott szenvedni. Azonban az elmúlt 100 esztendő félidős választásainak eredményei megcáfolják ezt az alapvetést. A republikánusokat támogató portálok eközben igyekeznek csak a győzelmük tényéről beszélni, annak mértékéről viszont már kevesebb szót ejtenek.
Még messze az amerikai félidős választások eredményhirdetése, hiszen Georgiában – a cikk írásának időpontjában úgy áll, hogy itt fog eldőlni melyik párt kerül többségbe a Kongresszus felsőházának számító Kongresszusban – úgy néz ki, hogy szükség lesz egy második körös választásra is. Azonban az már most látszik, hogy milyen narratívák mentén értékeli a választást a magyar sajtó republikánusokkal, illetve demokratákkal szimpatizáló oldala.
A republikánusok mellett álló média egyértelmű republikánus sikerről ír, miközben a demokratákkal szimpatizálók a demokraták meglepően jó szerepléséről számolnak be. Ezt az ellentétes helyzetet jól mutatja be a következő két címadás:
„Óriási fölényben a magyar kormány szövetségesei az amerikai félidős választásokon” – Origo.
„Elmaradt a nagy republikánus előretörés a félidős választáson” – 444.
Minden oldal a maga sikerének könyveli el az eseményeket, de miért?
A demokrata nézőpont
A teljes kép értelmezéséhez fontos tudni, hogy a bevett politológiai alapvetés szerint az Egyesült Államokban a félidős választás rendszerint nem kedvez a regnáló elnöknek és politikai közösségének.
„Hagyományosan az elnöki ciklus félidejében tartott szavazáson – ahol a teljes képviselőházat, valamint a szenátorok harmadát választják újra – az elnök pártja veszteségeket szokott szenvedni” – kezdi a választásokról szóló cikkét a 444 is.
Ez a megfigyelés fontos alaptételét képezi a demokratákkal szimpatizáló magyar médiumok helyzetértékelésének. Joe Biden a közvéleménykutatók szerint népszerűtlen és szinte minden elemző intézet republikánus sikerekre számított előzetesen, mind a szenátusban, mind az alsóházban (Képviselőház). Ebből fakadóan a demokratákkal szimpatizálók orgánumok, már a választások előtt vereségre készültek.
A tényeket megvizsgálva azonban arra juthatunk, hogy nem szükségszerű az ellenzék átütő sikere a félidős választásokon. A 2018-ban – Donald Trump republikánus elnöki ciklusának közepén – megtartott félidős választásokon republikánus győzelem született a Szenátusban és csak az alsóházban tudtak győzelmet aratni a demokraták. Igaz, Barack Obama 2014-ben és 2010-ben is vereséget szenvedett mind a felső-, mind az alsóházban, de akkor ki is emelték az amerikai elemzések, hogy ez volt az első alkalom az Eisenhower-kormányzat (1953-1961) óta, hogy egy két cikluson át hivatalban lévő elnök pártja mindkét félidős választáson nettó veszteséget szenvedett. (Azaz pozíciókat vesztett a Kongresszusban, kevesebb képviselője, illetve szenátora maradt, mint amennyi korábban volt.) Ráadásul 2010-ben a szenátusi visszaszorulás olyan kis mértékű volt, hogy a demokraták megtartották többségüket a felsőházban. Aztán 2006-ban mind a két házra igaz volt, hogy az ellenzék jött ki jól a választásokból, de négy évvel korábban, 2002-ben az akkor George W. Bush elnök által vezetett republikánusok örülhettek a választások eredményének. A nagyon vegyes kép megfelelő árnyalása érdekében megvizsgáltuk az elmúlt 100 év félidős választásainak eredményét, hogy szemléltethessük, miért megkérdőjelezhető a demokraták sikeréről beszélők érvrendszerének egyik alapköve.
Az persze, hogy a statisztikák nem támasztják alá a narratívát, nem jelenti azt, hogy a demokratákkal szimpatizáló portálok ne kezelhetnék sikerként a mérsékeltnek tűnő vereséget, hiszen Joe Biden támogatottsága mindössze 41 százalékos, emiatt sokan átütő republikánus sikerre számítottak. A hvg.hu „Aligha lesz végeredmény a választások éjszakáján Amerikában, de ha igen, azt sem fogják szeretni a republikánusok” című cikkében olvashatjuk, hogy bár a képviselőház valószínűleg meglesz a republikánusoknak, a felsőház sorsa még nyitott kérdés. A 444 cikke pedig az alsóházi republikánus sikert is relativizálni próbálja:
„A republikánusok nagyjából azt értékelhetnék diadalként, ha 238 képviselőjük, stabil negyven fős többségük lenne. A jelen állás szerint inkább csak húsz fős többség néz ki nekik, ami a republikánus szempontból pesszimistább forgatókönyv megvalósulására utal.”
A republikánus nézőpont
A demokratákat támogató portálok narratívája lényegesebben egyszerűbb, mind az előzetes jelzések alapján, mind a választási részeredményeket látva, hiszen az amerikai ellenzék számszerű sikere az alsóházban már szinte egyértelmű, és van esély a szenátusi többség megszerzésére is.
Az Origo már említett cikkében egyértelmű győzelemről ír, elsősorban a republikánus sikereket és az alsóház eldőlni látszó helyzetét emelve ki. A Mandiner már jóval finomabban fogalmaz a „Kiélezett versenyben dönt Amerika a világ sorsáról” című cikkében, de ők is az alsóházi esélyekkel foglalkoznak elsősorban. A Magyar Hírlap pedig Szijjártó Péter szavait idézi, miszerint „Magyarország barátai mind győztek az amerikai félidős választásokon”.
Összegzés
Azt láthatjuk tehát, hogy mind a két oldal támogatói megtalálták azt a narratívát, amelynek segítségével sikernek értékelhetik a választás (nem végleges) eredményeit. A demokratákkal szimpatizálók a szenátus helyzetének szoros állására hívják fel a figyelmet, míg a republikánus párttal szimpatizáló portálok az alsóház bevételével foglalkoznak. Az egyik oldal a történelmi eredményekre hivatkozva relativizálni próbálja a republikánusok előretörését, míg a másik szerint a győzelmet nem kell magyarázni.