A választást követő egy hónapban a Jobbik kapta a legnagyobb figyelmet a hazai sajtóban annak ellenére -vagy éppen azért-, mert szavazói nem voltak annyira hűségesek az ellenzéki tömbhöz, mint pártelnöke. A Párbeszéd-LMP, valamint az MSZP-DK párosok hasonló mintázatokat mutatnak, a Momentum pedig jellemzően Hadházy Ákos miatt kapott nagy sajtónyilvánosságot. Összehasonlító elemzés infografikákkal.
A választást követő egy hónapot, 2022. április 4. és május 2. közötti időszakot vizsgáltuk abból a szempontból, hogy az ellenzéki tömbhöz tartozó, az országgyűlésben frakciót alakítani képes hat párttal (Jobbik Magyarországért Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Momentum Mozgalom, Párbeszéd Magyarországért, Lehet Más a Politika) mekkora mennyiségben foglalkoztak a kormánykritikus sajtótermékek. Adatgyűjtésünk alapját a tagelemzés módszertana, valamint a címekben és leadekben fellehető kulcsszavak vizsgálata jelentette. A vizsgált sajtótermékek csoportja kormánykritikusnak tartott Telex, 444.hu, ATV.hu, Népszava és a HVG.
A választást követő egy hónapban a vizsgált öt sajtótermék összesen 302 olyan cikket közölt, ami a hat párt legalább egyikével foglalkozik, ez napi 10-11 cikket jelent átlagosan. Az öt hírportál közül a legaktívabb az ATV.hu volt a maga 98 cikkével (a cikkek 33 százaléka). A legkevesebb cikket a Népszava írta a hat pártról (44 db), a cikkek 15 százalékát író Telex is hasonlóan alacsony számban foglalkozott az ellenzéki pártokkal (46 db). A legkevesebb cikk a Párbeszédről íródott (30 db), de az LMP-ről se sokkal több (34). Az előbb említett két zöld pártról együtt (64 db) nagyjából hasonló mértékben számoltak be a hírportálok, mint a Momentumról egyedül (58). A Jobbikról született a legtöbb cikk (88 db). Az MSZP-DK párosról nagyjából hasonló számban születtek cikkek (51-41 db), mint a Jobbikról.

A vizsgált öt sajtótermék nagyjából hasonló arányban számolt be a hat ellenzéki pártról. Azonban van két hírportál, ami eltérő arányokat mutat. A HVG az átlagosnál nagyobb arányban foglalkozott a Jobbik-DK kettőssel a többi négy párt hátrányára. A 444.hu pedig a Momentum Mozgalommal foglalkozott a legtöbbet az ellenzéki pártok közül. A legtöbb sajtótermék a Jobbikkal foglalkozott legnagyobb arányban, kivéve a 444 esetében, akik a Momentumról írták a legtöbb cikket. A 444 pedig szemmel láthatólag is a Jobbikról jóval kevesebb cikket közölt, mint átlagosan a többi sajtótermék. A legkiegyensúlyozottabb a Telex volt, ők a hat pártról nagyjából hasonló arányban számoltak be, a legkisebb érték az esetükben 13 százalék (Demokratikus Koalíció és a Momentum), míg a legnagyobb érték 22 százalék (Jobbik) volt. Érdekesség a Telex esetében, hogy a Párbeszéd-LMP kettősről a többi sajtótermékhez képest nagyobb arányban születtek cikkek.

Meglepő lehet az, hogy a Jobbikról született a legtöbb cikk a hat ellenzéki párt közül, hiszen olyan sok megszólalás nem volt érzékelhető a Jobbik háza tájáról. A cikkek jelentős része az április harmadikán köddé vált „jobbikos” szavazókról szólt, de születtek cikkek Jakab Péter pártelnöki székére pályázókról, és magáról a tisztújításról is. A Demokratikus Koalícióról főként a volt Egységben Magyarországért volt miniszterelnök-jelöltjére vonatkozó, leginkább Gyurcsány Ferenctől érkező negatív kritikákról beszámoló cikkek kaptak nyilvánosságot. A Magyar Szocialista Párt leginkább a tisztújítása körüli történéseknek köszönhetően, valamint Ujhelyi István reformelképzelései miatt került említésre a hazai sajtóban. A Momentum Mozgalom főként Hadházy Ákos és a „beülni, vagy nem beülni” dilemma miatt került be a hazai sajtóba. Miután utóbbi dilemmán ők most először esnek át, vonzó lehetett az újdonság ereje. A sajtónak az LMP és a Párbeszéd részéről Tordai Bence és Ungár Péter szolgáltatta a legtöbb muníciót. Leginkább a kettejük között zajló, választási vereséget értelmezni kívánó, és a jövőbeni ellenzéki politizálást definiáló vitáról szóltak a cikkek.

Összességében tehát azt látjuk, hogy mind a hat párt esetében talált olyan témát a hazai sajtó, amiről azt gondolta, hogy érdemes beszámolni. A legszorgosabb az ATV.hu volt, a Népszava és a Telex viszont kevesebb cikket írt a hat ellenzéki pártról.