
Neves kormánykritikus újságírót nevezett ki a Momentum kommunikációs igazgatójának
Tóth Richárd korábban a HVG és a 24.hu munkatársaként dolgozott, de a politikusok világa sosem állt tőle távol. Két hónappal ezelőtt a Momentum megbízta Tóth
Tóth Richárd korábban a HVG és a 24.hu munkatársaként dolgozott, de a politikusok világa sosem állt tőle távol. Két hónappal ezelőtt a Momentum megbízta Tóth
A választást követő egy hónapban a Jobbik kapta a legnagyobb figyelmet a hazai sajtóban annak ellenére -vagy éppen azért-, mert szavazói nem voltak annyira hűségesek
A hazai közbeszédet az elmúlt hetekben az ellenzéki előválasztás, különösen pedig a miniszterelnök-jelöltek egyre feszültebb versengése határozta meg. Az előválasztással kapcsolatban számos olyan írás napvilágot
Lassan talán csillapodni látszanak a kedélyek a múlt hét elején lángra kapó két nagy politikai „botrány” kapcsán. Korábbi elemzéseinkben külön-külön már foglalkoztunk a Pegasus-ügy és
Alapítványunk ezen a héten két elemzést is közzétett a Pegasus-üggyel kapcsolatban, melyben bemutattuk, hogy a hír milyen módon terjedt el a médiában, valamint megvizsgáltuk médiatudatos
Az elmúlt időszakban alapítványunk komoly bővülést élt meg, Vastag Tamás mellett Nagy Károly, a Momentum korábbi politikusa, a TizenX alapítója, egykori elnöke, független önkormányzati képviselő
Cikksorozatunk Újpestet érintő két részében arra a kérdésre keressük a választ, hogy az Újpesti Sajtó Kft.-t éri-e politikai befolyásolási törekvés. Az első cikkben megállapítottuk, hogy
A Jobbikhoz erősen kötődő publicista pályafutása a párt politikai útkereséséhez hasonló íven futott. 2010 előtt még a kuruc.infoval hozták bebizonyítatlanul összefüggésbe, az Alfahír egyik fő
Elemző-cikksorozatunkban a fővárosi kerületek sajtóviszonyait vizsgáljuk arra a kérdésre keresve a választ, hogy az adott városrészben mennyire érvényesül a „sokat hangoztatott” és várva-várt függetlenség mítosza.
Transzparens Újságírásért Alapítvány
2500 Esztergom, Akácos utca 20.
Adószám: 19100218-1-11
Számlaszám: 11702012-21449981