A szekértáborlogika következtében a magyar sajtóorgánumok a pártpolitikai törésvonalak mentén minden lehetőséget megragadnak, hogy politikai és szakmai értelemben diszkreditálják egymást. Ez alól az orosz-ukrán háború sem képez kivételt, ahol a kormánypártinak tartott médiumokról egyre többet hallhatjuk, hogy oroszpártiak. De vajon mit jelent oroszpártinak lenni és valóban kijelenthetjük-e, hogy ezekre a sajtóorgánumokra ez igaz?
Az orosz propaganda jelenléte a háborút megelőzően
A kormánypártinak tartott sajtóra gyakorolt orosz propagandahatás elmélete nem az orosz-ukrán háború kirobbanásakor jelent meg először a magyar közéleti médiában. Az Átlátszón 2017. április 28-án jelent meg egy írás „A kormánypárti sajtó és a közmédia is terjeszti a putyinista propagandát Magyarországon” címmel, amelyben Bátorfy Attila a Re:Baltica nevű lett oknyomozó portál orosz-párti propaganda magyarországi jelenlétével foglalkozó anyagát foglalja össze. A cikk szerint Magyarországon 2014 év eleje óta kezdett nagyobb mértékben elterjedni az orosz propaganda, amelynek elsőként az akkor aláírt, a paksi atomerőmű orosz kölcsönből megvalósuló bővítése melletti nem hivatalos kampányolás volt a célja. 2016-ban már közel száz olyan magyar nyelvű honlap és blog működhetett, amelyeken rendszeresen jelentek meg az orosz külpolitikai és gazdasági törekvéseket támogató cikkek. A paksi erőműbővítési projekt mellett ilyen témák voltak még az orosz-ukrán konfliktus, a migrációs válság és az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok globális politikai szerepe.
Az ilyen oldalak mögött többnyire elsősorban valamilyen neonáci, szélsőjobbos szervezetekhez köthető és jobbikos, sokszor bűnöző személyekhez álltak. A Putin-párti portálok másik részét szélsőbalos személyek működtették, valamint a Magyar Kommunista Munkáspárt is érintett volt ez ügyben. Ezek az oldalak azonban láthatóan nem összehangoltan, sőt sokszor egymással szemben működtek, miközben nehéz volt határvonalat húzni az orosz külpolitikával csak simán szimpatizáló írásokat megjelentető és a tényleges álhírekkel dolgozó propaganda-oldalak között. 2016 év vége felé ezek az oldalak azonban láthatóan apránként inaktívvá váltak, amelynek az elsődleges oka minden bizonnyal az volt, hogy a támogatandó témák is relevanciájukat vesztették: az paksi beruházásbővítés körüli közérdeklődés lecsengett, a migrációval kapcsolatos általános magyar álláspont határozottan világossá vált, az orosz-ukrán konfliktus pedig valamelyest elcsöndesedni látszott. Az Átlátszó szerzője azonban a Kreml-párti propagandaoldalak elhalásának más okát is felfedezni vélte! Bátorfy szerint azért haltak el az orosz álhírportálok, mert ezeknek a tartalmaknak a terjesztését fokozatosan átvették a magyar, hivatalosan is bejegyzett kormánypárti médiumok:
„Az orosz propaganda terjesztéséből kiveszi a részét a nyíltan kormánypárti Magyar Idők, a 888.hu, továbbá a közmédia, és az olyan bulvároldalak is, mint a Ripost vagy a Ringier-Axel Springer által kiadott Blikk.”
Az Átlátszó tehát már 2017-ben arról írt, hogy a kormánypártinak tartott média annyira oroszpártivá vált, hogy már nincs is szükség az oroszok által pénzelt tényleges propaganda és álhíroldalak működtetésére. Bár a cikk nagy része nem kapcsolódik a fenti állításhoz és különösebb indoklást sem találunk erre vonatkozóan, a szerző fő állítása az, hogy az orosz külpolitikai érdekek és birodalmi törekvések kellően egyoldalúan jelennek meg a kormánypártinak tartott médiumokban ahhoz, hogy kiszorítsák az orosz álhíroldalakat.
Visszatért az orosz propaganda és erősebb, mint bármikor!
Oroszország háborús agresszióját követően nem meglepő módon újra előtérbe került az orosz propaganda közvetítésének vádja. Több olyan írás is született a nem kormánypártinak tartott sajtóban, amely a magyar kormány felelősségét, de sok esetben akár a szándékos közrehatását bírálja az oroszpárti üzenetek magyarországi terjesztése kapcsán. A legnagyobb elérésű ilyen cikk minden bizonnyal a 444.hu „Így szurkol a háborús bűnös Putyinnak a kormánypárti média” című anyaga volt. Az írásban ehhez hasonló megállapításokat olvashatunk:
„A kormánypárti sajtómár egyenesen Vlagyimir Putyinnak szurkol az Ukrajna elleni háborúban.”
Más sajtóorgánumok is határozott véleményt formáltak arról, hogy a magyar kormány, illetve a kormánypártinak tartott sajtó is vádolhatóak az orosz propaganda gondatlan vagy szándékos terjesztésével. Ilyen például az Azonnali, amelyik még áprilisban jelentetett meg írást „A háború óta erősödik az orosz propaganda Magyarországon, miközben a kormány semmit nem tesz a cáfolatáért” címmel. De hasonlóan problémás írást jelentetett meg szeptember 21-én a Telex is, amelyben egy módszertanilag problémás külföldi kutatásra alapozva próbálták azt sugallni, hogy a kormányzati média hatására lettek oroszpártiak a magyarok. Érdekesség, hogy a Telex cikke eredetileg „Működik a propaganda: a magyar internetezők fele mérsékelten oroszpárti” címmel jelent meg, majd két nappal a cikk megjelenése után, szeptember 23-án frissítették anyagukat. Az írás új címe “A Kantar felmérése szerint a magyar internetezők közel fele mérsékelten oroszpárti lehet” lett.Ebben az elemzésben tehát azt vizsgáljuk meg, hogy valóban bizonyítottan oroszpárti-e a kormánypártinak tartott sajtó és hogy milyen eszközökkel lehet egy általunk kívánt képet festeni egyes sajtóorgánumok bizonyos témához való hozzáállásáról.
Én A-t mondok, de te B-t olvasol
Az első és leggyakrabban alkalmazott csúsztatása fent felsorolt írásokban az, hogy ha bármilyen szempontból kritikát gyakorolsz Ukrajnával, az ukrán elnökkel, az elmúlt évtizedek ukrán politikai rezsimével szemben, akkor tulajdonképpen Oroszországot támogatod. Leegyszerűsítve: (1) Ha egy médium nem ukránpárti, akkor csak oroszpárti lehet. Ez az érvelési hiba az ún. hamis dilemma, ami a szóba jöhető alternatívák mesterséges leszűkítésén, bizonyos opciók elhallgatását jelenti. Ezek ugyanis nem egymást kizáró igazságok, lehet úgy elítélni Oroszország agresszióját, hogy közben kritikusak maradunk Ukrajnával szemben. A „velem vagy ellenem” típusú végletekben való gondolkodás iránti igény persze természetszerűen felerősödik válságos, háborús helyzetekben, de ettől még ez egy erős csúsztatás marad. A 444.hu például több Zelenszkijt kritizáló Origo cikket hozott fel állítása alátámasztásául arra, hogy az Origo oroszpárti. A Telex által idézett kutatási is egymást kölcsönösen kizáró orosz-, illetve ukránpárti állításokkal igyekezett felmérni azt, hogy mennyire terjedt el egy országban az orosz propaganda, noha a valóság ennél jóval összetettebb.
Hasonló logika alapján gondolkozik sok médium az Egyesült Államok szerepéről és viszonyáról az orosz-ukrán konfliktus tekintetében: (2) Ha egy médium nem amerikapárti, akkor csak oroszpárti lehet. Az Azonnali például azt írja, hogy „a magyarok jelentős része biztos benne, hogy az Egyesült Államok hibája, hogy lerohanta Oroszország Ukrajnát.” Bár a mondat alapvetően abszolút jellegű, azt könnyen észrevehetjük, hogy mennyire leszűkíti a lehetőségeinket. Gondolhatjuk azt, hogy Oroszország hibája, hogy az Egyesült Államok hibája, de gondolhatjuk azt is, hogy legalább valamekkora mértékben mindkét ország hibás és hogy a valóság nem fekete-fehér. Szintén az Azonnali próbálja az oroszpártiságot azzal bizonyítani, hogy a vizsgált kutatásban Facebook- kommentek 58 százaléka volt NATO-ellenes, valamint a hozzászólások legalább felében az Egyesült Államok is feltűnik külön negatív szereplőként. Pedig Ukrajnához hasonlóan sem az USA-val, sem a NATO-val szembeni kritikából nem következik egyértelműen az oroszpárti vélekedés. Ez a logikai összefüggés még akkor sem igaz, hogyha vélhetően szinte mindenki, aki oroszpárti nem szereti Amerikát. Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar!
A harmadik gyakran alkalmazott csúsztatás egy-egy médium befeketítése érdekében a háború alakulásával, annak véget érésével kapcsolatban kifejezett várakozásokra és kívánalmakra vonatkozik. Ez az egész helyzet egy nehezen feldolgozható erkölcsi dilemmára épül, ami végig kísérte az emberiség történetét és ami mindig felmerült, amikor háború tört ki az emberek két csoportja közt. Mikor van értelme a háborúnak és milyen áldozatokat érdemes hozni a győzelem reményében? Ennek a kérdésnek a megválaszolása a honvédő ukrán hadsereg tekintetében is releváns lehet. Amellett, hogy az önvédelem jogát önmagában vélhetően senki sem vitatja el egy nemzetközi jog által is elismert országtól, az orosz túlerőről és az elkerülhetetlen orosz győzelemről szóló kezdeti hírek kapcsán azonban sokakban felmerült a kérdés, hogy mennyi emberi életet, infrastrukturális, gazdasági és anyagi kárt ér meg a háború elhúzódása? A gondolat önmagában véve nem ördögtől való, a második világháború végén a szövetségespárti magyar politikusok reménye is az volt, hogy az oroszok ellen harcoló magyar-német erők minél hamarabb (és minél kisebb veszteség mellett) veszítsék el a harcot, az orosz front pedig minél gyorsabban jusson át az országon. Az ukrajnai helyzetet árnyalja továbbá az is, hogy a jelentős külföldi támogatás és a nyilvánvaló geopolitikai érdekek miatt sokan a nemzetközi hatalmak játszmájának látják a háborút, aminek végső soron orosz és ukrán emberéletek az árai. Ennek ellenére a médiumok egy köre előszeretettel alkalmazz a következő leegyszerűsítést: (3) Ha egy médium a háború végét kívánja, akkor csak oroszpárti lehet.
Azt természetesen nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy egy-egy újságcikk vagy szerző mekkora mértékben oroszpárti. Azt azonban világosan látjuk, hogy a kormánypártinak tartott média egy az egyben oroszpártivá történő kikiáltása hamis alapokra építkezik.
Forrás:
https://444.hu/2022/11/01/igy-szurkol-a-haborus-bunos-putyinnak-a-kormanyparti-media
https://telex.hu/belfold/2022/09/21/felmeres-orosz-propaganda-hatasa-magyarorszagon