Folytatjuk sorozatunkat, melynek keretén belül megvizsgáltuk a július 7-i és az október 13-i, valamint az évzáró kormányinfót, most pedig az év legelső kormányinfójával foglalkoztunk.
A kormányinfón a sajtótermékek egy-egy képviselője kérdezheti – jellemzően Gulyás Gergelyt – a heti kormányülés eredményéről és az egyéb felmerülő témák kapcsán a kormány álláspontjáról. Ezúttal is elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a kormánykritikus vagy a kormánypárti újságírók sajtó milyen arányban vették ki a részüket a kérdezz-felelekből.
Az esemény – amely Gulyás Gergely hivatali elfoglaltsága miatt rendhagyó módon nem kétórás, hanem másfél órás volt – elemzését követően az alábbi megállapításokat tehetjük:
- Egy átlagos kormánypárti újságíró 3,3 kérdést tett fel, míg egy kormánykritikus majdnem a dupláját, 6,3-t
- Több mint kétszer olyan sokáig kérdezett egy kormánykritikus újságíró a kormánypárti kollégájánál: előbbi fél másodperc híján 2 percig, utóbbi mindössze 47 másodpercig
- Több ideig válaszolnak egy kormánykritikus újságírónak, (214 másodperc) mint egy kormánypártinak (131 másodperc)
Szentkirályi Alexandra a kormányinfó elején felhívta a figyelmet arra, hogy rövidített időtartam áll az újságírók rendelkezésére – Gulyás Gergely ennek kompenzálására megígérte, hogy a következő kormányinfó a szokásos két órás időtartam helyett kettő és fél órás lesz –, emiatt nem lesz lehetősége a megjelent orgánumoknak 6-8 kérdést feltenni.
Ennek ellenére láthatjuk, hogy az ellenzékinek tartott portálok újságírói átlagosan több, mint 6 kérdést tettek fel, aminek köszönhetően a kormányszóvivő többször is nézeteltérésbe keveredett velük, többek között a HVG és az RTL munkatársával is (utóbbi sűrűn elnézést kért, de feltett még egy kérdést Szentkirályi Alexandra kérése ellenére is).
A legnagyobb összetűzésbe azonban a Telex munkatársával keveredett a kormányszóvivő. Simor Dániel a végletekig kimerítette a rendelkezésére álló időkeretet, miután Szentkirályi jelezte neki, hogy adja tovább a szót, még további időt kért a kérdezésre, így a kormányszóvivő még egy kérdésre engedélyt adott, amire Simor azt reagálta, hogy ő még kettőt szeretne kérdezni, nem egyet. A vitát Gulyás Gergely zárta rövidre, aki jelezte a Telex munkatársának, hogy kérdezhet kettőt. Simor ezt követően még négy kérdést tett fel, majd a kormányszóvivő ismét félbeszakította és átadta a kérdezés lehetőségét a 24.hu munkatársának. Simor ekkor még nem vált meg a mikrofontól és a Vodafone megvásárlásával kapcsolatban szeretett volna érdeklődni Gulyás Gergelytől, aki erre csak azt reagálta: “A gratulációkat szívesen fogadjuk”. A Telex munkatársa végül közel 8 és fél percig tartotta magánál a szót.

Megvizsgáltuk azt is, hogy melyek voltak a kormánypárti, és kormánykritikus újságírók által leginkább pedzegetett témák. A kormánypárti újságírók nagyon széttartóan kérdeztek, nem volt olyan téma, ami körül csoportosultak volna. Legtöbbször (mindössze 3 alkalommal) az orosz-ukrán háborúról kérdeztek, 2 alkalommal fordult elő az ‘unió korruptsága’, az ‘Erasmus-ügy’ és az ‘energiaválság’.
A kormánykritikus újságírók esetén már érzékelhető volt egyfajta tendenciózusság. Az ‘Erasmus-ügy’ (23 kérdés) vitte a prímet, az ‘energiaválság’ és ‘Orbán Viktor római és szlovéniai látogatása’ 7-7 alkalommal fordult elő, de volt szó az ‘önkormányzati rezsitámogatásokról’, valamint a ‘pedagógussztrájkról’ is.
