A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexét évek óta széles körben idézik világszerte és a hazai médiában is. Mindezt annak ellenére, hogy annak módszertana elfogult és problémás, a szervezet megnyilvánulásaiban pedig rendszeresen visszaköszönnek a mögötte álló NGO-k politikai értékítéletei.
A nemrégiben kiadott új World Press Freedom Index (WPFI) szerint Magyarország javított a tavalyi évben elért helyezéséhez képest, viszont rontott, ami az ország tényleges pontszámát illeti. Az index szerint globális szinten romlott a sajtószabadság helyzete, a legnagyobb médiaszabadság Nyugat-Európában és Észak-Amerikában van, a legrosszabb pedig a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban. A Reporters sans Frontières (RSF) eredményeit Magyarországon is számos közéleti médium átvette, de vajon mennyire kell az ebben leírtakat nekünk, médiatudatos olvasóknak komolyan vennünk?
Elfogult személyi háttér
A médiával foglalkozó kutatóintézetek, a médiát elemző szakértők világának sajátossága, hogy a legtöbb ilyen civil szervezetet gyakran korábbi újságírók vezetik. Nincs ez másképp az RSF esetében sem. Az indexet készítő szervezetet még Robert Ménard alapította három kollégájával, akik azonban később kiléptek a szervezetből. Ménárd tehát egy egyszerű újságíró volt, ráadásul még csak nem is túl sikeres, korábbi pályafutását leginkább egy kalózrádióhoz és egy olyan magazinhoz (Le Petit bitterois) kötik, amely olyan rosszul teljesített, hogy be kellett azt zárni. Ménárdot pályája elején afféle botrányhősként tartották számon a francia sajtóban, az RSF-et alapító főtitkárként és főigazgatóként viszont majdnem három évtizeden át (1985-2012) irányította. A szervezet tehát kezdettől nem a média külső, elfogulatlan, tárgyilagosságra törekvő és mértéktartó megfigyelői szemléletét űzte ki célul. Az index mögötti koncepció a mai napig változatlan: újságírók formálnak véleményt az újságírásról.
A szervezet vezetését 2012-ben Christophe Deloire vette át, aki az elmondások szerint az RSF vezetését még jobban központosította, a belső szervezeti struktúrát teljesen átalakította az átszervezéseknek, távozásoknak és elbocsátásoknak köszönhetően. Deloire politikai irányultságát és Magyarországgal kapcsolatos eltökélt aktivista hozzáállását jól példázza az a nyilatkozata, amit Orbán Viktor ominózus „sajtószabadságos” videójával kapcsolatban nyilatkozott:
„Lehet, hogy Ön, miniszterelnök úr, viccelődik és nevetséges választ ad, de az újságírás üldözésére irányuló politikáját most már nagyon komolyan veszik az európai fővárosokban és máshol is (…) Az irónia és a gúny nem lesz elegendő Önnek ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék a független magyar média megsemmisítésének mértékét és azt, hogy ez milyen súlyos áldozatot követel az ország megítélésétől. Egyébként biztosíthatom Önöket, hogy az RSF független szervezet, amely értékeinek megfelelően soha nem fog felhagyni a sajtószabadság támogatásával az egész világon.”
Finanszírozói agenda
Ma az RSF teljes költségvetése 6,1 millió euró. A tevékenységének több mint 40%-a állami támogatásokon alapul (pl. francia külügyminisztérium, francia védelmi minisztérium, a svéd International Development Cooperation Agency), míg 35%-a alapítványi támogatás, ami a különböző civil alapítványokat és NGO-kat jelenti. Ilyen például a holland Adessium Alapítvány, a NEDA és a Ford Foundation). A finanszírozásban szerepelnek továbbá különböző vállalatok és egyének adományai (pl. American Express, Société Générale francia bank, Pierre Omidyar milliárdos). Az RSF tevékenységének csupán 20%-át finanszírozza saját forrásból, amely elsősorban a különböző fotó könyvek kiadásából folyik be. Kritikusai szerint az RSF tevékenységére közvetve hatással vannak azok a nagy milliárdosok, akik az szervezet működését nagy részben lehetővé teszik (köztük például Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványa vagy akár Pierre Omidyar). Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a főleg francia és amerikai pénzekért cserébe az RSF vajon egyformán értékeli-e a franciaországi és nyugati médiával kapcsolatos visszásságait például a kelet-közép-európai országokban tapasztaltakhoz képest?
Felületes módszertan
A hivatalos kommunikáció és a közzétevő médiumok nagy részének támogató hozzáállása mellett az RSF sajtószabadság-indexének módszertana sok vitát váltott ki. Hivatalosan a WPFI-indexet az intézet által kidolgozott kérdőívre adott úgynevezett szakértői válaszok összesítésével határozzák meg. Önmagában az a tény, hogy egy ilyen index nem valamilyen tényszerű megfigyelések szabályszerű értelmezésén, hanem a felkért szakértő értékelésén alapszik, nagy mértékben szubjektív irányba tolja a végeredményt. A kérdőív nagyon tág kritériumokat értékel (megkötések nélkül), mint például a pluralizmus, médiafüggetlenség és öncenzúra mértéke. A kvalitatív elemzést az újságírók elleni visszaélésekre és erőszakos cselekményekre vonatkozó kvantitatív adatok egészítik ki. Számos egyéb, kvantitatívan mérhető szempontot, mint például a különböző politikai táborhoz tartozó médiumok teljes elérését vagy a médiakoncentrációval kapcsolatos kérdéseket azonban gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják. Ráadásul, amikor egy korlátozott létszámú (korábban kb. 150 fő) újságírók, akadémikusok és emberi jogi aktivistákból álló „szakértői csapatot” kérnek fel arra, hogy országonként 123 kérdést elemezzenek és válaszoljanak, az elfogultságok, a szubjektivitás és így a valóságtól való elrugaszkodás valószínűsége ennek megfelelően megnő. Ráadásul a válaszadók közül sokakat az RSF finanszíroz, míg a kutatókat, jogászokat és emberi jogi aktivistákat kiválasztási folyamata sem transzparens. Az ő szelektálásuk vélhetően az RSF-et támogató NGO-k agendáját tükrözi vissza a végső értékelési eredményeken, mivel az RSF-nek nincs olyan önálló finanszírozása, amely a külső politikai ráhatástól függetleníthetné.
A sajtó-szabadság index használata különösen alkalmatlan az alapvetően különböző országok összehasonlítására. Amellett, hogy kulturálisan, politikailag vagy történelmüket tekintve teljesen eltérő országokról beszélünk, ennek az is oka, hogy ebben a viszonylatban különösen szubjektív értékeléseket kellene egy objektív számadat formájában összevetni. Az egyes országok azért sem viszonyíthatók egymáshoz, mert az adott ország vonatkozásában felkért válaszadók mások, így nyilván egy-egy kérdőívben feltett kérdést is másképpen értelmeznek és értékelnek. Csak így tudott kijönni olyan elképzelhetetlen eredmény, hogy Kenyában, Pápua Új Guineában, Gambiában, Suriname-ban, Sierra Leoneban, Burkina Fasoban is jobb a sajtószabadság helyzete, mint Magyarországon. Nyilván ennek az lehet az oka, hogy az RSF által Magyarországról felkért újságírókból és aktivistákból álló „szakértői csoport” tagjai a hazai polarizált politikai környezetben negatívabban alaphozzáállással viszonyultak a kérdésekhez, mint például az afrikai kollégáik.
Politikai szempontok
A módszertan alaposabb vizsgálata további kérdéseket vet fel az index összeállítása mögött lévő módszertannal kapcsolatban. Minden ország pontszámát öt mutató alapján értékelik, amelyek a sajtószabadság helyzetét a maga összetettségében tükrözik: politikai kontextus, jogi keret, gazdasági kontextus, szociokulturális kontextus és biztonság. (Minden egyes mutatóra egy 0 és 100 közötti kiegészítő pontszámot számítanak ki.) Emeljük ki példaként ebből az öt mutatóból a politikai kontextust, amely megítélésére a kérdőívet kitöltőknek 33 kérdésre kellett válaszolniuk. Vizsgáljuk meg a következő kérdést:
Milyen befolyása van a kormánynak a média különböző típusainak szerkesztőségében?
- A tevékenységének kedvező médiumok
- A tevékenységét kritikusan szemlélő médiumok
- Közszolgálati média
Fontos megjegyezni, hogy az egyes mutatókon belül minden kérdés és alkérdés azonos súllyal szerepel. Így tehát, amikor valaki a fenti alkérdésekre úgy válaszol, hogy a kormánynak viszonylag nagy befolyása van a tevékenységének kedvező médiumokra (4-es pontszám), viszonylag kicsi befolyása van a tevékenységét kritikusan szemlélő médiumokra (2-es pontszám) és teljes befolyása van a közszolgálati médiára (5-ös pontszám), akkor a teljes kérdésre számított átlag 3,7 (11/3) lesz, ami elég nagy befolyásra enged következtetni. Csakhogy ez a kérdés azt feltételezi, hogy a kormánypártinak tartott média és a közszolgálati média külön-külön ugyanannyira fontos szerepet játszik a sajtószabadság kérdésében, mint az egész nem kormánypártinak tartott média. Ez a magyarországi médiaviszonyokat szemlélve (praktikusan az egyes portálok, lapok olvasottságát, tévék nézettségét alapul véve) elég nagy torzításnak tűnik. Arról, hogy az olvasók elérésében milyen nagy tere van a nem kormánypártinak tartott médiának, korábbi elemzésünkben már írtunk. De ugyanígy egyenlő (vagyis túl nagy) súlyt kapott ebben a kérdésben is a közmédia:
A legnagyobb látogatottsággal/olvasottsággal rendelkező hírmédiumok olyan híreket közölnek-e, amelyek független a kormánytól?
- A közszolgálati televízióban és rádióban
- Magán televízió- és rádióállomásokon
- Újságokban és folyóiratokban
Összességében elmondható, hogy a kérdések aránytalanul nagy része foglalkozik a közmédiával, főleg annak fényében, hogy annak milyen kicsi ráhatása van a hazai közbeszédre és általában véve a politikai nyilvánosságra. Ezen kívül felmerülnek persze más kérdések is. Az egy elméleti probléma a kérdőívvel például az, hogy a sajtószabadságot egyedül az állammal, a kormányzattal szemben határozza meg. A legtöbb kérdés a kormány befolyásától való függetlenséggel kapcsolatos, holott nyilvánvaló naivitás lenne azt állítani, hogy a kormányzati nyomásgyakorláson kívül nem éri más befolyásolási kísérlet a médiát, legyen szó akár a különböző (akár ellenzékben, akár külföldön tevékenykedő) politikai érdekcsoportokról, a nagyvállalati szféráról vagy a big tech cégekről. A sajtószabadság általuk történő befolyásolása legalább akkora veszélyt jelent, mint a kormány általi, de az RSF sajtószabadság-indexe többek között ezt sem méri.