A francia Observatoire du journalisme (Ojim) rövid elemzést készített a Telexről és a magyar sajtószabadságról.
Az Ojim beszámol arról, hogy a Telex 2020 októberében jött létre, miután 2020 nyarán az akkor egyik legnagyobb és legbefolyásosabb kormánykritikus médiumot, az index.hu-t kormányközeli körök elkezdték felvásárolni. A tulajdonviszonyok megváltozása miatt az Index szerkesztőségének egyik vezető személyisége, Munk Veronika, valamint a szerkesztőség egy része létrehozta a Telexet, amely néhány hét alatt a kormánykritikus választók új referenciaportáljává vált. A portál létrejöttét közösségi finanszírozásból oldották meg, de sokat segített az induláshoz szükséges összeg összegyűjtésében a cseh milliárdos, Bakala Zdeněk, aki 200 ezer eurót adott.
A Telex a kormány egyik legnagyobb kritikusává vált a magyar médiában. Ők azt állítják magukról, hogy „objektív” újságírói tevékenységükkel közérdekű feladatot látnak el, tényeket tárnak fel, így a hatalom ellensúlyaként működnek.
Ezzel szemben sokan azzal vádolják a Telexet, hogy egyértelműen az ellenzéki oldal politikai érdekeinek megfelelően működik. Ez azonban az Ojim szerint csak részben igaz, ugyanis Telex szerkesztősége nem közvetlenül egy vagy több magyar politikai párt kezében van, egyik ellenzéki párt sem bír rá egyértelmű befolyással, de eltökélt kormánykritikusságuk megkérdőjelezhetetlen.
Az Ojim arra hívja fel a figyelmet, hogy az a gyorsaság, amellyel ez a médium létrejött, és amellyel sikerült beivódnia az emberek tudatába, mint a modern, trendi és „európai” referenciamédia, jól mutatja, hogy Magyarország korántsem olyan ország, ahol a kormány vasököllel irányítja a médiaszektort, ahogyan azt egyesek sugallják. A Telex sikertörténete azt mutatja, hogy a budapesti újságíró értelmiség mennyire tudja, hogyan kell megszervezni magát, milyen befolyással és hálózattal rendelkezik ahhoz, hogy rekordidő alatt befolyásos médiát indítson el. Az oldal rövid idő alatt Magyarország egyik leglátogatottabb híroldalává vált, ami egy úgynevezett „médiadiktatúrában” aligha lett volna lehetséges.