Bevásárlás, megvásárlás: a Vodafone ügylet szómágiája, avagy a tranzakció többféle értelmezése a médiában

Hétfőn látott napvilágot az a hír, hogy a magyar állam a 4iG Nyrt.-vel megvásárolja a Vodafone magyarországi leányvállalatát összesen 715 milliárd forintért. A magyar állam nagyjából 350 milliárd forintot költ a távközlési szolgáltató megvételére. A hír – vélhetően a magas ár és a szektor fajsúlyossága miatt – rögtön bejárta a magyar sajtót, jellemzően politikai oldalak mentén kialakult narratívák alapján. Természetesen a kormánypárti hírportálok pozitívan, a kormánykritikus hírportálok kétkedő hangnemben számoltak be a nagy jelentőségű hírről.

Érdemes megvizsgálni az ügyről szóló friss (első) hírek tálalását, melyet Nagy Márton miniszter közleményéből írtak meg a hírportálok. A Telexen megjelent első hír szerint az állam bevásárolja magát a Vodafone-ba, a szerző pedig a szektor fontosságára hívta fel a figyelmet, abból a szempontból, hogy ha a „magyar állam az életünk minden szegmensében folyamatosan jelen szeretne lenni, márpedig mindig, mindenki a telefonját nyomogatja, akkor ott lépni kell”. A 444.hu is „bevásárlásról” ír, közli Nagy Márton gondolatait, majd egy rövid történeti áttekintést ad a kormányzat eddigi távközlési ügyben kapcsolatos törekvéseiről. A Népszaván megjelent cikk már azzal a felütéssel kezdi a hírt, hogy a „jelentős költségvetési hiánnyal küzdő, sőt, egyes vélemények szerint államcsőd felé tartó Orbán-kormány megvásárolná a Vodafone Magyarország 49 százalékát”. A HVG egy szikár, tényközlő hírt jelentetett meg elsőként az ügyről az oldalán.

A kormánypárti hírportálok jellemzően nem a ’bevásárolni’, hanem a ’megvásárolni’ igekötős megoldást preferálták az első hírek közlésekor. Érezhető a két ige közötti különbség: míg utóbbi semlegesebb, előbbi inkább pejoratívabbnak mondható ebben a kontextusban. Az Origo például állammal közös megvásárlásról ír, és főképpen arra helyezi a hangsúlyt, hogy a tranzakció „a legfejlettebb szolgáltatók közé emelheti a 4iG Nyrt.-t a hazai vezetékes hang- és internet, kábeltévé és mobilszolgáltók között”. A borsos árról a cikk végén emlékeznek meg. A Magyar Nemzet nagyrészt tényszerűen a közleményt tálalja, ahogy a Pesti Srácok is. A Mandiner részletesebben, de a közleményre alapozva adja a hírt, a vezérigazgatók megszólaltatásával. A 888.hu pedig a magyar állammal közös megvásárlásról ír legelső cikkében.

A szikár (és kevésbé szikár) tényközlések után a kormánykritikus sajtóban viszonylag gyorsan teret nyert az ár/érték arány taglalása, és jól láthatóan elkezdték törni a fejüket azon a kérdésen, hogy arányosnak tekinthető-e a vételár. A 444.hu készített is egy podcastot erről a kérdésről Gaál Gellérttel, a Concorde értékpapír Zrt. vezető részvényelemzőjével, aki szerint „ez az ár nagyjából a kétszerese lehet a Vodafone piaci árának, vagyis a magyar állam, nehéz gazdasági helyzet ide, leállított állami beruházások és költségcsökkentés oda, nagyon borsos árat hajlandó fizetni azért, hogy megkaparintson egy telekom céget.” A ’túl sokba kerül’ narratívát erősíteni hivatott cikkük is azt a kérdést járta körbe, hogy lényegében jóval a piaci ár felett vették meg a céget (ezáltal feleslegesen elköltve a pénzt), illetve a Vodafone nem is akarta eladni, de olyan magas árat ajánlottak érte, amit nem tudott visszautasítani a brit cég. A Népszaván megjelent cikk is hasonlót kíván közölni, szerintük a „több száz milliárdos ár ugyan túlzó a magyar Vodafone-ért, ám a közpénzén semmi sem túl drága”, másik cikkükben pedig azt állítják, hogy „hűtlen kezelés, ha részben közpénzből venném meg a kiszemelt mobilszolgáltatót és a mobilcég irányítását a strómanomra bízom”, a cikkben pedig Orbánt az OMSZ vezető leváltása kapcsán pedig egyenesen Sztálinhoz hasonlíották. A 24.hu is körbejárta ezt a kérdést, szerintük nagyon rizikós a Vodafone megvétele, ugyanis a cégnek eleve masszív adóssága van, és egyelőre nem tudni, miből fogja az állam finanszírozni a tranzakciót. Emellett pedig azt is fontos megemlíteni, hogy két cikket is írt a 444.hu arról, hogy ez a tranzakció lényegében azt a célt szolgálja, hogy az infrastruktúra Orbán környezetéhez kerüljön, és a miniszterelnök saját maga köré építi ezt a szegmenst is. A HVG-n megjelent elemzés szerint pedig Orbán egyenesen nacionalista zászlóshajót épít a Vodafone-ból. Érdemes egy kicsit elidőzni azon az ábrán is, amit az RTL Klub hétfő esti híradójában láthattak a tévénézők a telekommunikációs cég megvásárlásával foglalkozó hír felkonferálásakor. A hírhez készített háttérinstalláció a Vodafone logójának reciklálásával idézte meg a Simicska Lajos legendás sommás kritikájából mémesült betűszót.

Tibi atya is hozzászólt a diskurzushoz, méghozzá abból a szempontból, hogy az állam a polgárok lehúzásába kezd a Vodafone felvásárlásával, és szerinte az állami cégek (posta, MÁV) amúgy sem működnek jól, így a Vodafone is csak rosszabb lesz (szerk.: bár sok előfizetőjük szerint nehéz elképzelni, hogy a jelenleginél rosszabb legyen). Vásárhelyi Mária pedig coming outolt: kiderült hogy a Vodafone ügyfele, de már nem sokáig, mert elmondása szerint nem kíván „Mészáros Lőrinc és a többi NER-oligarcha” ügyfele lenni. Jámbor András a Vodafone megvásárlásának apropójából azzal a közgazdaságilag nem túl megalapozott ötlettel állt elő, hogy a felvásárlásra hivatkozva mindenki mondja azt a boltban fizetéskor, hogy a vásárlása hitelbe lesz.

Ezzel szemben a kormányközelinek tartott portálok igyekeztek bemutatni, hogy miért jó a magyar állampolgároknak az, ha a magyar állam és a 4iG kezébe kerül a Vodafone Magyarország. Ezen cikkek érvelését legjobban a Magyar Nemzeten megjelent, Kiss Gergely által írt Hass, alkoss, gyarapíts! című publikáció foglalja össze. Kiss felhívja a figyelmet arra, hogy 2010 előtt létezett az a mottó, miszerint „az állam rossz gazda”, így ennek jegyében eladtak nagyjából százkilencven céget, amelyek a nemzeti vagyonba tartoztak. Ennek a politikának az ellentét vizionálja bele a mostani helyzetbe Kiss (és vele együtt a teljes kormányközelinek tartott sajtó), akik elsősorban azért tekintik üdvösnek a hétfőn ismertetett lehetséges tranzakciót, mert egy fontos ágazatban szerez jelentős pozíciót a magyar állam és egy magyar cég. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Vodafone-ügy kapcsán világossá tette: „a 2010 utáni kormányoknak mindig is kitüntetett célja volt, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű ágazatokban a magyar tulajdon arányát erőteljesen növeljék”. A miniszter úgy látja, hogy ez a kormányzati cél a bank-, az energia- és a médiaszektorban már teljesült, így már csak a távközlési piacon kell javítani az arányokat, amire most lehetőség nyílt, így élni kell ezzel. Ennek tudatában nem meglepő, hogy Nagy Márton lépéseket tett azért, hogy a Vodafone-nal kapcsolatos ügyletet minősítsék nemzetstratégiai jelentőségűvé. Ez a nemzeti tőke és nemzeti tőkésosztály iránti igény képezi a kormánypártinak tartott sajtóban megjelent cikkek legfőbb érvét.  Ezen felül sok más argumentumot nem találtunk a vizsgált médiumok írásaiban, bár volt olyan elemzés, amely foglalkozott a távközlési piac jelenlegi helyzetével és a tranzakció miatti lehetséges változásokkal. Az erről szóló Magyar Nemzeten is megjelent írás azonban elsősorban csak a 4iG szempontjából vizsgálja meg a kommunikációs piaci versenyt, míg az állami jelenléttel nem különösebben foglalkozik.

 Ahogy a koronavírusjárvány elején a lélegeztető gépeket használták egyfajta univerzális valutaként („melyik állami nagyberuházásból hány lélegeztetőgép telt volna ki?”) most is hasonló általános egyenértékes lett a Vodafone-vételár, és sokan kezdték számolgatni, hogy ebből az összegből mi minden más tellett volna ki.   A 444.hu összeszedte, hogy mikre lehetne költeni a 350 milliárd forintot: két Puskás Arénára (ezt nyilván nem valós igényként, csak a volumen érzékeltetésére hozták fel), pedagógusok bérrendezésére, rezsicsökkentés fenntartására, és a minisztériumok költségcsökkentésének megakadályozására. Az elmúlt időszak fontos költségvetési dilemmái a politikusi nyilatkozatokban is felmerültek,  az MSZP is a pedagógusok bérrendezésére költené el inkább ezt a pénzt (bár Gulyás Gergely szerint ez „példátlan demagógia”). Jakab Péter bejegyzéséből pedig szintén arra következtethetünk, hogy ő is inkább a rezsit védené, mintsem Vodafone-t vásárolna. Niedermüller Péter, a DK politikusa egy viccesnek szánt mémmel próbálta megüzenni, hogy ő inkább a kisvállalkozásokat támogatná, bár ez a kerületi szórakoztatóhelyekkel vívott csatái után némiképp ironikus.  Aszályos időben jó értékmérő lehet az aszályalappal számolni, gondolhatta Kele János, aki a Momentumban politizál. Ő kiszámolta, hogy az aszályalap 24-szeresét költi az állam el a Vodafone megvásárlásával, párttársa Cseh Katalin pedig inkább felfűtené ebből a pénzből az iskolákat.

Összességében azt látjuk, hogy a téma kapcsán a kormánypárti magyarázat jellemzően az volt, hogy így nemzeti kézbe kerülhet egy telekommunikációs cég, egyszerre szolgálva nemzetstratégiai célokat és az állam hosszútávú bevételeit. A kormánykritikus válaszok pedig jellemzően sokallták az árat és egyébként is értelmetlennek látták a beruházást, hangsúlyozva mi minden fontosabb célra lehetne fordítani az összeget.  

Megosztás itt: email
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin