A Facebook alapvetően a széles képeket preferálja. Városi legendák szerint ezt kapja fel legkönnyebben az algoritmus is. De nem az algoritmusról van szó, hiszen ha valami jól látható, kevesebben görgetik át, több lesz a posztnál végrehajtott művelet, amit szintén kedvel a közösségi oldal.
Ahhoz, hogy valaki kitűnhessen, minél nagyobb szeletet kell kiszakítania a hírfolyamból. Erre legalkalmasabbak a hosszú, telefonunk szinte egész kijelzőjét betöltő képek – ráadásul ezek már számítógépről megnyitva is előnyösebbek, hiszen nem kell külön rájuk kattintani, jól látszanak anélkül is. A hosszú képeket például az Origo előszeretettel alkalmazza profiljánál. Feltöltött képeik között főleg a HOT! magazin reklámjai és portréfotók szerepelnek.
Nem csak ők használják ezt a módszert, a Telex képei között is bőven akad a hosszúkás verzióból. Náluk gyakran idézetek szerepelnek, vagy a “Rólunk” rovatuk részei. Viszont náluk nem ez az egyetlen forma, találhatunk más méretű képek is az albumaikban.
A 24.hu ragaszkodik a szélesvásznú méretezéshez, alig akadnak kivételek, míg a Magyar Nemzetnél ezzel szemben az Instagrammon használt 1:1-es képméret a fő profil, ahogy a Mandinernél is. A 444-nél és a Mércénél vegyes a felvágott. Alapvetően ők is jobban kedvelik a hosszabb képeket, mint a szélesvásznút, de megjelenik náluk ez is-az is.
A Pesti Srácoknál a szélesvászon dominál, csak néha törik meg a sémát, a HVG-nél pedig tematika szerint változik a képarány, így ők is használják a fent említett típusok mindegyikét.
További információkért megkerestük a fentebb szereplő médiumokat, ám a 24.hu-tól azt a választ kaptuk, hogy újságuk működtetésének ilyen szakmai részleteiről nem kívánnak beszámolni, míg mások nem reagáltak. Ha ez változik, cikkünket frissítjük.
Összességében elmondható, hogy a hírportálok egyre szívesebben használnak a Facebook által ajánlott mérettől eltérő formátumokat. Szinte mindenhol megjelenik a hosszított képarány, (aminek a legfőbb oka, hogy manapság többen pörgetik a közösségi oldalt telefonról, mint számítógépről), és az is jól látszik, hogy ezt sokszor az általuk fontosnak tartott tartalmaknál alkalmazzák, hogy a lehető legtöbb figyelmet szerezhessék meg. Viszont ezzel együtt nem kopott ki a hagyományos képméret sem, illetve az Instagrammon ismertté vált formátum is helyet követel magának.