A brit közszolgálati műsorszolgáltatót, a BBC-t 1923-ban alapították, rádióműsorok sugárzására. A centenáriumát ünneplő médium az egyik legfontosabb és legerősebb brand a média világában. Hírszolgáltatását, politikai műsorait, oknyomozó anyagait szokás etalonként emlegetni, ahogy a szórakoztató tartalmak terén is számos legendás produkcióval büszkélkedhetnek.
Szerkesztői irányelveit zsinórmértéknek tartják, számos országban próbálták követni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az utóbbi években ez a nimbusz némiképp megkopott, egyre több támadás éri a társaságot, és úgy tűnik, hogy a brit lakosság (amit közszolgálni hivatott) jelentős hányadanák megingott a hite a műsorok pártatlanságában és szakmai kiválóságában.
2023. március 7-én Gary Lineker, az 1980-as évek legendás csatára a twitteren Suella Braverman belügyminiszter bejegyzését kommentálva erőteljesen kritizálta a brit kormány migrációt visszaszorítani kívánó törvénytervezetét, hozzátéve, hogy “a kormány által használt retorika nem áll távol a ‘30-as évek Németországában használttól”.
Önmagában ez nem ment volna eseményszámba, Lineker gyakran használja a platformot markáns politikai véleményeinek artikulálására, legyen szó a Brexitről vagy az ukrán-orosz háborúról.A brit kormány részéről azonban úgy gondolták, ezúttal túllőtt a célon, hiszen Lineker a függetlenségére és elfogulatlanságára hagyományosan nagyon büszke brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC “Match of the Day” című futballműsorának egyik állandó szakértője (1999 óta, ezzel ő a szakértői stáb legrégibb tagja), ráadásul mindezt rekordgázsiért, évi több mint egymillió fontért teszi.
A BBC-t gyakran éri a kritika, hogy alkalmazottai értékrendje jellemzően balliberális, és ezt egyre kevésbé sikerül palástolni, noha kiemelt fizetésüket a konzervatív polgárok éppúgy finanszírozzák, mint baloldali honfitársaik. Előbbiek egyre inkább úgy érzik, a BBC elárulja őket, és ennek egyik szimbolikus alakja épp az a Gary Lineker, akit egyébként kizárólag futballműsorokban foglalkoztat a BBC, politikai meglátásait kizárólag a közösségi médiában fejtegeti.
Talán a náci Németország megemlítésének sokkoló volta, talán az erőteljesebb kormányzati visszhang miatt, mindenesetre a BBC elérkezettnek látta az időt, hogy példát statuáljon és megpróbálja megzabolázni műsorvezetőinek közösségi médiás tevékenységét. Egy sikertelen egyeztetés után bejelentették, hogy Lineker eltűnik a képernyőről egészen addig, míg megegyezés nem születik a cég és a műsorvezető között arról, milyen szabályok szerint jelenjet meg a közösségi médián.
A bejelentés hatalmas vihart kavart, Lineker szakértőtársai (a teljesség igénye nélkül: Ian Wright, Alan Shearer, Micah Richards, valamennyien korábbi neves focisták) egymás után jelentették be, hogy szolidaritásból ők is távol maradnak a műsortól, így a hétvégi mérkőzések kísérő műsor és szakértői kommentálás nélkül mentek le, a BBC Radio 5 meccsközvetítései közül többet teljesen törölni kellett.
A BBC elnézést kért nézőitől a káoszba fulladt sporthétvége miatt, majd hétfőn bejelentették, hogy Gary Lineker visszatér a képernyőre, a műsorvezetők közösségi médiás szerepléseinek magatartási kódexét pedig egy független szakértőkből álló bizottság fogja összeállítani. Ennek elkészültéig Lineker tartózkodik a politikai jellegű kommentektől. A BBC megpróbálta tehát a pártatlanságról szóló elveit a XXI. század harmadik évtizedének valóságához igazítani, de ez nyilvánvalóan egy hosszabb és bonyolultabb folyamat lesz. A látványos kudarcot töbféle oknak tudják be az ügy kapcsán megszólalók.
Voltak, akik jóindulatúan a futballközeg munkásosztálybeli gyökerekből eredő erős szolidaritását, mások a kultúrharcos erődemonstrációt vagy celeb arroganciát látták benne. (Az tény, hogy amikor pár hete a BBC bejelentette komolyzenei kórusának leépítését senki nem ment el a szolidaritásban a bojkottálásig.)
Alapvetően mindenki Lineker győzelmeként értékelte a történteket, általános volt az ítélet, hogy Lineker-BBC 1:0, egy csúfos öngóllal. Abban már eltértek avélemények, hogy az öngólt azzal rúgta-e a BBC, hogy bele akart avatkozni abba, amibe nem avatkozhatna: egy nem politikai témákkal foglalkozó munkatársa magán tweetelésének cenzúrálásával, vagy abban (a Times-ban Libby Purves így értékelt), hogy túlságosan elfogódott, ha a sztárjairól van szól, és miközben elveit alacsonyabb beosztású alkalmazottain bevasalja, megremeg a lába ha sztárokon kell ezt számon kérnie.
Az egyik probléma, amit a Lineker-ügy felvet, kétségkívül az, hogy mennyiben várható el egy önmagát pártatlannak valló műsorszolgáltatótól, hogy (adott esetben sportműsoraiban dolgozó) alkalmazottjainak magánemberként tett közösségi média-posztjait is felügyelje.
A másik ok, amiért szimbolikus az ügy az az a régóta folyó, kultúrharcos felhangoktól sem mentes vita, amelyben a támadások már nem a kapcsolt social media aktivitást, hanem a BBC-logója alatt sugárzott tartalmakat érinti. Elemzésünkben ezt tekintjük át.
A cég finanszírozása is a közszolgálatiság jegyében (adófizetési mintázat szerint) lett kialakítva, a függetlenség biztosítása érdekében a cég bevételeinek jelentős részét az az előfizetési díj (licence fee) adja, amit minden televízióval rendelkező brit háztartás köteles megfizetni. (Jelenleg az éves díj 159 font, nagyjából 63 000 forint.) A bliccelést következetesen, komoly technikai berendezések használatával igyekeznek kiszűrni.
A rendszer még az analóg világban alakult ki, amikor – különösen a televíziózás tekintetében – a BBC sokáig majdnem monopolhelyzetben dolgozhatott, a médiapiac 90-es években elkezdődött átalakulásával és plurálisabbá válásával egyre több konkurrens szereplő támadja ezt a megítélésük szerint okafogyottá vált versenyelőnyt. (Élen jár ebben a Murdoch család, a legnagyobb vetélytársnak számító Sky tulajdonosa).A fogyasztók is egyre hangosabban követelik a díj eltörlését, mondván miért kell kötelezően előfizetniük valamire, ami adott esetben nem érdekli őket, és inkább más csatornákat preferálnának. (Ahol csak az fizet díjat, aki úgy döntött, hogy előfizet a szolgáltatásra.) Nem segít a helyzeten, hogy egyre többen kifogásolják a BBC műsorkészítési gyakorlatát, amely állításuk szerint szakított azokkal az elvekkel, amelyek valaha naggyá tették.
Természetesen korábban is előfordultak kisebb-nagyobb botrányok a cég háza táján, ezen esetek száma és jellege azonban olyan volt, hogy teljes mértékben hiteles volt az a védekezés, hogy „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik”, és a BBC tényleg bevállalós anyagokat készített, olyan veszélyes helyekről tudosított bonyolult konfliktusról, hogy mindez magában hordozta a tévedés vagy valamilyen érdeksérelem lehetőségét.
A XXI. század első évtizedének végétől megváltozott valami. A vádak gyakoribbak lettek és egyre inkább inkább érintettek strukturális problémákat.
2010 márciusában Bob Geldof támadta meg Andrew Marrt BBC egyik vezető politikai riporterét (róla később még lesz szó), aki azt állította egy BBC-adásban, hogy az etiópiai éhínség miatt a 80-as években rendezett segélykoncertek bevételéből fegyvereket vásárolt az éhínségért elsősorban felelős etióp diktatúra. Geldof és a Band Aid Trust feljelentette a BBC-t a médiahatóság szerepét betöltő Ofcomnál az esetet, a Christian Aid szervezet pedig a BBC Trust-hoz fordult panasszal. Berhanu Kebede, Etiópia londoni nagykövete „szégyenről” és „nevetséges állításról” beszélt, kijelentve, hogy a BBC „lerombolta a hitelességét Afrikában” az ilyen állításokkal. Geldof azt is hozzátette, hogy „tragédia” lenne, ha a brit emberek és cégek a BBC állításai miatt felhagynának az adományozással.A BBC kezdetben kitartott az elhangzottak mellett, és azt állította, bizonyítékokkal rendelkezik ezek alátámasztására. 2010 novemberében azonban kénytelen volt bocsánatot kérni, miután arra jutott, hogy nincs elég bizonyítéka az elhangzottakra, az állítások nagy részét egy CIA-jelentésre alapozták, amelyet nem vizsgáltak meg elég alaposan.
A társaság egyik zászlóshajója, a hét évtizede futó Panoráma című hírháttérműsor, 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán égette meg magát, az „Euro 2012: Stadiums of Hate” című műsorral, amely a rendező országok futballpályáin „uralkodó” rasszizmust tárgyalta. Illusztrációként olyan felvételeket vetítettek le, amelyeken a szurkolók idegengyűlölő szlogeneket skandálnak és a “fehér hatalom” szimbólumait használták szurkolói transzparenseken Lengyelországban, míg Ukrajnából náci tisztelegéseket és ázsiai szurkolók megverését mutatták be. A dokumentumfilm nagy port vert fel a brit sajtóban, később azonban sokan kritizálták azzal, hogy egyoldalú, szenzációhajhász és etikátlan. A kritikusok között más brit sajtóorgánumok, lengyel rasszizmusellenes kampányok, valamint lengyelországi fekete és zsidó közösségek vezetői is szerepeltek. Lengyel és ukrán politikusok és újságírók, a Lengyelországba és Ukrajnába látogató brit szurkoló, illetve a BBC szakkomentátoraként tevékenykedő Gary Lineker, a politikai kérdésekben szívesen megnyilvánuló egykori csatárklasszis is hasonló aggodalmaknak adtak hangot a műsorral kapcsolatban.
A Krakkói Zsidó Közösségi Központ ügyvezető igazgatója, a filmben “zsidó forrásként” felhasznált Jonathan Ornstein, a következőket mondta: „Dühös vagyok amiatt, ahogy a BBC megtévesztő módon használt forrásként. A szervezet engem és másokat használt fel egy komoly téma manipulálására. A BBC tudatosan becsapta saját közönségét – a brit népet – azzal, hogy hamis horrortörténetet talált ki Lengyelországról. Ezzel félelmet, tudatlanságot, előítéleteket és gyűlöletet terjesztett. mélységesen nyugtalanít az újságírásnak ez az etikátlan formája.”
A BBC “aggódalma” ellenére a lengyel és az ukrán rajongók nem keveredtek rasszista botrányba a torna során, négy másik nemzetet volt kénytelen megbüntetni az UEFA szurkolóik rasszista eltévelyedése miatt: Németországot, Spanyolországot, Horvátországot és Oroszországot.
2021 májusában egy régóta kísértő botrány végére próbált meg pontot tenni a BBC: bocsánatot kért, miután a Lord John Dyson legfelsőbb bírósági bíró által vezetett független vizsgálat feltárta, hogy Martin Bashir, a BBC korábbi újságírója többeket – köztük a hercegnő testvérét – megtévesztett (hamis dokumentumokkal, például bankszámlakivonatokkal), hogy sikerüljön rávenni Diana walesi hercegnő 1995-ös híres-hírhedt interjújára, amelyben Károly herceg hűtlenségéről beszélt. A botrány hullámai azonban nem akartak apadni, így a műsorszolgáltató 2022-ben bejelentette, hogy 1,42 millió angol fontot, azaz több mint 667 millió forintot adományozott hét különböző, a hercegnőhöz köthető jótékonysági szervezetnek. Az adományozásról szóló bejelentést alig több mint egy hónappal azután tették, hogy a BBC főigazgatója, Tim Davie bejelentette: a műsorszolgáltató nem fogja többé lejátszani a felvételt. „Most, hogy már tudjuk, milyen sokkoló módon szerezték meg az interjút, úgy döntöttem, hogy a BBC soha többé nem mutatja be a műsort, és nem adunk licencet sem részben, sem egészben más műsorszolgáltatóknak” – olvasható a közleményében. „Természetesen továbbra is a történelmi felvételek része marad, és a jövőben előfordulhat, hogy a BBC számára indokolt lesz rövid részleteket felhasználni újságírói célokra, de ezek csak nagyon ritkán fordulnak majd elő” – teszik hozzá.
2020. május 26-án Emily Maitlis, a BBC Newsnight műsorvezetője a híradóban, élő adásban engedett magának ilyen szubjektív megjegyzéseket a kormányról: „Dominic Cummings megszegte a szabályokat, az ország ezt látja, és megdöbbentő, hogy a kormány nem… A miniszterelnök mindezt tudja, de az egyik minisztere lemondása ellenére, a háttérben egyre növekvő drámai nyugtalanság, a romló közvélemény-kutatási eredmények és a mély nemzeti nyugtalanság ellenére Boris Johnson úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja. Ma este megvizsgáljuk, mit árul el ez a vak hűség a Downing Street 10 működéséről.” Az adást sok kritika érte, mivel indokolatlanul elfogult és alkalmatlan egy pártatlan műsorszolgáltató számára. A BBC később kijelentette, hogy a darab „nem felelt meg a kellő pártatlanság követelményeinek.
Boris Johnson szemmel láthatólag (és ez utóbbi a probléma) nem kedvence a BBC-nél dolgozóknak.A korábban a BBC-nek is dolgozó Rod Liddle a The Times-ban szállt bele egykori munkahelyébe, miután Martine Croxall, a BBC hírolvasója erősen szubjektív megjegyzéseket október 23-án azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Boris Johnson kijelentette, nem indul a toryk vezetői posztjáért.
„Szabad nekem vidámnak lennem? Ha-ha! Nos, nekem igen” – mondta Croxall, nem igazán rejtve véka alá a véleményét. Az eset után sokan tettek panasz, a BBC szerint a hírolvasó „elmaradt az elvárt szerkesztői normáktól”, ami miatt „jelentős a kockázata, hogy a nézők azt hihették, hogy a konzervatív vezetők versenyéről nyilvánított véleményt”(sic). Egyéb következménye nem lett az ügynek, egy nappal később Martine Croxall ismét képernyőn volt.
Meggyűlt a baja a társaságnál használatos munkamódszerekkel egy igazi volt BBC-s legendának is. John Cleese a Monty Python Repülőcirkusz egyik tagja (a BBC 1969-től vetítette az ikonikus sorozatot, ami mindent megváltoztatott, amit az emberek addig a humorról gondoltak) 2021-ben komoly összetűzésbe került a csatornával, „megtévesztő és tisztességtelen” interjúkészítési módszerekkel vádolta meg a Karishma Vaswanit, a BBC World Asia riporterét.
„Most adtam interjút a BBC World Asia-nak. A szingapúri és bangkoki előadásaimról volt szó” – kezdte akkori Twitter-bejegyzését. (Cleese-nek 5,7 millió követője van a platformon.) „Ehelyett az interjúkészítő, akit, azt hiszem, Karishmának hívtak, rögtön az “etörléskultúráról” (cancel culture) kezdett kérdezgetni. Udvariasan válaszoltam, és igyekeztem részletesen elmagyarázni, hogy ha a szülők túlságosan védelmezőek, az nem készíti fel jól a gyerekeket, amikor belépnek a valódi és gyakran nem túl szép világba. Ezután egy elég összefüggéstelen kérdést tett fel, egyértelmű volt, hogy régimódinak, érzéketlennek és alapvetően károsnak próbál beállítani engem” – írta.
„Levettem a fejhallgatómat, mondván. hogy ez nem az az interjú, amibe beleegyeztem” – mesélte az esetről. „Ezért hivatalosan is panaszt teszek a BBC-nél a megtévesztés, a tisztességtelenség és az interjú hangneme miatt. Karishmát egyáltalán nem érdekelte, amit mondani akarok, ő a vádat képviselő ügyész szerepét játszotta. A BBC-nek még egy kicsit képeznie kellene őt.”
Liddel megfejtéssel is szolgált az említett Times-interjúban: „A BBC nem is igazán palástolt középosztálybeli, baloldali-liberális elfogultságát nagyon nehéz kezelni, mert a BBC-nél dolgozók közül szinte mindenki középosztálybeli és elkötelezett baloldali-liberális, életüket egy John Lewis (a John Lewis egy elegáns és drága bútorairól is ismert brit cég) által berendezett véleménybuborékban élik. Feltételezem, hogy a színfalak mögött Croxall kollégái ugyanúgy kacarásztak a lapszemle alatt, mint ő maga” – feltételezi Liddle, aki szerint „hacsak nem rúgjuk ki mindannyiukat, és kezdjük elölről”, akkor nem valószínű, hogy megoldást lehet találni az egyre szemérmetlenebb elfogultság problémáját.
A probléma persze mélyebbről fakad szerinte, a BBC elszomorító tendenciái mögött “ott van az a hatalmas seregnyi, minden különösebb eredmény nélkül “felébredt” (woke) bölcsész- és társadalomtudományi diplomával rendelkező ember, akik egy marék porszemben is meg tudnák mutatni a rasszizmust”.
2020-ban a BBC “News at Ten” műsorában Rudrangshu Mukherjee indiai történész szerepelt, aki azt állította, hogy Winston Churchill legendás brit miniszterelnök „tömeggyilkosságok előidézőjének tekinthető” az 1943-as bengáli éhínség miatt. A történész szakma számos képviselője tiltakozott a csúsztatás miatt, Tirthankar Roy és James Holland bírálták a megjegyzés tendenciózus pontatlanságát, Max Hastings kifogásolta, hogy nem helyezte összefüggésbe Churchill cselekedeteit, Tom Mangold, a Panorama egykori újságírója pedig azzal vádolta, hogy kritikátlanul állt be azon “woke” mantra mögé, amely Churchillt feltétlenül rasszistának tekinti. Az ország vezető akadémikusainak egy csoportja arra figyelmeztette a BBC-t, hogy „a brit történelem átírására tesz kísérletet, hogy a “woke agendát” támogassa, majd számos példát említenek a BBC-s dokumentumfilmekben az utóbbi időben tendenciózusan előforduló elfogultságokra.
A Daily Telegraph számolt be róla, hogy a History Reclaimed (Visszakövetelt Történelem) nevű csoport a Cambridge-i Egyetem emeritus professzorai által szerkesztett jelentést állított össze a BBC történelemhamisításairól Can We Trust The BBC With Our History? (Rábízhatjuk a BBC-re történelmünket), felszólítva a médiumot, hogy szigorítsa szerkesztési elveit, és állítson fel egy történészekből álló tanácsadó testületet.
Példaként hozták fel Romesh Ranganathan humorista tévéműsorát, amelyben a Sierra Leone-i Freetownba látogatott, és ismertette Nagy-Britannia szerepét az atlanti rabszolga-kereskedelemben. Azt azonban kifelejtette, hogy a várost azért nevezték így, mert a britek által felszabadított rabszolgák kedvelt letelepedési helye volt.
Kritizálták a Digging for Britain című sorozat egyik epizódját is, amely azt állította, hogy a 19. századi brit politika az ír éhezés (a ”burgonyavész”) idején “egy nép kiírásának” tekinthető, mivel az angol politikai elit megtagadták a segélynyújtást. Azt azonban nem sikerült elmondani, hogy Robert Peel akkori miniszterelnök tönkretette politikai karrierjét azzal, hogy felfüggesztette a protekcionista kukoricatörvényeket, lehetővé téve az adómentes importot, amivel amerikai kukorica vásárlását tette lehetővé félmillió írországi ember élelmezésére.
A History Reclaimed szóvivője a következőt mondta a lapnak: „Az elmúlt években politikailag motivált kampányokat láthattunk a brit történelem olyan átírására, amely aláássa közösségeink szolidaritását, büszkeségét, sőt legitimitását is. A BBC-nek soha nem szabad tényként elfogadnia politikai indíttatású kampányolók által felhozott érveket. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a BBC nem mindig tartja tiszteletben az alapító okiratában meghatározott célokat és a szigorú pártatlanság igényét.”
A kétséges legitimációjú társadalmi mérnökösködés vádja nem csak a dokumentum műsorokat éri, hanem a fikciós tartalmakat is.
A Campaign for Common Sense (Kampány a Józan Észért) áttekintése szerint a BBC műsorai Nagy-Britannia egy olyan verzióját mutatják be, amely a legtöbb néző számára felismerhetetlen. A sugárzott drámákban rendszeresen szerepel a kapitalizmus, a Brexit, a rendőrség és a kormány kritikája – a jelentés szerint ezek közül néhány erősen közelít a propagandához. Kiderült, hogy Feargal Dalton, az SNP tanácsos tagja és az atomenergia-ellenes aktivista vezető forgatókönyv-tanácsadóként dolgozott a műsorban.
Eközben az EastEnders, a csatorna legnépszerűbb szappanoperája olyan utalásokat tartalmazott, amelyek egyenlőségjelet tesznek a Brexit és a koronavírus között. Leitita Dean karaktere, Sharon Watts például egy másik karakter arcába önti a vizet, és azt mondja: „Volt Brexit és Covid, nincs szükségünk rád itt”.
A Martin Freeman főszereplésével készült The Responder című drámában pedig a rendőrkarakterek csaknem fele fekete vagy ázsiai, dacára annak, hogy a Merseyside-i rendőrség 0,5 százaléka fekete és 0,4 százaléka ázsiai.
Nyilvánvaló, hogy a XXI. században már egy közszolgálati csatorna sem lehet olyan megfellebbezhetetlen tekintély, amilyen a BBC volt fénykorában, de a nézőik többségét sértő, a brit társadalom összetartó erejét jelentő dolgokat erodáló manipulált tartalmak a szükségesnél jobban elidegenítik BBC-t saját közönségétől. (Akik ráadásul a kötelező előfizetési díjjal a csatorna finanszírozói.) Az Egyesült Államokban is felmerültek már olyan vádak, hogy a médiamunkások kasztosodtak, elszakadtak a társadalomtól, és csak a saját maguknak kedves divatos ideológiák propagálásával foglalkoznak, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az emberek többsége (akiket közszolgálniuk kellene) mit várna el egy közszolgálati műsorszolgáltatótól.
Lezárásképp álljon itt egy a pluralizmus leépülését jól szemléltető eset: amikor a már említett Andrew Marr azzal érvelt, hogy a BBC-nél nincs véleménydikatúra, hiszen neki sohasem sem mondták meg mit mondjon, mindig engedték, hogy a saját véleményét képviselje, beszélgetőpartnere így felelt: “nem azt állítom, hogy mást kellett mondania, mint a véleménye. Azt állítom, hogy ha más lenne a véleménye, nem ülhetne abban a székben”.
