Ebben a rovatunkban az újságírás világát egy új és különleges szempontból, a jog szemüvegén át vizsgáljuk meg. A legújabb témánk a Népszava-féle Jézus-karikatúra ügyében hozott ítélet kapcsán a szólásszabadság és a vallásszabadság egymással szemben történő érvényesülése a média világában. Milyen alapelvek vonatkoznak a magyar jogban a szólásszabadság, illetve a sajtószabadság vallási közösség védelmének érdekében történő korlátozásának lehetőségeire? Elemzésünkből kiderül!
A napokban hozta meg ítéletét a Kúria a Népszava-féle Jézus-karikatúra ügyében, amelyben megerősítette a másodfokon eljáró bíróság ítéletét, azaz jogerősen elmarasztalta a lapot a Jézust ábrázoló karikatúrája és szövege miatt, mellyel megsértette a felperes keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A legfőbb bírói fórum döntésében tehát a keresetet benyújtó Vejkey Imre KDNP-s képviselőnek adott igazat, a pervesztes Népszavának a perköltség megtérítése mellett négyszázezer forintot kell fizetnie számára. Ebben az elemzésben a fenti ítélet kapcsán tekintjük át a szólásszabadság vallási közösség védelmének érdekében történő korlátozásának lehetőségeit, valamint értékeljük a konkrét ügy kapcsán elhangzott jogi érvelések alapját.
A Pápai Gábor nevű karikaturista még a koronavírus-járvány ideje alatt készítette el a „Krónikus” című rajzát, amely Müller Cecíliát ábrázolta a keresztre feszített Jézus mellett, ahol a tisztifőorvos szájába a következőket adta: „alapbetegsége függőséget okozott”. A karikatúra vélhetően azt a jelenséget kívánta kifigurázni, amikor a járvány elleni védekezésnek ebben az időszakában az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin rendszerint ismertették a koronavírusban elhunytak alapbetegségeit, valószínűleg a lakosság megnyugtatása vagy a rossz hírek árnyalása céljából. (A koronavírus ugyanis önmagában nem számít veszélyes betegségnek, a legtöbb elhunyt esetében valamilyen egyébként is krónikus betegségről, illetve más életkorral vagy életmóddal összefüggő különös veszélyességi faktorról lehet szó.) Ebben a cikkben nem törekszünk arra, hogy megítéljük a karikatúrában foglalt kritika megalapozottságát, az Operatív Törzs kommunikációjának helyességét vagy egyáltalán a járvány elleni védekezés kapcsán bevezetett tömegtájékoztatási gyakorlat sikerességét.
Az ügy nyilvánvaló okok miatt erősen átpolitizálttá vált, mindezen túl azonban érdemes lehet foglalkozni ennek a hazai sajtóra vonatkozó és a médiajogi jelentőségével is. A magyarországi sajtóviszonyokra vonatkoztatva az ügy érdekes vetülete az, hogy – annak megítélésétől függetlenül – a politikai ellentmondásosság és a karikatúra kapcsán kibontakozó botrány ellenére vagy éppen amiatt a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) karikaturista szakosztálya Pápai Gábor alkotását a 2020-as év legjobb rajzának választották. A konkrét karikatúra politikai, értékrendi és ízlésbeli megítélésétől függetlenül jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy a magát a politikától független, szakmai érdekszervezetként meghatározó MÚOSZ részéről elfogadható, illetve helyes döntés-e egyáltalán egy olyan alkotást díjazni, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy sértheti a keresztény vallási közösséget és amellyel szemben jogi eljárást is kezdeményeztek. Ahogy az is felvethet sajtóetikai, szakmai kérdéseket, hogy a díj kiosztásakor még Hargitai Miklós volt a MÚOSZ elnöke, aki ezen kívül a Népszava print verziójának főszerkesztő-helyettese, azaz tulajdonképpen Pápai kollégája. Szintén az eset hazai sajtóviszonyokkal való kapcsolatáról árulkodhat az az újságíróközegben elterjedt értesülés, hogy még a Népszaván belül is volt némi feszültség a karikatúrát közzététele miatt. (Emellett sokan – függetlenül a vallási szempontoktól – erőltetettnek látták a vicc logikáját, ennek az esztétikai szempontok mellett a jogi megítélésben is szerepe lesz majd.) Érdemes végül azt is áttekinteni, hogy milyen karikatúristák és alkotások kerültek díjazásra a MÚOSZ által az elmúlt években: egyértelmű trend rajzolódik ki, mely szerint a Kétfilléres díjat szinte kizárólag a nem kormánypártinak tartott médiumokban megjelenő, a kormánnyal kritikus lapokban készült karikatúrával lehet csak elnyerni.
A továbbiakban az ügy kapcsán felmerülő médiajogi kérdéseket vesszük sorra, különös tekintettel arra, hogy a magyar jogban milyen alapelvek vonatkoznak a szólásszabadság, illetve a sajtószabadság vallási közösség védelmének érdekében történő korlátozásának lehetőségeire, de a cikksorozat folytatásában azt is értékelni fogjuk, hogy Pápai Gábor és a Népszava által az ítélet kapcsán megfogalmazott kritikák, érvelések mennyiben megalapozottak.
A szólásszabadság és a vallásszabadság, mint az összes nyugati civilizációhoz tartozó ország jogrendjében elismert alapvető szabadságjogként közti ellentét mindig is jelen volt a történelemben, sőt ezek bizonyos értelemben vett szembenállása sem újkeletű dolog. A két alapjog szembenállásnak azonban egyre inkább kiéleződött az elmúlt évtizedek során. Ikonikus történeti pontja ennek a folyamatnak a média világában a 2015-ös párizsi merénylet a francia Charlie Hebdo nevű francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen, amely korábban több alkalommal is kiadott nagy port felverő karikatúrákat az iszlám vallással kapcsolatban. Míg a szerkesztőség elleni brutális merénylet joggal rázta meg mélyen a sajtószabadság és ezzel együtt a sajtó munkatársainak biztonságába vetett hitet Európa-szerte, a lap felelősségét ezzel párhuzamosan többen több szempontból is kérdőre vonták: Mikor sértheti a vallásszabadsághoz való jogot a szólásszabadság? Hol húzhatjuk meg a határ a sértő és a nem sértő szólások között? Létezik-e egyáltalán ilyen határ? (Sőt Koltay András a „Visszatérés a blaszfémiához – A Charlie Hebdo gyilkosságok után” című 2015-ös tanulmányában egyenesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a karikatúrák sértő mivolta miatt más európai országokban akár indokolt is lehetett volna a lappal szembeni hatósági vagy bírósági fellépés.)
A Magyarország jogrendjében is megvalósuló ezzel kapcsolatos alapvető jogelvekről elmondható, hogy a védett tárgyként tekintenek a vallásra, mint az emberek vallási érzéseire, mint a személy méltóságából fakadó sajátos jelenségre. Éppen emiatt a véleménynyilvánítás – ezen belül pedig a szólás és a sajtó – szabadsága bizonyos mértékben korlátozható a vallásszabadságra történő hivatkozással, hiszen bár a sajtószabadság megkülönböztetetten fontos alapjognak számít, az emberi méltóság védelme egyértelműen magasabb szinten áll. Az emberi méltóság azért helyezhető ebben az összefüggésben a vallásszabadság helyére, mert azt az adott személy méltóságának megsértéseként lehet felfogni, ha a támadás célpontja az adott személy vallása vagy valamilyen ahhoz kapcsolódó dolog.
Magyarország Alaptörvényének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló IX. cikke is kimondja, hogy (4) a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére, valamint többek között azt is, hogy (5) a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. A sajtószabadság tehát nem korlátozhatatlan alapjog, a korlátozásra valamely más érték, alapjog érdekében kerülhet sor, mint például a vallásszabadság. A korlátozás eszköze a polgári jog vagy akár a büntetőjog is lehet, a büntetőjogban a közösség elleni izgatás tényállása vagy a polgári jogban a személyiségvédelem eszközrendszere szolgál erre a célra.
A sajtószabadság és a vallásszabadság szembenállása kapcsán releváns magyar jogban uralkodó alapelvek bemutatását követően a cikksorozat második részében azt fogjuk értékelni, hogy milyen jogi megfontolások és tényállási elemek alapján született a konkrét ítélet, illetve megvizsgáljuk, hogy a Pápai Gábor és a Népszava által az elmarasztaló ítélet kapcsán megfogalmazott kifogások mennyiben megalapozottak.
Források:
https://mandiner.hu/cikk/20220713_kuria_kereszteny_kozosseg_nepszava_vejkey_imre
https://mandiner.hu/cikk/20201126_papai_gabor_vallasgyalazas_muller_cecilia
https://mandiner.hu/cikk/20200502_nepszava_karikaturista_alapbetegseg