Október 23. – politikai ideológiai oldalak mentén polarizálódott a média

A 2022. október 23-i fő eseményeket (Orbán VIktor zalaegerszegi beszéde, valamint a tanár-diák tüntetés) vizsgáltuk meg abból a szempontból, hogy a kormánykritikusnak és kormánypártinak tartott sajtótermékek milyen hangnemben számoltak be az eseményről, melyik eseményre mekkora hangsúlyt fektettek, valamint, hogy a résztvevők számát mekkorára tették.

A vizsgált sajtótermékek csoportja a kormánypártinak tartott Origo, Magyar Nemzet és Mandiner, valamint a kormánykritikusnak tartott Index, Telex, Népszava és 444.hu volt. Adatgyűjtésünk alapját a tagelemzés módszertana, valamint a címekben és leadekben fellehető kulcsszavak vizsgálata jelentette. 

Megvizsgálva mind a hét sajtóterméknek az eseményekkel foglalkozó cikkeit, arra a megállapításra jutottunk, hogy a kormánykritikus sajtótermékek jellemzően inkább a tüntetésekkel foglalkoztak, ezeket inkább pozitív színben tüntették fel, míg Orbán beszédét inkább semleges/negatív színben. A kormánypárti sajtótermékek inkább az Orbán-beszéddel foglalkoztak, erről pozitív hangvétellel írtak, míg a tüntetéseket jellemzően negatív színben tálalták.

A két kiemelt eseményről legnagyobb számban a Telex írt, az Orbán-beszédnek egy percről-percre sorozatban 16, míg a tanártünetésnek szintén egy percről-percre sorozatban 33 bejegyzést szenteltek. Az aznapi eseményeket összegző cikkükben („Orbán kordon mögött, a Corvin közben ágyúval emlékeztek, este tízezrek tüntettek a nemzeti ünnepen”) még a Mi Hazánk rendezvényéről is megemlékeztek, a cikkben pedig azt emelik ki, hogy Orbán Viktor kordonok mögött beszélt, a tanárokkal szimpatizáló tüntetésen pedig tízezrek voltak. Tudósításukban megjegyezték, hogy a tüntetés kezdete előtt már százak gyülekeztek a helyszínen, induláskor pedig szerintük ezer főre duzzadhatott a tömeg. A beszédek közben elhangzott, hogy a szervezők szerint a tüntetésen ötvenezren is vannak. A tüntetés végét követően pedig a tudósítás is beszámolt arról, hogy tömeg már az utolsó felszólaló után szellősebbé vált.

A 444 a tüntetésről készített “percről-percre” tudósításon túl – melyben 46 bejegyzés szerepel – nem szentelt sok cikket az október 23-i eseményeknek. Orbán Viktor beszédéről mindösszesen egy tárgyilagos beszámolót és egy videót készítettek. Előbbiben igyekeznek objektívak maradni, utóbbiban azonban egyértelmű a szándék, hogy negatívan színben tüntessék fel a miniszterelnököt és a zalaegerszegi eseményeket. A tüntetéssel már jóval többet foglalkozott a portál. A résztvevők száma kapcsán tudósításukban megemlítenek 50, esetleg 80 ezres tömeget, azonban hangsúlyozzák, hogy ez csak a szervezők becslése, amit ők nem tudnak alátámasztani, csak azt tudják biztosra, hogy 22 ezer ember igazolta vissza a tüntetés eseményét. Ezen felül még két cikkben foglalkoztak a tüntetéssel is. A 24-i hírlevélben felhívják a figyelmet arra, hogy sok tízezer ember tüntetett Budapesten, miközben Orbán Viktor szokásával ellentétben idén szűk körben, vidéken beszélt csak. Ezek után nem meglepő, hogy a beszédes “Az elkeseredett tömeg, ami kiszorította Orbán Viktort az utcáról” című cikkben a szerző kijelenti: „idén a október 23-a a tüntetésről szólt”.

Az Index a Telexnél valamivel kisebb számban foglalkozott a két eseménnyel. Ők egy nagy percről-percre tudósításban mutatták be az október 23-i Orbán beszédet és a tanártüntetést. Orbán Viktor beszédének 7 bejegyzést, míg a tüntetésnek 18 bejegyzést szántak a tudósításban. Ezek jelentős része semlegesnek, tárgyilagosnak mondható. A résztvevők számában sem bocsátkoztak nagyívű becslésekbe, a tüntetés kezdetekor ők is megjegyezték, hogy induláskor ezer fős tömeg gyűlt össze. Majd a beszédek ideje alatt ők is a tüntetők saját becslését közölték a résztvevők száma nyolcvanezres számáról.

A Magyar Nemzet nagyon szűkszavú volt nemzeti ünnepünkön. Orbán Viktor beszédéről közöltek egy összefoglalót, a tüntetésről viszont két cikket is írtak. Egyik cikkükben azt írják, “Egymásra licitálnak a pártok, hogy ki tudja kisajátítani a demonstrációkat” másik cikkben pedig már a kisajátítás tényét rögzítik: “A baloldal kisajátította a tanárok melletti tüntetést”. A két cikk között négy óra telt el. A résztvevők számának megbecslésében egyáltalán nem vettek részt.


Az Origo csak Orbán Viktor beszédéről készített “percről-percre” beszámolót. A nagyjából egy órás közvetítés alatt 14 bejegyzést tettek közzé, melyekben kiemelték a miniszterelnök legfontosabb gondolatait, emellé pedig később egy galériát is csatoltak, hogy képekben is megnézhessük a zalaegerszegi eseményeket. Ezen a két cikken kívül még másik kettő  született kifejezetten Orbán gondolataiból, egyikben a magyarok “váláságállóságára” hívják fel a figyelmet, míg a másikban a “baloldal” hibáira mutatnak rá a miniszterelnök beszéde nyomán. A tüntetésről készült cikkek, azonban már sokkal érdekesebbre sikerültek. Összesen hat cikkben emlékeznek meg arról, hogy emberek gyűltek össze, hogy kimutassák elégedetlenségüket, de ezek közül egyben sem találunk információt arról, hogy hányan lehettek az eseményen, vagy, hogy milyen programokkal találkozhattak az érdeklődők. A hat cikkből négy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára szerepével foglalkozik. A Tüntetés Budapesten című cikkben kiemelik, hogy “a Kálvin téren gyülekeznek az emberek, akiket Gyurcsányék hívtak az utcára” és habár “hivatalosan a tanárok mellett tüntetnek, de sokat mondó, hogy Gyurcsányné mindent elkövet, hogy Magyarország ne kapja meg Brüsszelben azokat a pénzeket, amelyekből a tanárok béremelését ki lehet fizetni”. A Gyurcsányné hazugsága: Brüsszelben a magyarok pénze ellen küzd, itthon tüntetni hívja az embereket című írás, hasonló konklúzióval áll elő, ahogyan a portál által megosztott meme is. A Népszava meg is emlékezik az Origo beszámolóról a tüntetésről készített közvetítésében: Az Origo beszámolója a tüntetésről: Gyurcsány Ferenc. Ezeken felül további két tüntetésről szóló cikket olvashatunk az Origo felületén, egyikben Pankotai Lili trágár hangvételű felszólalásáról olvashatunk, míg a másikban megismerhetjük, hogy hogyan telepedett rá az ellenzék a civilek által megszervezett tüntetésre.

A Népszava a vizsgált portálokhoz képest, többet foglalkozott a két nagy 23-i eseménnyel. Orbán Viktor beszéde kapcsán “Orbán Viktor: A Nyugat elárult bennünket, a szovjet tankok pedig visszafordultak” című cikkben számolnak be részletesen a zalaegerszegi eseményekről, egyértelműen negatív színben feltüntetve az eseményt és az ott elhangzottakat. A “„Szerencsére ritkán jár erre” – Sötét paravánok mögött rekedten szónokolt a híveinek Orbán Viktor” című írásban sem bántak kesztyűs kézzel a miniszterelnökkel, hangsúlyozva, hogy az elkordonozott területen 400-500 ember várta Orbán Viktort, akiknek többségét az „EU-s Vidékfejlesztési Mezőgazdasági Alap pénzéből vásárolt falubuszai” segítségével hozták be a városba. A beszéddel kapcsolatban is tovább ment a Népszava, felkértek egy politikai elemzőt, hogy részletezze, mit is hallhattunk a miniszterelnöktől. A tüntetéssel is sokat foglalkozott a Népszava, azonban itt már kevésbé voltak elfogultak. A már korábban említett “percről-percre” tudósításban 46 bejegyzés szerepel, ebben azonban kiemelik, hogy valószínűleg túlbecsülték a szervezők a résztvevők létszámát: „Ötvenezer ember? – Ez a színpadon hangzik el. Szervezői becslés, egy kicsit soknak tűnik a tömeg méretéhez képest”. Ehhez igazodva a tüntetésről készített összefoglalóban is csak „tízezres tömegként” hivatkoznak a jelenlévők, pontosabb becslésekbe nem bocsátkoznak. A Népszaván a tüntetés kapcsán megjelenő egyik legérdekesebb cikk Beck Tamás publicista nevéhez köthető, aki az “Új ellenzék születik” című írásában arról értekezik, hogy „várható volt, a hazai ellenzék szétesése és demoralizálódása után a kormányellenes megmozdulások immáron konkrét szakpolitikai problémák mentén szerveződnek”. Érdekes megfigyelni, hogy egy kormánykritikus tüntetés kapcsán, egy kormánykrtikusnak tartott portál publicistájának is az ellenzék szétesése jut eszébe.

A Mandiner beszámolói nagyon vegyes képet festenek, ők ugyanis átvették politikusok és publicisták Facebook-bejegyzéseit is – igaz saját anyagot nem nagyon készítettek az eseményekről -, így egymás után találhatjuk meg a tüntetésekről szóló cikkek között a Szabó Tímea által jegyzett “Ezért nem merte Orbán betenni Budapestre a lábát” című írást és “Ez a Lilike is el fog tűnni” című cikket Bayer Zsolt tollából, de találkozhatunk Kötter Tamás, vagy Hont András nevével fémjelzett értekezéssel is. Orbán Viktor ünnepi beszédéről meglepően keveset olvashatunk a Mandiner hasábjain, a részletes és tárgyilagos beszámolón túl egyetlen anyaggal találkozhatunk, ez Gábor György Facebook-oldaláról került át a Mandinerre és korántsem jó színben tünteti fel a miniszterelnököt.

Összességében tehát azt látjuk, hogy a hírportálok politikai oldalak mentén polarizálódtak ebben a kérdésben is. A kormánypárti lapok jellemzően Orbán Viktorról írtak pozitívan, míg a kormánykritikus hírportálok a tüntetésről írtak többet, és pozitívabbat.