Szólásszabadság vs. sajtószabadság, avagy médiumok sajátos szerepe a közbeszédben

Mi a különbség a szólászabadság és a sajtószabadság közt? Mikor számít egy médium sajtóterméknek és mi következik ebből a különleges jellegből? Milyen feladatai vannak az államnak, hogy megvédje a sajtószabadságot? Milyen új kihívásokkal néz szembe a sajtószabadság jogi értelmezése a modern világ médiafolyamatainak következtében? A Jog és újságírás című cikksorozatunk legújabb részében ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A sajtószabadság megkülönböztetett jellegét a szólászabadságon belül nem kell megmagyarázni, de a két fogalom elhatárolásának alapját és jelentőségét érdemes áttekinteni. A két alapjog megkülönböztetését a sajtó fogalmának definiálásával kell kezdeni. A sajtó szó eredeti jelentése a nyomtatáshoz kapcsolódik, de ez ma már nyilvánvalóan nem lehet alapja a fogalom meghatározásának. A sajtó fogalmához kapcsolódik a közelmúltban egyre gyakrabban használt média kifejezés is, amely kétségkívül tágabb körét foglalja magában a közléseknek. Médiának számít tulajdonképpen minden olyan jelenség, minden olyan a modern információs társadalomban elterjedt közlési mód, amely információt közvetít. Ide tartoznak tehát például a mozifilmek, az óriásplakátok vagy a szórólapok is. Azt látjuk, hogy a sajtó alá tartozó közlési módok szűkebb kört jelentenek, mint ami a médiát illeti, ennek a szűkebb körnek a kijelölése a sajtó fogalmához tartozó töblettartalom alapján történhet meg. (Koltay, 2007)

A sajtó annyiban több a médiánál, hogy magába foglalja a közlés társadalmi hasznosságát. Egy sajtótermék tehát nem pusztán egy olyan szervezet, amelynek tevékenysége az információ- és tartalomszolgáltatás, ennél többről van szó. A sajtó szabadsága soha nem öncélú jelenségként létezett, mindig is magában foglalt egy célzatosságot, egy igazságos és jó politikai berendezkedés, a demokratikus döntéshozatal szolgálatát. Egy demokráciában a sajtó az a szólás, amely hatékonyan képes a köz számára releváns egyes politikai álláspontok megismertetésére. A sajtó által biztosított fórumok teszik lehetővé a sokszínű és szabad eszmecserét, valamint a hatékony közös döntéshozatalt a közélettel kapcsolatban. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a sajtószabadság a politikai tartalmú szólások szabadságát jelenti. (Török, 2018)

A szólásszabadság és a sajtószabadság tehát bár a laikusok számára rokon fogalomnak tűnhet, ezek egymástól bizonyos értelemben nagyban különböznek. A jogtudomány képviselői a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a kissé magyartalan, de leíróbb kifejezés szabadsága kifejezéseket felváltva, egymás megfelelőiként használják. (Sajó, 2005) A szólásszabadság és a sajtószabadság fogalma közti fő különbség nem csupán a közlés módján, hanem a szólás politikai jellegén alapul. A sajtószabadság fogalmi eleme ugyanis a közéleti, társadalmi, demokratikus érdek, a legtöbb jogrendszer a közügyekhez kapcsolódó szólást, véleménynyilvánítást, kifejezéseket megkülönböztetetten, kiemelten védi.

Médiakonvergencia és a határterületek problematikája

A legtöbb kísérlet a sajtó fogalmának megalkotására a különböző közlési formák sorravételét jelenti, azaz olyan fogalmi felsorolásokat, mint az nyomtatott sajtó, az elektronikus sajtó, a televízió és a rádió. A modern kor egyre növekvő gyorsaságú technikai fejlődés azonban egyrészt új formátumok létrejöttét eredményezte, másrészt egyre erőteljesebben jelentkezik az ún. médiakonvergencia jelensége. A fogalom lényege, hogy fent felsorolt médiaformátumok konvergálnak, azaz közelítenek egymáshoz. Az egyes közlési módok közötti határok elmosódnak, az eddig különállónak számító médiumok összeolvadva, ezzel pedig ún. multimédia termékek jönnek létre. Mindennek a folyamatnak az alapja a digitális technológia, amely lehetővé teszi a tartalmak platform‑független közvetítését. Erre a jelenségre példa az, hogy rádiót hallgatunk az interneten, vagy egy nyomtatott hetilap cikkeit kapjuk meg az emailes levelezési listán, vagy mobiltelefonon nézünk egy televíziós műsort. Mindezek következményeként tehát egyre nehezebben tudjuk pontosan behatárolni a sajtó fogalmát, annyi azonban biztos maradt, hogy ezt valamilyen módon annak funkciójához, a demokráciában betöltött szerepéhez kell kötni. (Koltay, 2007)

Amennyiben azonban nem tudunk technikai (például formátumokra vonatkozó) meghatározást megadni a sajtó fogalmára és azt csak annak a közérdekű feladataival, a nyílt közösségi vita lebonyolításának és az államhatalom ellenőrzésének feladatával tudjuk meghatározni, úgy felmerül a következtetés, hogy a sajtószabadsággal szabályozásával kapcsolatban megkülönböztetett szerep hárul az államra. Ha a sajtót politikai feladata miatt tekintjük eltérőnek a többi közlési módtól, akkor ezáltal a szólásszabadságtól eltérő, saját szabályozás szükségessége indokolt. (Török, 2018)

A fenti konklúzióból következik azonban egy fontos elméleti problematika. Annak a meghatározása, hogy melyik médiumnak vannak politikai feladatai, tehát melyik médium befolyásolja a közgondolkodást, nem egyértelmű. Ahogyan az sem egyértelmű, hogy egyáltalán kinek a feladata ennek a kategóriaképzésnek a megadása. Az állam ilyen feladatot nem vállalhat magára, mert azzal lehetősége nyílna arra, hogy aktívan beavatkozzon a sajtótermékek életébe, azaz sérülne a sajtószabadság alapvető jellege. Az ilyen határterületre szoruló médiumok kapcsán mindig is problémás lesz annak az eldöntése, hogy mennyire kapcsolódnak a közügyekhez. Mennyire tekinthető tehát ilyen értelemben a sajtószabadság védelme alá eső sajtóterméknek egy kereskedelmi csatorna, egy bulvárújság vagy esetleg egy sportműsor? Mivel magának a közügynek sincs pontos meghatározása, így az ehhez való kapcsolódásról is csak esetenként tudunk dönteni.

A sajtószabadság pozitív és negatív karaktere    

A sajtószabadság és a médiaszabadság fogalma a modern filozófiai és jogi gondolkodásban folyamatosan változik. A sajtószabadság eredeti, alapvető értelmezése elsősorban az állam beavatkozástól való távolmaradását (negatív karakter) jelentette. Mára teljesen átalakult az ezzel kapcsolatos tudományos álláspont: a sajtószabadság fogalma kibővült a média különböző alapvető, demokratikus működést biztosító feladataival (pozitív karakter). A média folyamatos és egyre gyorsuló átalakulása felveti a kérdést, hogy indokolt-e a sajtószabadság fogalmának újragondolása, különös tekintettel annak további szempontok mentén történő kibővítésére.

Az alapjogok negatív és pozitív jellege közti különbségtétel elméleti alapjait Isaiah Berlin (1969) fektette le. Az általa bevezetett negatív jelleg az állam polgárainak számára biztosított, külső (jellemzően állami) beavatkozástól mentes cselekvési szabadságát, míg a pozitív jelleg a polgárok tényleges döntési szabadságát, azaz az egyén önrendelkezési szabadságát jelenti. A sajtószabadság alapvető jogát jellemzően negatív jelleggel szokás emlegetni. Ez azt jelenti, hogy ez az alapjog az államot kötelezi arra, hogy a sajtó szabadságát a jogi környezet többi szereplőjével, elsősorban az állampolgárokkal szemben tiszteletben tartsa. Az állam biztosítja tehát azt, hogy a média működése mentes legyen a külső (tipikusan állami) beavatkozástól. A sajtószabadságról korai (XIX. századi) értelmezésében természetesen a sajtószabadság negatív jellege dominált, amit nagyrészt a cenzúra tilalmával azonosítottak. (Koltay, 2007)

A sajtószabadság negatív jellege ma már azonban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a demokratikus nyilvánosság működéséhez kapcsolódó fontos érdekek érvényesülését biztosítsa. A sajtószabadság fogalma a vonatkozó tudományos munkák zömében mostanra kibővült annak pozitív jellegével, amely elsősorban azt az állam által támogatott érdekvédelmet jelenti, hogy a médiatartalmakhoz bárki szabadon hozzáférhessen, és hogy a médiatartalmak sokszínűek legyenek, sokféle véleményt közvetítsenek. A két elvi megfontolás közti szemléletmódbeli különbséget jól érzékelteti az, hogy a negatív jelleg pusztán a sajtó jogainak biztosítását, addig a pozitív jelleg a sajtó helyes működéséhez fűződő társadalmi érdek érvényesülését jelenti. A sajtószabadság pozitív jellegének felfogásbeli érvényesülése nélkül például semmi sem indokolná a nyugati demokráciákban általánosnak tekinthető közszolgálati médiumok létezését. Csak a sajtószabadság tágabb értelmezése foglalja ugyanis magában az információhoz való szabad hozzáférés állami érdekképviseletének követelményét, ennek az érdeknek az elismerése teszi közszolgálati kötelezettséggé az állami finanszírozású médiumok működtetését. (Koltay, 2007)

Fontos megjegyezni, hogy a pozitív értelemben vett sajtószabadság érvényesülésének biztosítása nem abszolút feladata az államnak. Ilyen értelemben a sajtószabadság negatív és pozitív jellegének biztosítása tulajdonképpen egymással ellentétesnek tűnő – távolmaradó és beavatkozó – szerepet kíván meg az államtól. Az állami beavatkozásnak számos példáját láthatjuk, a médiapiac sokkal jobban szabályozott, mint szinte bármelyik másik iparág. Mégis az állam a médiatartalmak sokszínűségének és kiegyensúlyozottságának biztosítása érdekében nem tehet meg akármit.

A sajtószabadság védelmének új kihívásai

A sajtószabadság fogalmának és az érvényesüléséhez szükséges feltételeknek az átalakulása világos folyamat, ennek központi eleme az állam szerepének visszaszorulása. Számos olyan szempont, amelynek érvényesülése a sajtószabadság feltétele, ma nem az államtól, hanem a szabadpiaci célokat szolgáló médiumoktól függ. Cass Sunstein (1995) demokráciáról és a szabad sajtóról szóló könyvében például amellett érvel, hogy a modern kereskedelmi média nemhogy nem segíti, de még akadályozza is a polgárok informálódását és így a részvételi demokrácia működését. Amellett érvel, hogy a médiapiacon a magánvállalkozásoknak magánérdekeik kiszolgálásán túl közfeladatokat is el kell, hogy lássanak. A médiához való hozzáférésnek, mint a sajtószabadság feltételének a biztosítása érdekében a magántulajdonban lévő médiavállalkozásoknak is figyelembe kell venniük bizonyos szempontokat, a különböző véleményeket kell közvetítése például tipikus szakmai irányelv az újságírók körében.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a jelenkor legnagyobb fenyegetését a szólás- és a sajtószabadságra nézve már nem az állam, hanem sokkal inkább a különböző magántulajdonban lévő médiumok, különösen a közösségi médiumokat működtető nagy ún. big-tech cégek jelentik. A különböző médium közti versenyben ugyanis egyre egyértelműbb győztesnek tűnnek a közösségi médiumok, amelyek a sajtófogyasztási szokásokat is megváltoztatták: a sajtótermékek drasztikusan növekvő mértékben függenek ezektől a platformoktól. A globális monopóliumok kialakulása és az ezzel való növekvő visszaélés pedig már konkrét példákhoz vezet azzal kapcsolatban, hogy ezek a világszintű nagyvállalatok hogyan korlátozzák a szólás- és a sajtószabadságot, valamint ezáltal hogyan avatkoznak közvetlenül bele az egyes országok közügyeibe, demokratikus működésükbe.

Források:

Cass R. Sunstein (1995): Democracy and the Problem of Free Speech (Free Press, 2nd edition, 1995)

Isaiah Berlin (1969): Four Essays on Liberty (Oxford University Press, 1969)

Koltay András (2007): A szólásszabadság alapvonalai – Magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban (Ph.D.-értekezés), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2007

Török Bernát (2018): Szabadon szólni, demokráciában; HVG-ORAC, 2018

Sajó András (2005): A szólásszabadság kézikönyve, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Kerszöv, Budapest, 2005.

Megosztás itt: email
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin