Tag Archives: Cseh Katalin

„Sok dolgunk van még a médiatudatosság terén” – Vastag Tamás válasza Vágó Istvánnak

A médiatudatosság erősítésének érdekében Vastag Tamás kávézásra hívta Vágó Istvánt. Amikor a Transzparens Újságírásért Alapítvánnyal közösen belevágtunk abba a misszióba, hogy elkezdünk médiatudatosságról beszélni a magyar közéletben, számítottunk rá, hogy lesznek olyan szereplők innen is, onnan is, akiknek egyes elemzéseink, egyes megállapításaink nem fognak tetszeni. Vágó István egykori műsorvezető reakciója azonban megerősít minket abban, hogy […]

A Pegasus- és a Cseh Katalin-ügy sajtóvisszhangjának összehasonlító elemzése

Lassan talán csillapodni látszanak a kedélyek a múlt hét elején lángra kapó két nagy politikai „botrány” kapcsán. Korábbi elemzéseinkben külön-külön már foglalkoztunk a Pegasus-ügy és a Cseh Katalin-ügy médiafolyamataival, most a két eset összehasonlító elemzését végeztük el.  A hipotézisünk szerint a politikai szempontból polarizálódó társadalmunkat kiszolgáló médiában egyre inkább érvényesül a szekértábor-logika. Ez alapján azt […]

Kovács András a Cseh Katalin-ügyről: A bejelentést én magam tettem

“Valóban ebben a formában a Telex interpretálása nem igaz” – reagált a Cseh Katalin-üggyel kapcsolatban Kovács András, az Origo újságírója alapítványunknak. Az Origo újságírójának a Cseh Katalin-ügy médiafolyamatait elemző írásunk kapcsán tettük fel azt a kérdést, hogy az Origo tett-e bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH). Kovács András, az Origo újságírójának válaszait változtatás nélkül közöljük: Transzparens: […]

Itt a válasz a Pegasus-ügyre? – a jobboldali médiában tarolt a Cseh Katalin-ügy

Alapítványunk ezen a héten két elemzést is közzétett a Pegasus-üggyel kapcsolatban, melyben bemutattuk, hogy a hír milyen módon terjedt el a médiában, valamint megvizsgáltuk médiatudatos szemmel, hogy mik a tények és mik a spekulatív elemek.   Július 18-án este a magyar sajtóban is megjelentek a Pegasus-ügy esetleges hazai szálaival kapcsolatos hírek. A robbanásszerű médiakampánnyal párhuzamosan […]