
Donáth és Gyurcsány vitte a prímet a sajtóban – így számolt be a média az ellenzéki évértékelőkről
A január 28. és február 5. közötti közel egy hétben tartották az ellenzéki pártok vezetői – a Jobbik és a Párbeszéd kivételével – az évértékelő
portrék / ORIGO
A január 28. és február 5. közötti közel egy hétben tartották az ellenzéki pártok vezetői – a Jobbik és a Párbeszéd kivételével – az évértékelő
Dnyipro polgármestere, Borisz Filatov egy MCC-s médiakonferenciát követő háttérbeszélgetés tudósítására reflektált. Pontosabban kirohanást intézett a magyar miniszterelnök irányába, és a magyar történelem kritikus pontjait felemlegetve
Időközi önkormányzati választást tartottak január közepén egy észak-alföldi kisvárosban, a 26 ezer fős Jászberényben. A településen azért kellett új választást kiírni, mert a képviselő-testület tavaly
“A balos sajtó néma csöndben…” – írta Rákay Philip hétvégi videóját követően, azonban a kormánypártinak tartott portálokat sem öntötték el a cikkek a „dollárbaloldal-ügy” új
A demokratákkal szimpatizáló magyar orgánumok már a választást megelőzően próbálták relativizálni a republikánus előretörést azzal, hogy hangsúlyozzák, az elnöki ciklus félidejében tartott szavazáson a regnáló
Az október 23-i tanártüntetés sok szempontból emlékezetes marad. Az egyik ilyen nagy port kavaró esemény Pankotai Lili slam-poetry előadása volt. A pécsi lány a legtöbb
A 2022. október 23-i fő eseményeket (Orbán VIktor zalaegerszegi beszéde, valamint a tanár-diák tüntetés) vizsgáltuk meg abból a szempontból, hogy a kormánykritikusnak és kormánypártinak tartott
Folytatva a július 7-én elkezdett sorozatunkat, elemezzük az október 13-i, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által tartott kormányinfót. A kormányinfón
Az elmúlt időszakban magyar és külföldi hírportálokon egyaránt több olyan cikk jelent meg, mely a pszichedelikus szerek mentális betegségekre és alkoholizmusra gyakorolt pozitív hatásaira hívja
Hétfőn látott napvilágot az a hír, hogy a magyar állam a 4iG Nyrt.-vel megvásárolja a Vodafone magyarországi leányvállalatát összesen 715 milliárd forintért. A magyar állam
A hét elején a Parlament elfogadta a KATA törvény módosítását magában foglaló jogszabályt, rég nem látott belpolitikai vihart kavarva. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy a kedvező adózási
Összehasonlító elemzésünkben a hajléktalanok sajtóbéli reprezentációit vizsgáltuk. Ennek során eltérő mintázatokra lettünk figyelmesek. A polarizált hazai médiában teljesen eltérő nézőpontból és hangsúllyal mutatták be a
Transzparens Újságírásért Alapítvány
2500 Esztergom, Akácos utca 20.
Adószám: 19100218-1-11
Számlaszám: 11702012-21449981